FILMKRITIKA – Ha valami igazán frissítő és egyben hátborzongató horror-komédiára vágysz, akkor ne keressen tovább! Az Abigail alkotói, akik az Aki bújt rendezői is voltak, visszatértek a bezárt kúria receptjéhez, hogy még több mókával és rémisztgetéssel szolgáljanak. Az Abigail egy elképesztően dinamikus horror-vígjáték, ahol a rémület és a nevetés kéz a kézben jár.

A vámpírok talán a legalkalmazkodóképesebb szörnyetegeink. Lehetnek magányos gyerekek, tinédzserek, félreértett szerelmesek, tömeggyilkosok, bőrkabátos hippik, átlagos fickók, sőt, teljesen hétköznapi emberek is közöttük. Ez a sokoldalúság (és gyakran az emberi álarc mögé bújás képessége) azt jelenti, hogy a vámpírok gyakran teljes meglepetésként érkeznek mind a nézők, mind a film szereplői számára, gyakran csak a film felénél kezdenek beleharapni az áldozatokba és ott kezdődik az igazi cselekmény is. Az Abigail, ez a fergetegesen vicces új akció-horror az Aki bújt rendezőitől, pontosan ezt a meglepetés vámpírfilmek szűk rétegét célozza meg, olyan alkotásokhoz hasonlóan, mint az Alkonyattól pirkadatig vagy a Csadoros vérszívó.

Ahogy azt a előzetesek is sejtetik, Abigail egy balerina bérgyilkos története, aki mellesleg vámpír is. A film azonban egyenes bűnügyi történetként indul. Egy bűnözői banda, akiket a Rat Pack rockerbanda tagjai után neveztek el, elrabolja egy gazdag ember lányát. Mindössze annyit kell tenniük, hogy 24 órán át zárva tartják a lányt egy kúriában, és máris megkapják az 50 millió dolláros váltságdíjat. Ahogy azonban kiderül, a lány apja egy veszélyes bűnözőfőnök, aki hírhedten keményen bánik azokkal, akik átverik. És itt lép színre a gyermek vámpír.

Egy váratlan fordulat

Talán nem is említeném a vámpírt ebben a filmben, ha nem lenne ennyire központi eleme a film marketingjének. A film megtekintése anélkül, hogy számítanánk a vérszívásra, fantasztikus csemege lenne, és ez nyilvánvalóan Matt Bettinelli-Olpin és Tyler Gillett rendezők szándékában állt. Miután az első felében tökéletesen tereltek a bűnügyi szállal, a vámpírfelfedezést mint sokkoló fordulatként kezelik, a teljes szereplőgárda hihetetlenül vicces reakcióival, majd egy szintén mulatságos, tudálékoskodó beszélgetés következik, amiben megvitatják, mire emlékeznek a vámpírok legyőzésének módjairól. A jó hír az, hogy még a meglepetés elspoilerezésével az előzetesben (sőt, még a teaserben is!), Abigail továbbra is nagyszerű szórakozást nyújt.

Amint Abigail felfedi magát, mint halálos természetfeletti lény, a film inkább akció slasherbe, mintsem horrorba fordul. Ebben az értelemben Abigail sokkal inkább hasonlít Bettinelli-Olpin és Gillett korábbi filmjére, a Aki bújt-ra, mint bármely más vámpírfilmre. Mindkét film jellemzően zárt kúriákban játszódik, ahol valakit kegyetlenül, komikusan vadásznak le. És mindkét film a vér és belek robbanásait részesíti előnyben. Miután Bettinelli-Olpin és Gillett rövid időre eltávolodtak a rendezéstől két középszerű, kaotikus, ügyetlen Sikoly-film erejéig, az Abigail bebizonyítja, hogy még mindig remekül tudnak feszültséget teremteni hatalmas házak folyosóin, és azonnal átváltani a horrorból az akcióba.

Humor és horror tökéletes elegye

De a film legnagyobb erőssége mégis a szereplőgárda humorérzéke. Bár a forgatókönyvet Stephen Shields és Guy Busick írta (az egyik rendező gyakori munkatársa), a színészek még a leggyengébb vicceket is tökéletesen adják elő.

Angus Cloud (Euphoria) kiváló, mint a csapat állandóan bekábított kívülállója, Dean, egy elbűvölő szemétláda, aki annyira béna és buta, ahogy udvarolni próbál a csapat egyik női tagjának, hogy muszáj szeretni. Kevin Durand (Vikings) zseniális, mint Peter, egy izomkolosszus tolvaj szívével és hatalmas temperamentummal, de teljesen üres fejjel.

De egyikük sem ér fel a film két legfényesebb csillagával. A szerencsétlenül tévelygő emberrablók vezére, Frank, akit Dan Stevens (The Guest) alakít, ismét bebizonyítja, hogy minden adottsága megvan a sztársághoz, markáns külsejével és a legviccesebb karakterszínészek tulajdonságaival felvértezve. Akár a kamera rá van-e szegezve, vagy sem, Stevens mindig „be van kapcsolva”, ferde pillantásokat vet más karakterekre a háttérből, vagy hősiesen pózol, még a 10 éves gyermek fejlevágásai után is.

Még Stevensnél is jobb azonban Kathryn Newton (Freaky, Lisa Frankenstein), akinek minden mondata mulatságos. Newton Sammyt, a csapat tech zsenijét alakítja, tökéletes védekező szarkazmussal és őszinte örömmel, hogy ennyi kétes alak körében lehet. Amint a káosz elkezdődik. Newton mindig tökéletesen adja elő a váratlan poénokat és a beszólásokat, olyan ügyes színészi játékkal, hogy még az elcsépelt vicceket is kellően kacagtatóan adja elő.

Egy gyenge pont egyébként kiváló szereplőgárdában

Az egyetlen igazi gyenge pont a máskülönben ragyogó szereplőgárda között Melissa Barrera (Scream 6, In the Heights), aki Joeyt, a csapat sztoikus, egyenes tagját játssza, akinek több empátiája van, mint a többieknek együttvéve. Ez az a szerep, amelynek a film lelke kellene, hogy legyen, ami a legtöbb vígjátékban hálátlan feladat. De Barrera nem állja meg a helyét. Az előadása mindig csalódást keltően lapos és érzelemmentes, unalomról árulkodik, és nem sikerül sokat közölnie a karakteréről.

Ehelyett az Abigail lelke, ironikus módon, a vámpíros címszereplőtől származik, akit Alisha Weir alakít, egyenlő arányban a vérszomj, ravaszság és sebezhetőség keverékével. Nyilvánvaló volt, hogy az alkotók inkább azt szeretnék, ha a nézők ezúttal a szörnyetegnek, és nem az amúgy szeretnivalóan buta bűnözőknek szurkolnának. Abigail háttértörténete olyan tragikus, mint bármelyik áldozatáé, és alaposabban van feltárva. Ez az a fajta vágyódás a kapcsolat és az emberi szeretet iránt, amely sok vámpírtörténetet áthat, mint példában az Interjú a vámpírral Claudiájának történetét. Ahogy Kirsten Dunst abban a filmben, Weir az Abigailben is különösen jól adja el egy gyermek vámpír valódi fájdalmát. Története soha nem szolgál kifogásként vérszomjának – csak egy viszonylag szimpatikus magyarázata haragjának.

Az Abigail legimpozásabb tulajdonsága, milyen tökéletesen kiegyensúlyozott minden fordulatnál. Bár a film marketingje miatt nem lehet igazi meglepetés-vámpírfilm, az alkotók mégis megtalálják a meglepetéseket a horror alműfajok közötti váltogatással. Amíg szükség van rá, addig egy komédia a komolykodó bűnözőkről, amíg kellően szórakoztató, addig egy vámpíros mészárlás, és a végén egy történet egy szeretetre és figyelemre vágyó vámpírról, folyamatosan váltogatva az egyik hangulatot és műfajt a másikra pontosan a megfelelő pillanatban. Még lenyűgözőbb, hogy az Abigail minden változata éppoly szórakoztató és véres, mint az előző.

-Herpai Gergely (BadSector)-