TESZT – A Double Dragons franchise már 1987 óta jelen van a piacon, és azóta már több fejlesztő keze alatt is megfordult az eredetileg a Technōs Japan által létrehozott IP, és több generációra is fel lehet bontani Billy és Jimmy történetét (pl. a Double Dragon Neon tizensok évvel ezelőtt az előző lenne), de ezúttal nyíltan egy melléktörténetről van szó, amit érdemes nem egyedül játszani.

A Double Dragon testvérek visszatérnek az ikonikus beat ’em up franchise friss bővítésében. A roguelite elemekkel minden végigjátszás egy új akcióra ad lehetőséget. Szállj be a 4 kezdő karakter közül 2-vel, vagy oldj fel 9 további karaktert, amelyek mindegyike saját speciális mozdulatokkal és egyedi játékstílussal rendelkezik.

Üt

Maga a játék nem olyan összetett (egy beat’em up alapból nem erre a célra lett tervezve), ugyanis a karaktereknek több alap kombója, illetve három különleges támadása van. Ezekkel kell a négy pályán átküzdeni magunkat. Ahogy elvárható, az ellenfeleknek eltérő támadásaik vannak, és nem mindenkit lehet ugyanazzal az egy-két mozdulattal legyőzni. Úgyhogy nem lehet csak ismételgetni ugyanazokat a támadásokat, mert a játék képen fog rúgni bennünket, és mivel a pályákon egyre fokozatosabban válik minden nehezebbé (a bossfightok ezt még inkább bonyolítják). Időzíteni kell a speciális mozdulatokat is, ugyanis ha egyszerre több ellenfelet ütünk ki velünk, HP bónusz jár érte. Szükség lesz rájuk, ugyanis a támadások elhárítása is változó ellenfelünk típusától függően, és bár eddig viszonylag nehézként lett ábrázolva a DDGROTD (karakterspórolás céljából csak a végén lesz teljesen leírva), pozitívumként lehet felhozni azt, hogy be lehet skálázni azt, hogy mennyi HP-juk legyen nekik vagy nekünk, mekkora a sebzés, hány életünk van (itt tetten lehet érni a játéktermi eredetet), mennyire legyen agresszív az ellenfelünk, és még van pár faktor. Így eléggé magunk javára (vagy magunk ellen) lehet fordítani az esélyeket.

Ha megnehezítjük a dolgunkat, és nehezebb szinteken játszunk, akkor több token jár érte, és itt lép be a képbe a roguelite tényező, ugyanis ezekkel lehet a gyűjthető tárgyakat és a többi karaktert is megnyitni, de a nagyobb nehézség miatt többet kell fizetni az életekért, és a pályákon találhatunk pénzt. Ez a felépítés így arra tereli a játékosokat, hogy „legyenek bátrak”, és nehezebb szinteken játsszanak, ami viszont fejlődésre készteti őket, és stratégiák kidolgozására kényszerülnek, hogy megfelelően alkalmazzák az offenzív és defenzív lépéseiket. A probléma ott lép be, hogy a játékot gyakran kell újrajátszaniuk. Ez egyrészt jó, mert ilyesmit a Returnal esetében is látni lehetett, ám ott egy hurok (vagy ciklus, vagy akármi is volt a neve) több ideig tartott. A négy pályára visszatérve: a több végigjátszás hosszabbá teszi őket. Egy pálya akár három szintből is állhat, de a hossz még így is kérdéses marad hosszabb távon gondolkodva.

Rúg

Először csak az első pályát játszhatjuk, aztán az az első kettőt, majd mind a hármat, és az utolsó pályán a boss nehezebb szinten lesz, így a valódi nehézségért többször is végig kell játszani a DDGROTD-t, viszont ha kb. két óra alatt lehet végigmenni egyszer a játékon, az újfent nem teszi valami hosszúvá az élményt. Nem egyszerű a játék, ugyanis a sérthetetlenséget biztosító időtartam (angolul jobban hangzik, hogy invincibility, azaz i-frames) talán nem is létezik, és néhány mozdulat elindítása kissé időigényes, és a nagyobb nehézségi fokozatokon a játék kb. az első adandó alkalommal (vagy akár képkockán) magához ragadja az irányítást, és legyalul. De ez is a játék része, és mivel több karakter is van, érdemes kitartani, mert velük változatosabb lehet a játékmenet, amihez egy többnyire korrekt soundtrack kapcsán jó hangulat is társul.

Mindegyik karakternek megvannak a maga pozitívumai és negatívumai, és a játék örülhet annak, hogy a több esetben is kockázatosnak nevezhető retro megközelítés itt sikeres kivitelezéssel valósult meg, ugyanis nem tűnik túlzottan „kilógónak” a franchise világából a dizájn. De ettől függetlenül is ki kell hangsúlyozni, hogy a kezdetek miatt eleinte itt is bele kell szokni abba, hogy miképp kell játszani, ám a kezdeti nehézségeket balanszolni tudja az, hogy szépen be lehet skálázni a játékot, és emiatt ki kell jelenteni, hogy a Secret Base példáját sok másik franchise is követhetné, mert így kell a kezdőknek segíteni.

Kombó

A Double Dragon Gaiden: Rise Of The Dragons egyedül játszva 7/10, de valaki mással, kooperatívan abszolút 8/10-es élménynek nevezhető. Ezért jobb átlagot venni, és 7,5-est érdemel a játék. A Modus Games (és a Joystick…?) terméke megfelelő, méltó a Double Dragon franchise-hoz (anno a „sárgakazettáson” a második rész megfordult errefelé), és kellően stílusos és hangulatos élményt biztosít. A franchise rajongóinak mindenféleképpen ajánlott, és aki szereti a beat’em up műfajt, szintén javasolt számára belenézni. Valamelyest kockázatosnak lehet tekinteni azt, hogy rougelite elemekkel is bepróbálkozott a Secret Base, de emiatt lehet jó például meló után este egy kört lehúzni naponta… egészen addig, amíg nem egyfajta erőltetett menetnek hat.

-V-

Kiadó: Modus Games, Joystick

Fejlesztő: Secret Base

Stílus: beat’em up

Megjelenés: 2023. július 27.