Armored Core VI: Fires Of Rubicon – Mech Elek

TESZT – A FromSoftware hosszú idő után visszatért ehhez a franchise-ához, és a Souls és az Elden Ring után frissítően hat az Armored Core új része, ami azért merített a japán stúdió utóbbi játékaiból bőven. A színvonal változatlanul kiemelkedő maradt, és mivel nem kell ismerni a sorozat korábbi részeit, talán ki lehet mondani, hogy az Armored Core VI nagyon is jó vétel azoknak, akik legalább a robotok iránt érdeklődnek.

 

Az Armored Core sorozat koncepcióján alapuló új akciójáték, amely felhasználja a FromSoftware legutóbbi akciójáték-fejlesztéséből származó tudást.

 

 

2005

 

Tizennyolc évvel ezelőtt dolgozott első Armored Core játékán Miyazaki Hidetaka. Ez volt az Armored Core: Last Raven, és akkor a franchise még messze nem volt mainstream, sőt, ma sem tekinthető nagyon annak… leszámítva az AC6-ot (majd a végén le lesz írva a teljes cím, mint mindig), ugyanis látszik, hogy mekkora sikere van a japán stúdió legújabb játékának, amiben természetesen a mohó, korrupt cégek játsszák a főszerepet, és mindenki egy bizonyos erőforrásra feni a fogát. Maga a sztori átlagos, és talán a játék gyenge pontja emellett a szinkron, illetve talán ahogy az AC6 meg lett írva. Ez messze nem egy Elden Ring, és az összes Souls, de még a Bloodborne is sokkal jobb ezen a téren. Viszont a játékmenetben megvan a követelmény: nem könnyű falat, de cserébe kellőképpen jutalmazó (és időzabáló is), és mindegy, hogy hová megyünk a kisebb régiókban, ugyanis itt nincsen nyílt világ, hanem a régiókban kapjuk a küldetéseket, amiket nem mindig csak egyféleképpen lehet teljesíteni. A mechánk pedig nem lesz olyan sitty-sutty ide-oda mozgó masina (ez nem Murakumo, ha már FromSoftware…), hanem lassú és nehézkes, de érzékeltetni kell a tömeget, úgyhogy ez rendben van.

Szerencsére lehet löketeket használni, továbbá rövidebb távra repülni is. Óriásrobotunkra pajzsokat, kardokat, többféle lőfegyvert (akár mesterlövész vagy lézeres megoldást), vagy hőkövető rakétákat is pakolhatunk (általában négy helyre). Gondolkodjunk vertikálisan is: itt arra kell gondolni, hogy nem két dimenzióban, hanem háromban harcolunk, így felfelé, lefelé is mozogni kell, mert ez sokkal inkább kibővíti a stratégiát, élvezetesebbé téve a küzdelmeket, és közben nehogy gyorsan fogyjon a medkit, ami abszolút úgy működik, amit a FromSoftware-től megszoktunk. Az nem terv, hogy benyakaljuk az összes HP-t, aztán lesz, ami lesz. Ez soha nem megoldás. Az viszont igen, hogy megtanuljuk az automatikus célzási rendszert (magyarul idiótán hangzik: lock-on), aminek a lényege annyi, hogy könnyedeén válthatunk az előttünk levő bármi és a kijelölt célpont között, viszont talán itt is felbukkan egy kisebb hiba: elsőre nem mindig tűnik fel, hogy melyik rendszert alkalmazzuk. Ezek a kisebb hibák azok, amik végül összeadódnak, és rontanak az értékelésen, ami ettől függetlenül magas…

 

 

2023

 

Kissé meglepőnek hat, amikor a mesterséges intelligencia velünk is harcol, nem csak ellenünk. Kihagyott ziccer, hogy nem lehet más játékosnak beugrania, ugyanis az online-t elintézték egy kisebb móddal, ami talán ismét egy kihagyott lehetőség, úgyhogy itt nincs mód arra, hogy egy tapasztaltabb játékos el tudjon cipelni a hátán. Ehelyett pénzt kell gyűjteni a kisebb küldetésekkel, mert így lehet a jobb alkatrészeket és fegyvereket szerezni. Magyarul: grindolni kell, ami időigényes, és ez talán ismét meg fogja osztani a közönséget, de a testreszabás elfeledtetheti ezt sokaknak (kissé szokatlan, hogy a sugárkövetés, a ray tracing csak eközben van jelen), és idővel ki fogunk kötni itt, mert akár ezen is múlhat, hogy miképp tudunk helyt állni a küzdelmekben. Az alkatrészeken túl átfesthetjük egyes elemeket, vagy logókat is applikálhatunk több helyre.

Nem lehet az AC6-ról úgy beszélni, hogy nem teszünk említést a fejlesztők nemrég megjelent játékairól, ugyanis tényleg olyan módon lett ez összerakva, hogy aki a Souls-ok bármelyikével meg tudott bírkózni, úgy itt is képes lesz sikereket elérni. Mindenki meg tudja találni a saját játékstílusát, aki nem adja fel, mert nem olyan egyszerű a nehézségi szintet módosítani. Igaz, ez a megközelítés talán el is várható a FromSoftware-től, különben az óriás, néhol a játékmenetet megcsavaró bossharcok nem lennének kellőképp hatékonyak (például aki ismeri a Touhou-t, felkészülhet ennek Armored Core-os 5 millió töltény a képernyőn iterációjára). Legalább a kezelhetőségre nincsen panasz, és így intuitív. élvezettel teli összképet fest a játékmenet, továbbá a hangulat is (utóbbi gyengébb az audiovizualitás és a sztori miatt).

 

 

VI + II + I/II

 

Az Armored Core VI: Fires Of Rubicon kaphatott volna egy kilencest is, de az apróbb hibák miatt lecsúszik erről a pontszámról. Ettől függetlenül egy nyolcfeles pontszám kiváló, és a FromSoftware stílusához méltó termékről van szó. Néhol egyedire veszi a csatákat, és a legtöbb alkalommal azon kaphatja magát a játékos (aki remélhetőleg nem alapból elítélően áll hozzá), hogy ránéz az órára délben, majd megint odales, és már délután fél négy van. Az ilyen események jó játékot takarnak. És az Armored Core legújabb része az.

-V-

Pro:

+ Könnyedén elsajátítható irányítás
+ Egyedi, miközben mégis ismerős
+ A harcok izgalmasak

Kontra:

– Audiovizuálisan nem kiemelkedő
– A sztori tré
– Miért nincs co-op?


Kiadó: Bandai Namco

Fejlesztő: FromSoftware

Stílus: Fighting game, Shooter Video Game, Adventure game, Platform game

Megjelenés: 2023. augusztus 25.

Armored Core VI: Fires Of Rubicon

Játékmenet - 9.3
Grafika - 8.2
Történet - 7.6
Zene/hangok - 7.9
Hangulat - 9

8.4

KIVÁLÓ

Néhol egyedire veszi a csatákat, és a legtöbb alkalommal azon kaphatja magát a játékos (aki remélhetőleg nem alapból elítélően áll hozzá), hogy ránéz az órára délben, majd megint odales, és már délután fél négy van. Az ilyen események jó játékot takarnak. És az Armored Core legújabb része az.

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu