SOROZATKRITIKA – A gyönyörű és tehetséges kolumbiai színésznő, Sofía Vergara lenyűgöző alakítással kelti életre a címszereplő egykori drogbárónőt a Griselda című Netflix-sorozatban. A mellékszereplők sem okoznak csalódást – különösen azok a férfi karakterek, akik Griselda életében meghatározó szerepet játszanak. A Griselda sok helyen a Narcos-szal vetekszik, kár, hogy a befejezés kissé laposra sikeredett, és nem sikerült méltóképpen felfednie Blanco életének későbbi szakaszait.

Hollywoodban szinte már hagyománnyá vált, hogy a színészek drámai átváltozáson mennek keresztül egy-egy új nagy kihívást jelentő szerep kedvéért. Legyen szó testük drasztikus megváltoztatásáról, arcuk protézisekkel való átformálásáról, vagy éppen a kozmetikai beavatkozások teljes mellőzéséről, egy film, vagy sorozat, amelyben a színész „felismerhetetlenné” válik, mindig kiemelt figyelmet érdemel, hiszen ez azt jelzi, hogy a szerepe teljesen eltér az eddig megszokottaktól. A Netflix hamarosan debütáló bűnügyi drámájában, a Griseldában, Sofía Vergara bújik Griselda Blanco, a hírhedt drogbárónő bőrébe.

A gyönyörű kolumbiai színésznő, Sofía Vergara szinte kaméleonként alakult át szerephez és a protézisek néha zavaró hatása ellenére alakítás kiemelkedő. Ahogy nyomon követhetjük Griselda felemelkedését – vagy bukását, attól függően, hogy honnan nézzük – a kokain alvilágában, úgy válik egyértelművé, hogy végzete elkerülhetetlen. Vergara karakterének fokozatos „elkárhozása” – és ennek az átalakulásnak ábrázolása – végig lenyűgözően izgalmas marad, még akkor is, ha a sorozat későbbi részei egyre inkább ellaposodnak, a befejezés pedig kifejezetten kiábrándító.

A női Escobar megformálása óriási kihívás volt Sofía Vergarának

Eleinte szkeptikusan ültem le a Griselda elé, még a mögötte álló neves szakemberek tudatában is. Igaz, az alkotói gárda, mint Eric Newman, Doug Miro, Carlo Bernard és Ingrid Escajeda nevei, akik a Narcos és annak mexikói spinoffjával már beírták magukat a maffiasorozatok panteonjába, és ez persze biztosítékot jelenthet a minőségre, de mostanában annyi közepes, vagy béna Netflix sorozat jött ki, hogy már nehéz előre bízni a streaming csatorna minőségében. Ez a kreatív csapat azonban van olyan tapasztalt, hogy a bűnözés árnyékában élők tragédiáját és a gyors meggazdagodás utáni őrült hajszát egyszerre élethűen és izgalmasan mesélje el.

A Griselda esetében mégis a legnagyobb kérdés az volt, hogy vajon a sorozat főszereplője, Sofía Vergara hitelesen képes-e megszemélyesíteni egy olyan karaktert, akinek legsötétebb vonásai láttán még az Al Pacino által alakított Sebhelyes arcú is elsápadna. Vergara előnye kétségtelen, mint az első kolumbiai színésznő, aki Blancót alakítja (korábban Catherina Zeta-Jones alakította egy 2017-es filmben a kolumbiai drogbárónőt), de a hat epizódon átívelő karakterábrázolás mégis komoly kihívást jelentett számára. Griselda karaktere mély érzelmi utazáson megy keresztül, ahogy egyre gátlástalanabb módon tör hatalomra, miután a háttérből, a drogbáró férje mögül lép elő és a „kokain keresztanyjává” vált. Persze ehhez először el kell hagynia Kolumbiát – eléggé drasztikusan „szakítva” második férjétől, Albertótól (Alberto Ammann) – és három fiával és egy kevés kokainnal a bőröndjében Miamiba költöznie. De ahogy azt hamarosan megtudja, a múltat nem olyan könnyű maga mögött hagyni, különösen, amikor halálos ellenségek lesnek rá minden árnyékban, a bűnözés csábító ereje pedig annyira erős…

„Az egyetlen ember, akitől valaha féltem, egy Griselda Blanco nevű nő volt”

Ezzel a Pablo Escobar idézettel kezdődik a sorozat, ami nem csak egy vicces szójáték (hiszen angolul a „man” szó egyben férfit is jelent), hanem egyfajta bevezető is abba a férfiak uralta világba, amelybe most belépünk. A történet során gyakran fordul elő, hogy Griselda az egyetlen nő egy olyan gyilkos és romlott helyen, ahol a Miamit irányító drogkereskedő férfiak csak egy bosszantó nőcskének tekintik, aki nem ismeri a helyét. De Griselda nem az a nő, aki hagyja, hogy a férfiak írják neki elő a szabályokat: ő maga alakítja ki hatalmát, olyan emberekkel körülvéve magát, mint Arturo (Christian Tappan), a férje korábbi pénzügyi embere, és Carla (Karol G), régi barátnője és prostituált, aki segít neki a drogcsempészésben.

A Vergara által viselt protézisek kezdetben talán furcsának hatnak, de ahogy halad a sorozat, egyre jobban hozzájárulnak Griselda karakterének megformálásához, kiemelve a ragadozói vonásait. Ahogy a sorozat halad előre, Griselda arckifejezéseiben egyre inkább megjelenik a ragadozói jelleg, amit leginkább széles orra hangsúlyoz, különösen abban a szakaszban, amikor jéghideg határozottsággal számol le riválisaival. Vannak jelenetek, ahol Griselda szinte vadászik egy félhomályos, ’80-as évekbeli éjszakai klubban, intenzív tekintetével minden lehetséges veszélyt felmérve – az ilyen fokú éberség pedig könnyen paranoia állapotába csaphat át. E pillanatokban válik igazán érzékletessé, hogy Griselda mennyire életveszélyes környezetben mozog, miközben a nő hatalmi mániája is egyre inkább eluralkodik rajta – sok tekintetben hasonlítva Al Pacino A sebhelyes arcú című filmjének főszereplőjéhez. Pacino férfihősével ellentétben azonban Griselda szövetségesei sokszor kétségbe vonják a nő erejét és határozottságát, hogy a csúcson maradjon, ettől pedig Griselda még gyanakvóbbá válik, egyre inkább kételkedve azokban is, akik korábban feltétlenül támogatták. Ez a folyamat teszi Vergarát igazán magával ragadóvá a néző számára.

A sorozat talán legkiemelkedőbb epizódja az utolsó előtti, a „Paradise Lost”, melyet Andrés Baiz rendezett, Doug Miro, Ingrid Escajeda és Giovanna Sarquis tollából. Ez a rész Griselda harmadik férje születésnapi bulijára összpontosít, amely egyben Vergara a leprofibb alakítását hozza, ahogy Griselda drog által szított pszichózisa fenyegeti, hogy teljesen tönkre tegye azokat az értékes kapcsolatokat, amelyeket addig kiépített.

Itt a mellékszereplők sem utolsók

De nem csak Vergara Griseldájától erős ez a sorozat, a mellékszereplők is odatették magukat. Bár a történet helyenként megbicsaklik, a színészek mégis hitelesen mozognak ebben egyszerre veszélyekkel teli és mégis vonzó, hetvenes évekbeli világban. Griselda bérgyilkosa, Rivi (Martin Rodriguez), egy jellemzően olyan férfi, akinek hűsége állandóan ingadozik, és bár végrehajtja a feladatait, de sosem tudjuk, mikor árulja el a nőt. Pedig Rivi több mint egy kétszínű bérgyilkos a sorozatban; nyilvánvaló, hogy erősen vonzódik Griseldához. Griselda harmadik férje és egykori testőre, Darío (Alberto Guerra) pedig egy érzelmileg gazdag karakter, aki a romantikus oldalát is megmutatja, ami különösen megindító, amikor kapcsolatuk tragédiába torkollik.

Érdekes mellékszereplők ide, vagy oda, ez a sorozat mégis leginkább a főszereplő körül forog, a sorozat többi női figurája pedig nem kap elég reflektorfényt. Bár a Griseldában számos női karakter kap szerepet, de közülük csak néhányan élnek meg igazi karakterfejlődést, a legtöbbjük elsikkad a fő cselekmény árnyékában. A Vanessa Ferlito által megformált Carmennek például érdekes a múltja, hiszen ő egy drogbáró ex-felesége. A sorozat elején ő az, aki Griseldát próbálja megóvni attól, hogy visszacsússzon a bűnözés sötét világába. Carmen azonban gyorsan eltűnik a fő események horizontjáról, és csak néha kerül elő, amikor a történet szövevénye úgy hozza.

Sajnálatos módon a sorozat egyik gyengébb pontja Juliana Aidén Martinez által játszott June Hawkins nyomozó történeti szála. June-t a törvény másik oldalán álló, alábecsült női felügyelőként mutatják be, aki a saját karrierjében épp oly bizonytalanul lavírozik, mint amennyire Griselda céltudatosan halad előre. Természetesen June-nak nagyobb szerepe van a Miami-Dade rendőrség Griseldával kapcsolatos nyomozásában, és részt vesz a CENTAC munkacsoportban, amikor a kokainjárvány halálos csúcspontra ér. De a sorozat nem hangsúlyozza a két nő közötti nagy összecsapást, vagy még csak nem is sejteti a klimatikus konfrontációt. Végső soron ez a sorozat Griselda világa marad, a többi karakter csak „benne él”.

Összecsapott befejezés

A Griselda ötödik, robbanásszerű epizódját követően a finálé kissé sietősnek és elnagyoltnak tűnik a többivel összehasonlítva, mintha a kreatív csapat rájött volna, hogy mennyire kevés idejük maradt minden szálat elegánsan lezárni. Nagy kár, hogy ez egy minisorozat lett, mert ez pont az a történet, amely egyértelműen jól jött volna ki még egy-két epizóddal a végén. Azok, akik jobban ismerik a valódi Griselda Blanco életét, tudják, hogy bőven van még olyan valós elem, amit fel lehetett volna használni a nő később életszakaszából, de úgy tűnik, a sorozat maga nem akart túlságosan mélyen belemenni a nő későbbi történetébe.

A finálé egyik jelenete, amikor egy szereplő a közelmúlt tragédiáit sorolja fel egy másiknak, inkább tűnik a cselekmény szükséges pontjai lepipálásának, mintsem egy mély érzelmi hatást keltő eseménysornak. Ez a megközelítés is hozzájárul ahhoz, hogy a Griselda befejezése inkább egy halk sóhaj, semmint egy nagy durranás, főleg az előző epizódok látványos fordulatai után. Ennek ellenére a sorozat, bár néhol hiányosságokkal küzd, mégis lenyűgöző betekintést nyújt egy ellentmondásos és izgalmas karakter világába – a kolumbiai Vergara pedig brillírozik egykori honfitársának szerepében.

-Herpai Gergely (BadSector)-