TESZT – Nem véletlenül lett alkalmazva a címben az a kifejezés, hogy egyszer használatos, ugyanis nem nagyon látni az értelmét az újrajátszásnak (még évekkel később sem). Ezzel szemben a mérleg másik oldalán az helyezkedik el, hogy ez egy olcsó indie játék, ami ennek ellenére is a stúdió (Celeritas Games) egyik legdrágább terméke (eddig főleg VR-ra kihegyezett dolgok, főleg demók voltak láthatóak tőlük).

A The Descent, a Rockwell Mine-ban játszódó horrorisztikus gyalogló szimulációs játék a bányászok zord életébe és nyugtalanító bányásztalálkozókba meríti a játékosokat. Játssz nyomozóként, aki egy szülővárosi rejtélyt tár fel.

Mély

A The Descent (nem lesz csak nagy betűkkel leírva, hülyeség ez a trend) a XIX. század végén játszódik Rockwell Mine-ban, ami egy szénbányászatra szakosodott város. A bányászkodásra rögtön lehet mondani, hogy Red Faction, de az a játék műfajban is más (csak a belső nézet azonos), hát még minőségben és tartalomban (annak ellenére, hogy több mint 22 éve, hogy megjelent). Szóval egy nyomozót irányíthatunk, aki itt nőtt fel, és visszatér ide, miután elvégezte az újságíró-iskolát, mert fel akarja fedezni, hogy mi a fene történik a bánya legmélyén. Ott rengeteg baleset történik, eltűnnek az emberek, vagy megmagyarázhatatlan okokból meghalnak, erre pedig a hatóságok semmit sem tudnak tenni. Hiábavaló volt minden eddigi nyomozás, ugyanis az igazság odaát, vagy legalábbis odalent van, szóval a bányát bezárták. A Steames jellemzésben a gyalogló szimuláció kifejezés is elárulja, hogy ez egy walking sim. Abból sem az a kifejezetten kidolgozott fajta, ugyanis nagyon gyakran annyiból áll a játékmenet, hogy az erősen zöld szűrőben vagyunk a sötétségben, találunk egy kulcsot és/vagy cetlit, hirtelen kinyílik az ajtó, ahol folytathatjuk ugyanezt. A grafika nem biztos, hogy tetszeni fog, de annyit bátran el lehet mondani róla, hogy zöld lesz.

A hangulat esetében viszont már pozitívabb gondolatok felé lehet evezni, mert alaposan feszültséget képes kelteni a játékosban, akire ez rá is fog férni, ugyanis az ijesztések (jumpscare-ek) legtöbbször nem hozták a pontos időzítést, illetve nem biztos, hogy a mi látószögünkben következik mindez be, viszont itt figyelembe kell venni azt, hogy karakterünk lassan elsüllyed az őrültségben. Viszont van itt egy gázálarc is, amit néhol fel kell tennünk magunkra. Ennek kivitelezése kissé vicces, ugyanis itt jobb megoldás lett volna egy másik szűrőt alkalmazni, nem pedig annyival elintézni, hogy a képernyő közepén egy kisebb részt kitakar (igaz, az F1-játékok esetében is takar valamennyit a halo, de ott a belső nézet alkalmazása ezzel jár). Mi van az ellenfelekkel? Nos, azok nem nagyon vannak veszéllyel ránk, ugyanis meghalni mintha nem lehetne a The Descentben (valami más név kellett volna, mert a Parallax ’95-ös FPS-e, a Descent mindössze egy névelőben tér el a Celeritas Games termékétől. Talán jobb lett volna, ha The Descent Into Rockwell a neve…).

Mélyebb

A The Descent valamiben viszont nem olyan rossz. A hangok és azok megtervezése nem tűnt olyan rossznak, de azért nem biztos, hogy milyen megközelítéssel rendelkeznek. Ha a történet is valószerűtlennek és bizarrnak hatott, talán itt is az lehet a helyzet, hogy nem természetes hangokról van szó, hanem előre szkripteltekről. A minőségükre viszont nincsen panasz. Arra már talán igen, hogy a fejlesztők nem nagyon használták ki a bányában rejlő lehetőségeket. Igaz, hogy pár játék érintőlegesen eljut egy ilyen helyre a műfajban (például a Resident Evil 7: Biohazard), de egyikük sem játszódik teljes egészében ilyen helyen. De talán a legnagyobb hiba mégis az, hogy a játéknak nincsen újrajátszhatósága. Nem tűnik reálisnak az, hogy valaki csak azért játszaná végig másodszor is, hogy az összes cetlit fellelje.

Ezen túl mindössze egyetlen befejezése van a The Descentnek, amit alig több mint egy óra alatt el is lehet érni (és emiatt érthető, ha nincsen mentési rendszer; a menüből lehet a pályákat választani), és ezen még rövidíteni is lehet, mert a játék nem nagyon szokta elmondani, hogy merrefelé kell folytatni a kalandunkat, így a kóválygás is valamelyest a játékmenet része (a játékmenet szót idézőjelesen kellene írni). A zöld szűrőt legalább el lehet dugni, ha nem az éjjellátó szemüveget alkalmazzuk, hanem inkább egy zseblámpát használunk. A megvilágítás jó volt, az assetek is többnyire, de változatosságról nem nagyon lehet beszélni, illetve néhány modell megkérdőjelezhető minőségűnek hatott.

Legmélyebb

Ilyenkor pedig el kell gondolkodni azon, hogy a The Descent milyen értékelést kapjon. Minőségre kb. egy 4,5 lenne a reális, de az ára miatt ez többet érdemel, és nem hatott egy olcsó, csapnivaló asset flipnek, így nevezhetjük egy korrekt játéknak, amit a hossz és az újrajátszhatóság teljes hiánya vág vissza. Ezért ez egy 5/10-es cucc, nem több. Több őrültség, könnyebb inventory-elérés kellett volna, és akkor talán már egy gyenge hatost is kiérdemelhetett volna a Celeritas Games.

-V-

Kiadó: Celeritas Games

Fejlesztő: Celeritas Games

Stílus: Horror

Megjelenés: 2024. január 5.