Egy újabb játékot kezdett fejleszteni a Stellar Blade fejlesztőcsapata

Eléggé visszafogott bejelentést tett a dél-koreai stúdió, és ez még nem jelenti azt, hogy rövid időn belül ez a projekt meg is fog jelenni, úgyhogy erre még éveket kell várnunk.

 

Miközben készül a Goddess of Victory: Nikke, és miközben még három hétre vagyunk a Stellar Blade megjelenésétől, a csapat már egy harmadik projektet is bejelentett. Ez egy AAA, városi környezetű sci-fi akció RPG lesz, amit cross-platformnak neveztek. Ez nem csak annyit jelent, hogy PC-re és konzolokra készül (nem sok értelme van találgatni, hogy mire, hiszen mire megjelenik, már a következő konzolgeneráció is a boltokban lesz), hanem mobilra is, így talán az iOS és az Android is megkaphatja az Unreal Engine-en (minden bizonnyal Unreal Engine 5-ön) készülő játékot, amelyben szörnyek és lények is lesznek, így ezeket fogjuk majd lenyesni például egy karddal, ha tippelnünk kellene.

Ehhez a projekthez még sok embert keresnek, így a fejlesztés még nagyon is az elején tart. Egy programozót (technikai művészt), több művészt (szörnyek koncepciós művésze, karakterek koncepciós művésze, animátor), illetve tervezőt (forgatókönyvírót) is keresnek a még be sem jelentett címhez. Ez pedig nem úgy hangzik mint amin évek óta dolgozna a Shift Up. Logikus az új projekt: a Stellar Blade már nem igényel teljes stábot, hiszen már a demója is elérhető PlayStation 5-re.

„A demó a játék legelejétől kezdve, amikor Eve, a 7. légi osztag tagja a Földre jut, hogy visszaszerezze a bolygót a Naytibától, egészen az első bossfightig tart. Ez az első szakasz tartalmazza a tutorial fázist, amely segít megismerkedni az alapvető harci funkciókkal, miközben felfedezed a háború utáni Eidos 7-et, egy emberi várost, amelyet most a Naytiba fertőzött meg, így már korán megismerheted a játékmechanikákat, amely a játék története során végig a segítségedre lesz. Egy kis meglepetést is tartogatunk az első pályát teljesítő játékosok számára,” írja a demó jellemzése.

A Stellar Blade április 26-án érkezik PlayStation 5-re.

Forrás: WCCFTech, Shift Up

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu