Vádat emeltek a Nintendót fenyegető japán férfi ellen

Japán Ibaraki körzetének Hitachi városában lakik a 27 éves illető, aki ellen vádat emelt a kiotói körzeti ügyészség, így talán meg is bánta már, hogy a nagy N-et fenyegette, mert miatta kellett a cégnek törölnie több rendezvényt is.

 

A Kyoto Shimbun, egy japán napilap számolt be arról, hogy a 27 éves férfi összesen 39 fenyegetést nyújtott be a Nintendo hivatalos weboldalán található érdekődési űrlapon keresztül augusztus 22-e és november 29-e között. Tehát kb. háromnaponta írt egy „kellemes hangvételű” üzenetet a japán cégnek. A fenyegetései között például volt egy olyan is, hogy „Elérem, hogy megbánjátok, hogy valaha is világra hoztatok egy ilyen sz_r játékot”, bár itt nem tudni, hogy pontosan melyikre is gondolhatott. Olyan fenyegetése is volt, hogy minden érintett személyt meg fog ölni, és ami a számunkra a legfontosabb idézet, „legyetek óvatosak azokkal a rendezvényekkel kapcsolatban, ahol látogatók is vannak”.

A Splatoon Koshien 2023 National Finals, továbbá a Nintendo Live 2024 törlése mellett döntött a Nintendo, mert a cég szerint nem tudta volna megfelelően biztosítani a fogyasztói számára a biztonságot. Előbbit Tokió Ota Sogo Gymnasium épületében tartotta volna meg a japán cég december 16-án és 17-én, míg utóbbi Tokio Big Sight kiállítóközpontjában lett volna megtartva január 20-án és 21-én. A Nintendo Live 2024-re tervezett Splatoon 3-világbajnokság és a Mario Kart 8 Deluxe-világbajnokság április során be lett pótolva.

2022-ben tért vissza Japánban a pandémia után a Nintendo Live, és a japán cég rajongói fesztiválja annyira nagy sikert aratott, hogy a nagy N végül máshol is útnak indította ezt. A Nintendo Live 2023 már az Egyesült Államokban is jelen volt, ugyanis tavaly szeptemberben Seattle-ben rendezte meg a cég. Itt ki lehetett próbálni több Nintendo Switch-játékot, de voltak élő előadások, bajnokságok, fotózkodási lehetőségek, és más tevékenységeket is el lehetett ott végezni. Európában mikor fog ilyesmit csinálni a Nintendo?

Szóval közel három héttel a letartóztatása után emeltek vádat ellene…

Forrás: VGC, Kyoto Shimbun

 

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu