ELŐZETES – A kultikus horrorvideójátékból vérfagyasztó moziesemény lett: a Blumhouse – a M3GAN, a Fekete telefon és A láthatatlan ember gyártója – elhozta a filmvászonra az Öt éjjel Freddy Pizzázójábant.
A történet hőse Mike (Josh Hutcherson), aki nincs a legjobb passzban: gondoskodnia kell húgáról, a tízéves Abbyről (Piper Rubio), miközben gyötri öccse emléke, aki egy évtizede eltűnt, és az esetre máig nincs magyarázat.
Mivel nemrég elbocsátották és muszáj munkát találnia, hogy Abby gondviselője maradhasson, Mike elszegődik éjszakai biztonsági őrnek egy bezárt tematikus étterembe, a Freddy Pizzázójába. Hamarosan rájön, hogy ezzel a pizzázóval valami nagyon nem stimmel. Vanessa Shellyvel, a helyi rendőrrel (Elizabeth Lail) az oldalán Mike egyre mélyebbre merül az éjszaka természetfeletti rejtelmeibe, míg végül szavakkal leírhatatlan rémálom kellős közepén találja magát.
Ahol a megszállott plüssállatok táncolnak
Scott Cawthon játékfejlesztő csaknem egy évtizeddel ezelőtt komoly dilemmába került. Játékprojektjei nem voltak sikeresek, ezért kétségek között hányódott: lehet, hogy abba kellene hagynia az egészet, hogy valami mással foglalkozzon? Egyik este Cawthon egy kritikába botlott, amely legutóbbi játékát, a Chipper & Sons Lumber Co.-t döngölte agyagba, mondván, hogy a családbarát játék animatronikus plüssállatoknak tűnő karakterei „önhibájukon kívül rémisztőek”. Ekkor Cawthonnak megvilágosodása támadt: mi lenne, ha most már direkt rémisztő szereplőket találna ki?
(A Chipper & Sons Lumber Co. plüssmackó jellegű hősei családi vállalkozásban fakitermelő üzemet menedzselnek az ültetéstől a deszkák értékesítéséig, és viccesnek szánt interakciók keretében üzletelnek az erdő lakóival. – a ford.)
A megvilágosodás eredménye a Five Nights at Freddy’s (FNaF) című horror-videójáték lett, ahol a játékos Mike, az éjszakai biztonsági őr bőrébe bújhat, aki a bezárt Freddy Pizzázója nevű vendéglátóhelyet felügyeli. A játékosok gyorsan rájönnek, hogy a pizzázó retró animatronikus állatfigurái, amelyek hajdan a közönséget szórakoztatták a színpadon – Freddy, Bonnie, Chica és Foxy – halálos veszélyt hordoznak, mert éjfél és reggel hat között életre kelnek.
Cawthon 2014. augusztus 8-án adta ki a kattintgatós túlélőjátékot, és azonnal bombasiker lett, amiben szerepet játszott, hogy a legnépszerűbb youtuberek is turbózták az ismertségét. Gyorsan jöttek a folytatások, és Cawthon globális franchise-t épített, amit kilenc önálló videójáték, különféle aljátékok és terjdelemes könyvsorozat, továbbá játékfigurák, partikellékek és ajándéktárgyak alkotnak.
„Meg sem próbálom teljesen felfogni, hogy ezek a karakterek és történetek miért vonzzák évek óta a közönséget – mondja Scott Cawthon. – Csak teszem a dolgom, és igyekszem nem elcseszni.”
Elkerülhetetlen volt, hogy Hollywood bejelentkezzen az értékes portékáért, de Cowthon érthető módon óvatos volt, mert az álomgyár nem éppen arról híres, hogy videójátékokból pazar filmeket tudna csinálni. Ám Jason Blum, a Blumhouse filmes horrorbirodalom alapítója biztos volt abban, hogy nem vallanak szégyent, ha a Freddy-franchise a mozivászonra költözik. „Ez tökéletes volt projekt volt a Blumhouse számára – mondja a producer. – Ezek a videójátékok rémisztőek, viccesek és szórakoztatnak, világszerte minden korosztályban hatalmas rajongótáboruk van, amelynek tagjai a filmnek köszönhetően feloldódhatnak a nagy közös élményben.”
„Scott-tal vagy tíz éve beszéltünk először – emlékszik vissza Blum. – Korábban már próbált egy filmet összehozni egy másik céggel, ezért nagyon szkeptikus volt. Ám a közös munka során egyre jobban bízni kezdtünk egymásban, és a végén tökéletes munkakapcsolat alakult ki közöttünk. Remélem, ez csak az első közös filmünk, és sok követi majd.”
Cawthon szerint Blum azért járt sikerrel, mert hű maradt az alapanyaghoz és tiszteletben tartotta az ő megérzéseit. „Az volt az elsődleges cél, hogy megfeleljünk a rajongótábor elvárásainak – mondja Cawthon. – Persze nagyon fontos, hogy ez a film azoknak is élvezhető legyen, akik nem ismerik a franchise-t, de neki se láttunk volna a munkának, ha nem lennének a rajongók, akik a kezdetektől velünk vannak.”
Cawthon megírta a forgatókönyv első változatát, Blum pedig megkereste azt a szakembert, aki összefogja az egész vállakozást. Emma Tammi rendezőre esett a választása, aki már jó ideje a Blumhouse-nak dolgozik.
Tammi olyan filmet akart készíteni, ami rémisztget és szórakoztat, de mély érzelmeket is ébreszt. „Az ember azért néz Blumhouse-filmeket, hogy jól megijedjen – magyarázza a rendező. – Ám hősünk, Mike nagyon súlyos múltbéli traumával vág neki ennek a kalandnak, ami sokkal dermesztőbbé teszi az új borzalmakat. Küzdenie kell a szégyennel és a bűntudattal, és nem talál nyugalomra. Ehhez jön a rémek keltette elviselhetetlen feszültség a pizzériában, pont úgy, mint a játékban, és egy kis humorral is meghintettük a sztorit. Mindezek a hatások összetett élménnyé lényegülnek. Remélem, a közönség jól fog szórakozni, és az átélt érzelmi uatzás még sokáig velük marad.”
„Többeknek is beletörött a bicskája a történetbe, mert nem tudtak mit kezdeni vele – mondja Cawthon. – Tammi volt az első, aki össze tudta rántani az egészet, mert érzelmeket vitt bele, s ezáltal izgalmassá tette a karaktereket.”
Cawthon forgatókönyvének átdolgozásakor Seth Cuddeback forgatókönyvíró csatlakozott Tammihez. „A FNaF világa rendkívül összetett – mondja Cuddeback. – Mélyen behatoltam a nyúl üregébe a munka során. Bár a film az első játékon alapul, meg kellett értenem a franchise egész világának működését. Amikor kezdtem rendesen beleélni magam, mit mondjak, eléggé kiütött.”
Bár a több mint kétméteres animatronikus karakterek önmagukban is félelmetesek és magukra irányítják a figyelmet, Tammi és Cuddeback tisztában voltak vele, hogy a történet emberi dimenziójának kell előtérbe kerülnie. „Filmünk lényegében a kísértetkastélyos alműfajba tartozik, de az egész ijesztgetés nem tudna működni, ha nem tudnánk együttérezni a karakterekkel, különösen a főhőssel, Mike-kal – magyarázza Tammi. – Ő teszi átélhetővé számunkra a rettegést.”
„Filmünk a videójátékra épül, de azért ennél sokkal több – teszi hozzá Blum. – A biztonsági őr túl akarja élni az elátkozott hely borzalmait, az igazi átok azonban belülről nyomasztja. Háttérbe kell szorítania a múltat, hogy a jelenre koncentrálhasson, mert meg kell mentenie a kishúgát.”
Tammi valóságos kincsesbányának találta a cselekmény fő helyszínét, a hajdan szebb napokat látott tematikus pizzázót: „Bizonyos mértékű nosztalgia fogja el az embert, ha ilyet lát, ezt pedig mindenki át tudja érezni. Ezek a helyek viccesek, de kényszeredett mosolyunk mögött szorongás bujkál.”
Miután elkészült a forgatókönyv, mindenki egyetértett abban, hogy csak a Jim Hanson’s Creature Shop tudja tökéletesen megalkotni a film animatronikus szereplőit. A cég nevéhez olyan produkciók fűződnek, mint a Sesame Street, A sötét kristály, a Tini Nindzsa Teknőcök és a Babe. „A Henson-féle filmeken és tévésorozatokon nőttem fel, és mindig lenyűgözött, hogy a különféle bábuknak saját lelke van – mondja Tammi. – Képesek életre kelni, fura és bizarr lények, pont, amilyenekre a mi filmünkben is szükség volt.”
Embert próbáló, munkaigényes feladat volt úgy megalkotni a pizzázó ijesztő bábuit, hogy mindegyiküknek külön egyénisége legyen. „Hihetetlenlen kézműves munka folyt – meséli Tammi. – Be-beugrottam Hensonék műhelyébe, hogy megnézzem, hol tartanak, és az egyik sarokban mindig éppen összeraktak valamilyen animatronikus karaktert, a másikban pedig varrták a ruháját. Mindent kézzel csináltak, mint egy régi cipészműhelyben, elképesztő ilyesmit látni manapság.”
A robotmeghajtású bábuk elkészítése nagyban megkönnyítette a színészek munkáját. „Valódi interakciók zajlottak le a bábukkal – magyarázza a rendező. – A színészeknek nem odaképzelt partnerekkel kellett játszaniuk, így sokkal természetesebbek és hitelesebbek lettek a jelenetek.” A film alkotói ezzel visszatértek a közelmúltba, a tematikus családi éttermek és a családi filmek fénykorába. „Akkoriban leginkább analóg trükkökkel éltek, vagyis díszleteket-maketteket építettek és bábukkal dolgoztak – magyarázza Tammi. – A tematikus pizzázókban pedig, amelyek a nyolcvanas években élték fénykorukat, az animatronikus bábuk mindig darabosan mozogtak és csodálatosan tökéletlenek voltak. Ennek a korszaknak is szerettünk volna emléket állítani.”
Forrás: UIP
