Scarlett Johansson besokallt! Egy botrányos ügy miatt perelte be az OpenAI-t!

TECH HÍREK – A GPT-4o nagy nyelvi modell (large language model = LLM), ami a múlt héten jutott a nyilvánosság elé, sokakat emlékeztethetett egy 2013-as filmre, ugyanis az egyik funkció (talán nem véletlenül?) egy ismert hanghoz hasonlított.

 

2013-ban jelent meg A nő című sci-fi film, amelyben Scarlett Johansson egy mesterséges intelligenciájú kezelőfelületnek, Samanthának adott hangot. A film a közeljövőben játszódik, és benne a hangasszisztens érzésekhez kötődő képességei szerepet játszanak. A fehasználója végül romantikus kapcsolatot alakít ki Samanthával. A GPT-4o ehhez hajmeresztően közel jár, ugyanis képes érzéseket utánozni, továbbá hangja, Sky is szinte ugyanúgy hangzott, amit Johansson adott elő a filmben! Csak nem innen vette az ihletet az OpenAI…?

Az LLM hangja realisztikus, és a lekérdezésektől függően eltérő hangnemet alkalmaz. A párbeszédes felület lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy természetesnek hangzó, valós idejű dialógus szülessen köztünk és az OpenAI munkássága között. A multimodális modell megkülönböztethető azáltal, hogy a szituációkhoz és párbeszédekhez érzések alapján adaptálni tudja magát. 2023-ban több hangot is elindított az OpenAI: Cove, Breeze, Juniper, illetve Sky állt a felhasználók rendelkezésére.

A Twitteren megosztották Johannson közleményét. Nem hiszi el, és sokkolta, hogy az OpenAI majdnem ugyanolyan hangot hozott létre, amit ő használt Sky számára. Megemlítette, hogy Sam Altman, a cég vezérigazgatója korábban próbálta győzködni, hogy adja a hangját a ChatGPT 4.0-hoz, hogy az emberek és a mesterséges intelligencia között híd szülessen. Ezt ő elutasította, de most Johansson jogi útra tereli az ügyet. Az OpenAI egy blogposztban tisztázta a kritériumokat a hangok kiválasztása során. Egy kiterjedt folyamatról van szó, ahol néhány profi színészt bérelnek fel, akik a piaci átlagon felül kapnak kompenzációt a munkájukért, majd a Sky hanggal kapcsoatban azt írta a cég, hogy nem direkt ilyen a hang, és ezt egy másik színésznő adta elő. Nem részletezték, hogy Sky-t pontosan ki szólaltatta meg, hogy megvédjék őt az esetleges zaklatásoktól.

A Twitteren annyit írt az OpenAI, hogy ideiglenesen Sky-t szüneteltetik, amíg meg nem oldódik az ügy, ám nem indokolták, hogy MIÉRT vették le azt. Addig is először Samantha hangja, majd Sky-é a lenti két videóban…

Forrás: WCCFTech

Forrás: X

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu