SOROZATKRITIKA – A Sötét anyag című sorozat sokáig játszik a türelmünkkel, mire odaér, ahol a multiverzumról szőtt fordulatai igazán magával ragadóvá válnak. A sorozat alapkoncepciója nem új keletű, hiszen hasonló témákat már több népszerű mű is feldolgozott, mint például a Fringe – Rejtélyek városa, a Rick és Morty, a Pókember: Irány a Pókverzum, és a Doctor Strange az őrület multiverzumában. Azonban a megközelítés lassú kibontakozása miatt az első epizódok kissé vontatottan indulnak.

Az AppleTV+ által készített Sötét anyag, Blake Crouch legkelendőbb regényének adaptációja, egy olyan főhős történetét tárja elénk, aki képes lerombolni a valóságok közötti falakat, hogy visszaszerezze szeretteit. Bár a történet tömör és érzelmileg mélyreható, frissességet visz a zsúfolt műfajba, ugyanakkor beleesik abba a csapdába, amibe sok más limitált sorozat: túlságosan sok időbe telik, mire a lényegre tér.

A már jól ismert multiverzum

A Sötét anyag által felfedezett ösvény olyannyira kitaposott, hogy Crouchnak, aki az első négy epizódot jegyzi, aligha kellett volna kifejtenie a multiverzum működését. Csak két év telt el a Minden, mindenhol, mindenkor című film óta, ami már átadta a kvantummechanikai alapokat és az Oscar-díjat is hazavihette. Ennek ellenére Crouch forgatókönyve beleesik a klisék csapdájába, amikor bemutatja, hogy Jason Dessen fizikaprofesszor (Joel Edgerton) előadást tart Schrödinger macskájáról, ami azonnal központi szerepet kap az életében.

Jason, aki egykor ígéretes csillag volt területén, 15 évvel ezelőtt a családját választotta a karrierje helyett. Most egy középszerű iskolában tanít figyelmetlen diákokat, de békés családi életet él: vacsorák és borozgatások feleségével, Danielával (Jennifer Connelly) – akivel tökéletes a harmónia – és fiukkal, Charlie-val (Oakes Fegley). Ám amikor az a Jason, aki soha nem mondott le az ambícióiról, elhatározza, hogy megszerzi a házias boldogság lehetőségét, váratlanul betoppan életébe. Az epizód ügyesen tárja fel azokat az egyszerű örömöket, melyekért Jason a sorozat többi részében küzdeni fog, de erősíti a Sötét anyag „már mindent láttunk” érzetét azzal, hogy a legizgalmasabb jeleneteket egy raktárban helyezi el, emlékeztetve a Primer című időutazásos filmre.

Az elszalasztott lehetőségek

A Sötét anyag korai epizódjai, amelyek szorosan követik Crouch regényét, sajnos a leggyengébbek közé tartoznak. A zseninek feltüntetett karakterek vergődnek, hogy összeilleszthessék azokat a cselekménypontokat, amik nekik bonyolultnak tűnnek, de a sorozat ismerői számára frusztrálóan nyilvánvalóak. Még miután Jason rájön, hogy nincs agydaganata és nem áldozata egy bonyolult tréfának, sorozatosan súlyos hibákat követ el, miközben poszt-apokaliptikus Chicagók sorát járja be.

A Sötét anyag forgatása Chicagóban zajlott, és a város ikonikus nevezetességeinek különböző változatai azonnal meghatározzák az új világok hangulatát. Egy ügyes és jól megvalósított döntésben a városkép egy utópisztikus fordulatot kap, ahol megjelenik a Spire, egy tervbe vett felhőkarcoló, amely a Nyugati félteke legmagasabb épülete lett volna. Hasonlóképpen, Jason életének chicagói Logan Square negyedben való megalapozása, és az esték egy kedvelt törzshelyen töltése kiemeli, milyen megdöbbentő felfedezni az otthona olyan változatait, amelyek szinte tökéletesek, mégis olyan idegenek, mint amelyek végtelen jégbe fagytak.

Jason kalandjait Amanda (Alice Braga) kíséri, ő egy pszichológus, aki a saját világában felfedezte a multiverzum-utazás lehetőségét a maga Jasonjával – vagy ahogy a Sötét anyagban nevezik, „Jason2”-vel. Bár ez az Amanda jelentősen kidolgozottabb, mint a könyvbeli megfelelője, elsősorban csak azért van jelen, hogy magyarázatokat adjon a dimenzióugrálás működéséről, és csak a történet vége felé mutat valódi önállóságot.

A szerzők sokkal jobb munkát végeznek Daniela (Jennifer Connelly) karakterének megerősítésében, aki eleinte lenyűgöződik „férje” új lelkesedésétől és magabiztosságától, de hamarosan gyanakodni kezd a személyiségében bekövetkezett változások miatt. Jason2 talán alaposan felkészül egy vacsoravendégekkel teli eseményre, hogy lenyűgözze azokat, akikkel soha nem találkozott, de képtelen megszimulálni azokat a közös örömöket és tragédiákat, amelyek őket tökéletesen illeszkedő puzzle-darabokká formálták. Egy jelenet, amelyben nagyszabású romantikus gesztusa katasztrofálisan sül el, a Sötét anyag egyik csúcspontja, ahol Connelly egy erős és érzelmileg megterhelő alakítást nyújt, amint felfedi, mennyire keveset tud róla Jason2.

Az igazság pillanata

A cselekmény a sorozat második felében, különösen az utolsó két epizódban veszi fel az iramot, amikor a műsor megkettőzi erőfeszítéseit a témákra. A legtöbb multiverzumos történet arra kényszeríti a főszereplőket, hogy szembesüljenek azzal, mire is képesek valójában és mi teszi őket azzá, akik. Ez a sorozat éles fókusszal tartja magát ezekhez az ötletekhez, elkerülve minden más tudományos-fantasztikus elemet. Bár van egy rövid utalás a Sliders című sorozatra, ami bemutatja, mennyire veszélyes lehet a multiverzumok közötti utazás, a tét alapvetően Jason saját legrosszabb ösztöneivel való küzdelmére redukálódik.

Edgerton gyönyörűen közvetíti ezt a konfliktust, kihívást jelentő szerepét kettős karakterként olyan ügyességgel játssza el, amelyet John Noble mutatott be a Fringe-ben vagy Paul Rudd az Önmagammal élve című sorozatban. A sorozat szintén gazdagítja Jason2 karakterét, aki gyorsan elkezdi kérdőjelezni, vajon valóban zöldebb volt-e a fű a másik oldalon. Egy kellemes csengőhangot kapunk jelzésként, amikor a Sötét anyag világok között vált, de ez nem feltétlenül szükséges. Edgerton elég változatosságot visz a mozgásába és beszédstílusába, hogy megkülönböztethessük a Jasonokat még akkor is, ha ugyanazokat a ruhákat viselik.

-Herpai Gergely (BadSector)-