Nintendo Switch 2: nem lesz készlethiány belőle?

A Nintendo Switch utódjáról azt is hallottuk, hogy milyen kijelzővel juthat el az év során a boltokba.

 

Mochizuki Takashi a Bloombergtől azt írta a Twitteren a kijelzők szállítási adataira hivatkozva, hogy több mint 10 millió egységet fog legyártani a Switch hivatalosan még be sem jelentett (így nyilvános névvel sem rendelkező) konzoljából az első üzleti évben, azaz idén április és jövő március között. A PlayStation 5 és az Xbox Series 2020-ban és 2021-ben chiphiánnyal küszködött (és ebből fakadóan készlethiány volt), de a Nintendo esetében sokkal könnyebb lesz a boltokban megtalálni az új hardvert. Az OLED verzió a konzolból az Omdia elemzőcég szerint idén nem fog megjelenni (ami jogos, mert a Switch esetében is több év telt el, mire kijött ez a változat).

A Bloomberg még arról is beszámolt az Omdia elemzője, Hayashe Hiroshi kommentjére alapozva, hogy a Switch utódja 2024-től kapható lesz (ami nem újdonság), és egy 8″-os (20,32 centis) LCD kijelzővel rendelkezik majd (ez viszont igen!). A kicsi és közepes kijelzőkkel kapcsolatos kutatások alapján véli ezt, mert az ellátási láncban rákérdezett az érintett cégeknél. Ezért gondolja úgy Hayase, hogy a Nintendo Switch 2 lesz a meghajtó erő a szórakoztatásra szánt ikijelzők megduplázott szállítmányai mögött 2024-ben.

A Switch utódjáról több pletykát is hallottunk, így például azt is, hogy 1080p felbontásra képes, stabil játékmenettel rendelkezik majd, és emellé a sugárkövetés (ray tracing) is eljut a nagy N következő platformjára, ami emellett az Nvidia DLSS Ray Reconstruction funkció támogatásával a konzolok között éllovassá válhat a sugárkövetés kivitelezésében. A Capcom, a Koei Tecmo és a Spike Chunsoft fejlesztői is izgatottak az új hardver iránt, amit a Nintendo a tavalyi Gamescomon, zárt ajtók mögött már bemutatott.

Reméljük, hogy a Nintendo Switch 2 megfelelő teljesítményt és korrekt árat kap, mert így képes lesz a Switch eladásait folytatni (főleg, ha lesz visszamenőleges támogatás is).

Forrás: WCCFTech, WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu