RETRO FILMKRITIKA – A „Gyilkos bolygó” 1981-es megjelenése nem volt kritikailag vagy kereskedelmi szempontból sem sikeres, de az évek során igazi kultuszfilm lett belőle. Sean Connery hihetetlenül emlékezetes szerepet alakít, mint a Jupiter holdján, az Ión található bányásztelepen dolgozó szigorú, kemény, elszánt űrmarsall, akit legfeljebb a családja iránti szeretete hátráltat néha az életveszélyes munkája során. A film sci-fi noir és űrwestern hangulata és látványvilága most, több mint 40 évvel a bemutató után is aktuális, főként az új „Starfield” játék fényében.

A „Gyilkos bolygó” színtere egy bányásztelep a Jupiter egyik holdján, Ión, ahova William O’Niel marsall (Sean Connery) érkezik feleségével és fiával. Az új parancsnok azonnal arra figyelmeztetést kapja a bázis vezetőjétől, Sheppardtól (Peter Boyle), hogy a bányászoknak hagyni kell kikapcsolódni, amennyit csak dolgoznak. De O’Niel alig érkezik meg, és máris sorozatban történnek rejtélyes halálesetek, ami arra sarkallja, hogy felfedje a rekordtermelés sötét titkait. A kérdés csak az, vajon sikerül-e neki igazságot szolgáltatni, miközben a közömbösségtől a nyílt ellenségeskedésig mindenbe belebotlik.

Connery, ahogy mindig, most is, saját maga: „Connery, Sean Connery”. No de ne komolytalankodjunk: tényleg ő az ideális választás a kemény, de igazságos rendfenntartó szerepére. Olyan, akinek semmilyen megvesztegetés vagy fenyegetés nem jelent akadályt a célja elérése érdekében.

Eredetileg földi western lett volna

A történet könnyen lehetne földi is, hiszen a rendező, Peter Hyams eredetileg egy hagyományos westernt szeretett volna készíteni, mielőtt rájött, hogy sokkal izgalmasabb lenne a cselekményt az űrbe helyezni. És ezzel jól is döntött: az egész bázis olyan, mintha valódi lenne, és teljesen ütött-kopott, depresszív és valósághű bányász-környezetet alkotott. Ez egybevág az újonnan megjelent „Starfield” játékban látottakkal, ahol szintén belecsöppenünk egy élethű, részletesen kidolgozott űrkörnyezetbe, amelyben szintén egy bányász szerepében indulunk.

A bázis dizájnja a film igazi sztárja; egy kézzelfoghatóan hiteles kolóniát láthatunk, ahol minden összeillik, és nincs semmi, ami kilógna vagy érződne műként. Az egész terület kialakítása és működése teljesen logikus és célszerű. Az űrben lévő börtönsejtek vagy a hexagonális folyosók profi designja is olyan finomságok, amelyek mai szemmel nézve is nemcsak megállják a helyüket, hanem valóban mély benyomást keltenek.

A makettmunka és a speciális effektek is jól sikerültek, bár a film végén néhány túl ambiciózus jelenet kicsit megcsúszott a költségvetésen. Jerry Goldsmith zenéje is kiváló, bár nyitányában túlságosan hasonlít az „Alien”-re, míg a zárójelenetben talán túl vidám.

Retrofuturizmus forever

Érdekes, hogy a film technológiája, annak ellenére, hogy már 40 éves, még mindig modernnek hat, ami talán a retrofuturizmus jelenlegi népszerűségének is köszönhető. A Con-Am vállalat a filmen belül valószínűleg versenyben lenne az „Alien” sorozat Weyland-Yutani vállalatával; talán még abban is van valami, hogy a két történet ugyanabban az univerzumban játszódik.

A film izgalmas, fordulatos akciójelenetei gyakran véres kimenetellel zárulnak, és itt Connery sem tűnik legyőzhetetlennek. A karakterek közül a bázis orvosa (Frances Sternhagen) emelkedik ki, de általánosságban a női karakterek ebben a történetben sajnos mellőzöttek és alulreprezentáltak.

A „Gyilkos bolygó” egy nagyszerű retro sci-fi, amelynek látványtervezése valóban kiemelkedő. Sean Connery 50 felett is hiteles, keménykezű serifnek tűnik. A film olyan, mint amit a nagy stúdiók már nem gyártanak; felnőtteknek szóló, kemény sci-fi, amely egy önmagában is teljes, befogadható történetet mesél el. Mint olyan, kiváló előképe lehet a „Starfield” játéknak, ahol hasonló kalandokban lehet részünk az űr végtelenjében.

Ami a társadalmi kommentárt illeti, a film – előrelátó módon – egy olyan jövőt vetít elénk, ahol a munkásosztály kihasználása csak a helyszín változásával, de nem a körülmények javulásával lesz „jobb”. De még ebben a komor környezetben is, Connery karaktere, O’Niel marsall, egy jobb élet reményében küzd, és ezzel talán az a mondanivaló, hogy bár az emberiség problémái velünk tarthatnak még egy új bolygóra vagy holdra is, a remény és az igazságosság keresése sosem veszíti el relevanciáját.

Sci-fi noir

Őrület belegondolni, hogy Sean Connery már az ötvenes éveiben járt, amikor O’Niel-t alakította az Outlandben; de még ebben a korában is tökéletesen hiteles marsall volt.

Az Outland olyan filmnek tűnik, amilyet a nagy stúdiók már nem készítenek; keményvonalas, felnőtt sci-fi, amely kielégítően önálló történetet mesél el – rengeteg mellékes, világépítő részlettel, amelyek valódi idő- és helyérzetet teremtenek.

Bár a film – előrelátóan – egy olyan lehangoló jövőbe mutat, ahol az elnyomott, kizsákmányolt munkások számára a tájképen kívül semmi sem változott, legalább főszereplőnknek esélyt ad egy jobb életre.

-BadSector-