FILMKRITKA – A „Lélekrabló” remek horrornak indul, ám szinte azonnal egy nevetségesen gyenge akcióthrillerbe süllyed. Bár a kezdő jelenet nagy potenciált sejtet, ahol a távoli robbanásának moraja és az emberek háttérben történő őrjöngő rohanása meg adja a kell hangulatot, a film innentől csak lejtmenet.

Mi lehet rosszabb, mint egy rossz filmet nézni? Azt látni, hogy ennek a rossz filmnek egyébként mennyi potenciálja lett volna. Például, mivel a sci-fi és Julius Avery munkái alapján készült filmek témájában vagyunk, ott van a Sylvester Stallone-féle Szamaritánus. Alapvetően jó cselekménye volt és friss szemszögből közelítette meg a szuperhős altémát. Azonban hiányzott belőle a súly és a szenvedély. Ha a Netflix filmekről beszélünk, volt egy film, melyet Ébrenlét volt a címe. Ebben egy globális áramszünet megfosztotta az embereket az alvás képességétől. Azonban nem sikerült emlékezetes pillanatokat vagy feszültséget teremtenie ebben az érdekesnek induló történetben sem. Ha a sci-fi műfajban készült Netflix filmekhez tartjuk magunkat, volt a The Cloverfield Paradox, ahol egy furcsa baleset miatt egy űrhajósokból álló csapat egy alternatív dimenzióba került. Azt kell mondanom, hogy a film sem az „izgalmas pillanatokat” sem aknázta ki, de a ragyogó színészgárdájának adta lehetőségekkel sem élt. És mindezek a problémák észrevehetők a Lélekrablóban is…

Kövesd a nőt! (Vagy inkább ne…)

Daniel Markowicz által készített és Dawid Kowalewicz-szel együttműködésben megírt Lélekrabló című film egy, Kiel által vezetett zsoldoscsoport történetét meséli el, akiket egy háborús bűnöző által fogva tartott nő, Eliza Mazur kimentésére vezényelnek. Úgy látszik, Elizának kézzelfogható bizonyítékai vannak a háborús bűnöző tetteiről, melyek átadásával a lengyel kormánynak segíthetnek semlegesíteni egy veszélyes fenyegetést. Már az első jelek is arra utalnak, hogy nem minden a tervek szerint halad, amikor a csoport ellenséges terepen találja magát: az a személy, aki a zsoldosokat vezetnie kellett volna, nem él már, egy rejtélyes, arcán tetoválásokkal borított nő bukkan fel, és a levegőben halk suttogások hallatszanak.

Ennek ellenére a zsoldosok nem adják fel; sikerül kiszabadítaniuk Elizát és elkezdenek visszatérni a hajójukhoz. Ezen a ponton dühös embertömeg támadja meg őket. Csak azután, hogí két tagjuk engedelmeskedik egy erős gépnek, ami hullámokat és hangokat küld ki, Kiel belátja, hogy valami katasztrofális történik. Így az egyszerű mentőakció hirtelen keresési és megsemmisítési küldetéssé alakul, mielőtt ezt a gépet szabadon engednék a világban.

Az elszalasztott lehetőség érzése csak erősödik, amikor a zsoldosok számos alkalommal megállnak, hogy beszéljenek Elizával, aki egyszerűen csak úgy viselkedik, mint a műfajban szokásos „damsel in distress”. Ő nem igazán karakter, csak egy ok, hogy a zsoldosokat a cselekmény szerint egyik helyről a másikra mozgassák. Ez még érthető is lenne, ha Eliza azért lenne ott, hogy végül felajánlja magát, hogy megöli a tudóst, és befejezi a küldetést, de ezt még ő sem teszi. Egyáltalán nem tudjuk, hogy mi a véleménye erről az egész helyzetről, és mire a film végére érünk, el is felejtjük, hogy egyáltalán létezett.

A bugyuta történetvezetés alibije a „mélyebb üzenet”?

A Lélekrablóban az volt az egyetlen igazán pozitív élmény, hogy nem láttam a trailert, nem olvastam a cselekmény leírását, és nem is tudtam, milyen műfajú a film. Egyszerűen csak rákattintottam a címére a Netflixen és elindítottam. Az első tíz perc kíváncsivá tett. A hátborzongató atmoszféra miatt úgy éreztem, mintha Markowicz alkotása bekerülhetne abba a sorba, amelyben olyan filmek szerepelnek, mint a Predator, Dog Soldiers és az Overlord, ahol egy katonai csapatot valami természetfeletti dolog vesz át. De ahelyett, hogy a film az erdős, zombikkal teli helyszínen maradna, a katonák egyszerűen elhagyják azt. Majd erősítéssel térnek vissza, de a második felvonás végén újra elmennek. És a harmadik felvonásban mi történik? Ugyanez: visszatérnek, majd ismét elhagyják a helyszínt. Mintha Markowicz és Kowalewicz direkt próbálnának ellenállni annak, hogy a nézők teljesen belefeledkezzenek a filmbe. De vajon mi állhat ennek az érthetetlen történetmesélési döntés mögött?

Úgy tűnik számomra, hogy Markowicz és Kowalewicz abban a hitben éltek, hogy a Lélekrabló című filmjükben a fasizmusról, az agymosásról és a fegyveripar jövőjéről szóló mélyebb politikai kommentárja sokkal fontosabb, mint egy különleges alakulat küzdelme egy őrült tudóssal, aki képes az embereket dühöngő kutyákká változtatni. Ennek fényében nem ismerték fel, hogy a történeten belüli állandó ide-oda mozgás megakadályozza a mellékszálak kibontakozását. Ez a történeti struktúra éppen azt hozta felszínre, hogy Markowicz és Kowalewicz írói munkájában hiányzik: a mélység. Az a gép, amely képes kikapcsolni egy ember gondolkodását, brutálisan mutatja meg a létrehozója ellenőrizetlen hatalmát. Nincs szükség arra, hogy bővebben kifejtsék e gép létrehozásának indokait, hacsak nem gondolják, hogy a közönség nem lenne képes megérteni egy egyszerű utalást. A film szereplői sajnos nem mutatnak különösebb karakterfejlődést, mindössze idővel egyszerű, harcra kész katonákká válnak. Kiel és Eliza kapcsolata megpróbál meghatni minket, de ahogyan a film többi részében is, nem kapnak elegendő képernyőidőt, hogy Kiel motivációját összeköthessük Eliza iránt érzett szeretetével.

Az akció is helyenként elég „akciós” lett…

A Lélekrablóban tehát a legfőbb csalódást a cselekmény okozza, azt viszont el kell ismerni, hogy a film számos impozáns kaszkadőrmutatványt vonultat fel. Sok jelenetet valós környezetben rögzítettek, sok törhető elemmel, hogy a jelenetek még hitelesebbek legyenek. Néhány helyen azonban a vizuális effektek és a CGI nem elég meggyőzőek. A legnagyobb gondot mégis az okozza, hogy az amúgy nagyszabású akciójelenetekben hiányzik az a feszültség és lendület, amire szükség lenne. A kameramozgások mintha csak céltalanul járnának-kelnének a képernyőn. Egyes jelenetek hosszadalmasak, és érezhető, hogy a színészek nem igazán tudják, mit is kéne tenniük, így sokszor csak céltalanul bolyonganak a képernyőn.

Különösen furcsa egy jelenet, amelyben Kiel harcba keveredik az agymosó gépet vásárló karakterrel, és a harc a felszínről váratlanul egy földalatti területre helyeződik át anélkül, hogy erre bármilyen magyarázatot kapnánk. A film nem fordított kellő figyelmet a történet folytonosságára. Emellett a hangtervezés is kérdéseket vet fel. Egyes színészi mozdulatokhoz hangeffekteket rendeltek, míg másokhoz nem. Ez az összhatás kissé összevont és kiszámíthatatlan. A filmzenével kapcsolatban is akadnak problémák. Úgy tűnik, mintha a zeneszerző nem egy akciófilmhez, hanem egy mélyebb, művészi alkotáshoz írta volna a zenét.

Nem a színészek tehetnek róla…

Nem szeretnék túlságosan elidőzni a szereplőkön, mert mint látható, a ‘Lélekrabló’ bizonyos, nem éppen profi kreatív döntésekkel hadilábon áll. Tulajdonképpen a színészek azok, akik mégis próbálják a nézőt arra ösztökélni, hogy a filmnek érdemes a végéig adni az esélyt. Piotr Witkowski teljesítménye kiemelkedő. Láthatóan maga hajtja végre az akciójeleneteket. Vansh Luthra Harbir szerepében a dél-ázsiai kultúra képviselteti magát egy ‘kirpan’ nevű tőrrel, amit általában a szikh közösség tagjai hordanak. Egy jelenetben még egy ‘chakramot’ is használ, ami lenyűgöző. Michalina Olszanska és Piotr között érződik a kémia, ami kissé ellensúlyozza Kiel bosszúhadjáratát. Sebastian Stankiewicz, Mateusz Mlodzianowski és Aleksandra Adamska jó csapatot alkotnak, de egyenként nem hagynak mély nyomot a nézőben. Jacek Poniedzialek az egész film során zavartnak látszik. Jacek Koman viszont a legkiszámíthatóbban gonosz karakterként tűnik fel. Mateusz Rzezniczak többnyire a háttérben marad, de a végén bemutatja harci tudását, amit egy zavaró villogó fényeffektus árnyékol be.

Összegzésül, a Lélekrabló nem tekinthető jó filmnek. Az lehetett volna, ha Daniel Markowicz és Dawid Kowalewicz pontosan tudják, milyen irányt szeretnének a történetüknek adni. Bár a film nem tartalmaz kifejezetten bántó jeleneteket, így talán érdemes lehet megnézni. Ha álmatlansággal küzdesz, garantáltan elaltat. A többi döntés rajtad áll. Ha olyan filmre vágysz, amelyben egy csapat ember a természetfelettivel veszi fel a harcot vidéki környezetben, válaszd az Overlord, Predator, Dog Soldiers, Aliens vagy Outpost című filmeket. Ha pedig az agymosás vagy az elme irányítás témája érdekel, akkor a Kingsman: A titkos szolgálat, Hirak Rajar Deshe, Mátrix és a V mint vérbosszú című alkotások közül válogathatsz.

-BadSector-