Ijesztő: milyen lenne, ha a DOOM rendelkezne mikrotranzakciókkal? [VIDEO]

Remélhetőleg egy viccből nem fog egy divat kikerekedni, mert ha egy harminc éves játékba tennének utólag mikrotranzakciókat, az felettébb igazságtalan lenne… de szerencsére ez csak egy poénnak tűnik.

 

Az 1990-es évek még teljesen más időszakot képviseltek. Nem volt még Magyarországon jelentős mértékben elérhető az internet, a nyomtatott újságoknak még sokkal nagyobb keresletük volt (ha videojátékos témában kellene példákat nevezni, a DOOM megjelenésének időszakában a Commodore Világ, a GURU, vagy az 576 KByte említhető…), és akkor még a shareware is gyakori modell volt. A DOOM is használt ilyet: az akkor még floppy-n is terjeszthető játéknak az eleje szabadon terjeszhető volt, a többit meg kellett vásárolni.

Guy Dupont viszont úgy gondolta, hogy le kellene állítani azt, hogy az id Software FPS-ét mi mindenen lehet futtatni (továbbra is várjuk a kenyérpirító portot), és inkább arra koncentrálhatnánk, hogy mit tehetnénk a játékba. A fejlesztő a Boston Stupid Shit Nobody Needs and Terrible Ideas Hackathonba egy eléggé idióta (de éppen emiatt poénos) projekttel jelentkezett: mikrotranzakciókat tett a DOOM-ba! És erről még videót is csinált.

Szóval elindul a játék, mintha semmi változtatás nem történt volna. Aztán az első életerős pickupnál előugrik egy QR-kód, amit a telefonjával beszkennel, és el is jut vele egy fizetési oldalra. Ez egyszerre ijesztő, és hihetetlenül poénos. Ha a napjaink technológiája és Electronic Artsa akkoriban létezett volna (akkor még messze más irányt képviselt; akkoriban a Road Rash-sel szerzett hírnevet magának a cég), akkor biztosan meglépte volna ezt a húzást: minden pickup csak pénzért! Szerencsére a fizetési portál egy Patyomkin-falu: nem igazi, ugyanis Dupont téves, kitalált adatokkal is átugrik rajta, és az általa felállított „kicsiny Python-szerver” is valószínűleg csak a felület futtatására szolgál, nem pedig a mikrotranzakciók kezelésére.

 

 

Azért ilyesmire abszolút nem számítottunk volna, de mégis megvalósult, és emiatt minden elismerésünk Dupontnak, mert ez egyszerre ördögi és zseniális húzás.

Forrás: PCGamer, Boston Stupid Shit Nobody Needs and Terrible Ideas Hackathon

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu