Támogattad a Yuzu-t? A Nintendo már tud róla, a kezében vannak a Yuzu Patreon adatai!

A telemetria bizonyította, hogy miképp használták kalózjátékok futtatására az emulátort, ami azóta már nem érhető el.

 

A Twitteren a Hikiko nevű felhsaználó arról írt, hogy a Yuzu fejlesztői nem véletlenül állapodtak meg peren kívül a Nintendóval. Sok esetben jogilag megbüntethetőek lettek volna a ROM-ok készítése és terjesztése miatt, hiába történt ez csak a fejlesztők között, ugyanis sok esetben a játékok megjelenése előtt is bekövetkezett ez (nagy eséllyel köztük volt a The Legend of Zelda: Tears of the Kingdom is), sőt, a Discord-szerverükön is állítólag fenn volt egy halom ROM. A Nintendo beépített emberei is ott voltak és figyeltek. A fejlesztők most leadtak minden elektronikus eszközt, weboldalt és logot, beleértve a „névtelenül” gyűjtött adatokból származó telemetriát!

Tehát a Nintendo Switch egyik emulátorának fejlesztői a nagy N-nek adtak minden adatot, így a japán cég tudja, hogy kik fejlesztették azt, kik támogatták őket a Patreonon (és miképp fizettek), satöbbi. És ki tudja, hogy a Nintendo mihez fog kezdeni ezekkel az adatokkal, és a Yuzu fejlesztői lényegében a saját bőrüket védték meg azzal, hogy eladták a felhasználókat és a többi fejlesztőt az ördögnek. Hiába hozott létre a Yuzu csapata egy kft-t, azon kívül mindenkit célkeresztbe vehet a cég, és minden bizonnyal ez be is fog következni, és majd tőlük is valószínűleg jelentős kártérítést fognak követelni.

És ne felejtsük, hogy a Nintendo mennyire háklis a saját tulajdonának (IP-inek) védelme során. Őket nyilvánvalóan nem érdekli, hogy lehetett a Yuzu-t (és lehet a Ryujinxet, továbbá a tegnap említett fejlesztési forkokat, a Nuzut és a Suyut) legálisan használni, hiszen ha megvásároltunk egy játékot, abból törvényileg engedélyezett a biztonsági másolat készítése. (Ha kalózmásolatot töltünk le, az sem tilos, ha megvettük már…)

Vajon akkor mit szólna a Nintendo, ha valaki emulált egy játékot, majd megvette azt úgy, hogy nincs is Switch a birtokában…?

Forrás: WCCFTech

), Twitter (), (), (), ()

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu