FILMKRITIKA – „Aquaman és az Elveszett Királyság” sajnos nem hozza azt a frissítő hullámot, amire a DC rajongók vágytak, ehelyett elmerül az elcsépelt és ostoba klisék és a felejthető cselekmény mély tengerében. A szereplőgárda, Jason Momoa vezetésével, igyekszik megmenteni a filmet, de még így is csak a minimumot hozzák. A film vizuális effektjei és akciójelenetei néha felvillantanak egy-egy fényes pillanatot, de ezek sem képesek ellensúlyozni a gügye és klisés történetmesélést és a zéró karakterfejlődést. Elcsépelt klisék, felejthető cselekmény és csak a kötelezőt teljesítő szereplők – ha ez az utolsó film a DC Kiterjesztett Univerzumában, akkor merüljön el a mélybe és soha többé ne bukkanjon fel a felszínre.

Gyakran élveztem a szuperhős-filmeket, szürrealizmusukkal, melodrámájukkal és komédiájukkal, és voltak olyan filmek, amelyeket kifejezetten epikusnak éreztem. De kétség sem fér hozzá: ami az első Aquaman-filmet illeti, az már így is elég középszerű volt, ahogy Jason Momoa vigyorogva végigpózörködte magát Aquaman tenger alatti csiricsáré CGI-vel teli kalandjain, máskor pedig olyan volt, mintha csak egy sörreklámban vendégszerepelne. Most pedig itt van egy borzalmas folytatás, ismét James Wan rendezésében és állítólag (reménykedjünk!) ez a DC Kiterjesztett Univerzumának utolsó filmje. Az Aquaman-franchise egyszerűen leállt, úszik a langyos és poshadt lábvízben, mint egy a strandon eldobott műanyag zacskó.

Ismét visszatér tehát Jason Momoa, az unottan önelégült Aquamanjével, Taika Waititi Thor-filmjeiből kölcsönzött állítólagosan humoros modorban; az alfa-szuperhős, aki lazán éli otthoni életét. Aquaman civilben állandóan az apjával, Tommal (Temuera Morrison) lóg, miközben békésen sörözgetnek egy kocsmában. Egyébként pedig Aquaman most Atlantiszt irányítja, és bebörtönözte gonosz féltestvérét, Ormot, akinek szörnyű megalomán tengeri tervei már az előző filmben is halál érdektelenek voltak. Ezt a szerepet szegény, jobb sorsra érdemes Patrick Wilson játssza újra, szándékosan jéghideg sértettsége pedig épp olyan unalmas és közhelyes, mint az előző filmben.

Ússz az árral, Aquaman!

Az eredetihez hasonlóan az „Aquaman és az elveszett királyság” is egy sor küldetésre küldi Aquamant, hogy egyik furcsa helyről a másikra jusson, és megakadályozza, hogy egy hatalmától megőrült gonosztevő tönkretegye a világot. Szintén az első filmet majmolva Aquaman az egész filmet azzal tölti, hogy civakodik valakivel, akit ki nem állhat, majd fokozatosan megkedveli. Csakhogy ezúttal ahelyett, hogy fizikailag Orm királlyal, verbálisan pedig Merával veszekedne, fizikailag Black Mantával, verbálisan pedig Ormmal veszekszik. Ettől már, húha, majdnem olyan lett az Aquaman és az Elveszett Királyság, mint egy új film, de ez valahogy mégsem jött össze.

Eközben Mera (Amber Heard) egy erős személyiségű, hatalmas hősből egy olyan nővé degradálódott, aki gyereket szül, szennyest pakolgat és kötelességtudóan Aquaman mellett ül. Alig szólal meg, és ha mégis, akkor csak azért, hogy kiosszon minket, vagy hogy emlékeztessen minket arra, hogy igen, technikailag Amber Heard még mindig benne van a filmben. Vagy az történhetett, hogy Heard kínos szerepeltetését az utómunkálatok során lecsökkentették, ahogyan azt már sokan feltételezték, vagy az Aquaman és az elveszett királyság forgatókönyve egyszerűen csak alulírt és ostoba módon szexista. Lehetséges, hogy mindkettő, de az biztos, hogy az egyébként (más filmekben) viszonylag tehetséges Amber Heard itt atombéna, és nem csak az ő karakterét, hanem Aquamanét is aláássa. Ha a film forgatókönyvét szó szerint vesszük, akkor az azt sugallja, hogy a férfi minden alkalommal háttérbe szorítja a házastársát, és nem érdekli semmi, amit a nő mondani akar. Micsoda szuperhős!

Aquaman papa a papa mozijában

És igen, jól olvastátok: ezúttal Aquaman apává vált, ó, de cuki! Sok jelenet van Momoával és egy igazi babával, pelenkázás gügyögés, cukiskodás: annyi cukrozott takonygiccs, amennyi csak a csövön kifér. A kemény fickó bébihordozóval cukiskodó ábrázolása gyakran használt, elcsépelt hollywoodi közhely a zsé kategóriás papa mozija típusú filmeknél. Nem hiányzik ez innen sem.

Amikor pedig végre abbahagyja a sörözgetést apával és a gyereke pelenkázását, akkor Aquamannek szembe kell néznie az előző film másodhegedűs gonoszával, akit most előléptettek elsőhegedűs státuszba. Ő Black Manta, akit Yahya Abdul-Mateen II alakít, akinek a kíséretében van egy bekattant tengerbiológus, Dr. Shin, akit az egyébként más filmekben tehetséges komikus színész, Randall Park alakít.

Vajon ez a titáni összecsapás Aquaman és zűrös féltestvére, Orm közötti végre a kibékülést fogja jelenteni? Ki tudja? Vagy inkább, kit érdekel? A 124 hosszú perc végén az unott nézőközönség kikecmereg a langyos vízből, hogy ezt az újabb DC bukást is minél gyorsabban elfelejtse.

-Herpai Gergely (BadSector)-