Remedy: növekszik a kínai tulajdonrész; gőzerővel készül a többjátékos Control

A Tencent részesedése jelentősen nőtt az utóbbi időszakban a Remedy Entertainmentben, és kérdés, hogy mikor jut el oda a kínai techóriás, hogy a finn céget tokkal-vonóval felvásárolja…

 

2021 májusában vásárolt be először a Tencent a Remedy részvényeiből, ugyanis akkor 3,8%-os részesedést húzott magához a kínai cég. Ezt 2022 novemberében már 5,01%-ra emelte. Másfél évvel később ez már 14,8%-ra nőtt, így a Tencentnek kicsivel több mint kétmillió részvénye van a finn stúdióban. Mivel a százalék exponenciálisan növekvőnek látszik, legközelebb már többségi tulajdonban lehet a Tencent, ami a tervek szerint kiadója lesz egy Remedy-játéknak, ami jelenleg Kestrel kódnéven fut, és a tavaly rebootolás után koncepciós fázisban van.

A Tencent a Reuters forrásai szerint elhalasztotta az Assassin’s Creed: Jade-et. A mobilra tervezett játék 2024 helyett 2025-re tolhatta át a rajtot, miután párszáz fejlesztőt átirányított a free-to-play projektről egy szélesebb stratégiai váltás következtében. Ezt a stratégiát láthatjuk talán abban is, hogy másfél év alatt lényegében megháromszorozta a Tencent a Remedy-ben szerzett részesedését.

A Remedy megerősítette, hogy a Condor kódnevű játékuk állapota teljeskörű fejlesztésűre módosult, így elérte a végső fejlesztői fázist a megjelenés előtt. A belső játéktesztek szerint a játékmenet hurka leköti a játékosokat, és a játék a műfajhoz hozzáadja az egyedi Remedy-ízt. Ez amúgy a finn stúdió első lépése az élő szolgáltatású (live service) projektek irányába. Kezdeti költségvetési kerete 25 millió euró (azaz kb. 10 milliárd forint), és a saját gyártású Northlight engine-en fut. Nem lesz free-to-play játék, hanem „fix árú” termék lesz, és a Remedy szerint ezek a „prémium” játékok kezdetileg alacsonyabb áron kaphatóak, de hosszabb távon szereznek jövedemet a frissítések, tartalmi bővítések és akár a mikrotranzakciók jóvoltából.

A Remedy Entertainment eközben azért dolgozik más projekteken is. Ilyen a Control folytatása, illetve a Max Payne 1 & 2 Remake is. Szóval eléggé le vannak kötve a fejlesztők.

Forrás: VGC, VGC, Reuters

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu