Sehol sem lesz cenzúrázva a Stellar Blade!

A Shift Up játékával kapcsolatban nem kell attól tartani, hogy valahol cenzúráznak (pixeleznek, elmosnak) egyes elemeket, ugyanis a dél-koreai stúdió ennek ellenkezőjéről adott hírt.

 

A Sony az utóbbi időben átvette a Nintendo helyét. Régebben a nagy N volt az, ami sok dolgot cenzúrázott (például vallási szimbólumokat), de ők alaposan megenyhültek, és manapság már inkább a Sony irányából hallani és látni ilyen-olyan cenzúrát (például a Devil May Cry V esetében is volt ilyesmi). Emiatt pedig nem csoda, ha a közönség attól tart, hogy a PlayStation 5-exkluzív Stellar Blade is valamilyen módon cenzúrát kaphat. Ezzel kapcsolatban közölte a Twitteren a Shift Up, hogy a Stellar Blade ugyanazt a cenzúrázatlan verziót kínálja minden országban, beleértve Japánt is. Szóval nincsen cenzúra sehol sem, ami jó. Így nem lesznek ilyen-olyan regionális változatok (pl. a Közel-Kelet számára), hanem mindenki ugyanazt kapja meg.

A Stellar Blade demója március 29-e óta érhető el. Ezt a Shift Up így jellemezte: „A demó a játék legelejétől kezdve, amikor Eve, a 7. légi osztag tagja a Földre jut, hogy visszaszerezze a bolygót a Naytibától, egészen az első bossfightig tart. Ez az első szakasz tartalmazza a tutorial fázist, amely segít megismerkedni az alapvető harci funkciókkal, miközben felfedezed a háború utáni Eidos 7-et, egy emberi várost, amelyet most a Naytiba fertőzött meg, így már korán megismerheted a játékmechanikákat, amely a játék története során végig a segítségedre lesz. Egy kis meglepetést is tartogatunk az első pályát teljesítő játékosok számára.” És a stúdió nemrég arra is felhívta a figyelmet, hogy ne essen a közönség túlzásba, mert volt, aki ötven órát is eltöltött a demóval.

A Stellar Blade megjelenésére már egyáltalán nem kell sokat várni, ugyanis a Shift Up játékának rajtja csak néhány napra van, ugyanis április 26-án, pénteken fog felbukkanni PlayStation 5-re. Ezt a pár napot már ki lehet bírni.

Forrás: VGC

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu