Sony-vezető: „a grafika helyett az immerzív narrativán lesz a hangsúly” [VIDEO]

A Sony bemutatta azt is, hogy miképp képzeli el a technológiai fejlődést 2034-re, és bár a látott termékek nem erősítik meg, hogy valóban ilyen dolgokat hozhat létre a cég, talán utalt arra, hogy mire számíthatunk.

 

Asad Qizilbash, a PlayStation Productions vezetője, illetve a PlayStation Studios termékvezetője azzal a feladattal rendelkezik, hogy a PlayStation videojátékos márkái nemzetközileg ismert szórakoztató franchise-okká (transzmédia IP-kké) váljanak, és a Sony oldalán olvasható interjúban arra kérték, hogy fejtse ki, hogy szerinte milyen irányba tart a jövőben a játékipar. Szerinte idővel már nem a grafikán lesz a hangsúly, hanem valami máson:

„Ami a játékok jövőjét illeti, úgy képzelem, hogy a technológia és a mesterséges intelligencia fejlődésének köszönhetően a játékok személyre szabottabbá válnak, és így minden játékos számára testreszabott élményt nyújtanak. A technológiai fejlődés emellett fokozza majd a játékok érzelmi mélységét, mivel a karakterek sokkal érzelmesebbek és kifejezőbbek lesznek, ami elősegíti a szuggesztívebb történetmesélést. Mindez a készítők egy egész generációját fogja segíteni abban, hogy sokkal több érzelmet tudjanak belevinni a történetekbe. A hangsúly a grafikáról vagy a látványról a magával ragadó narratívákra fog áthelyeződni, amelyek még sokáig visszhangoznak, miután a kontrollert letettük.

Például a játékokban az NPC-k (Non Playable Characters, azaz nem játszható karakterek) interakcióba léphetnek a játékosokkal a cselekedeteik alapján, ami személyesebbé teszi a játékot. Ez fontos a fiatalabb Z és Alpha generáció közönségének. Ők az első olyan generációk, amelyek digitálisan nőttek fel, és mindenben a személyre szabottságot keresik, valamint azt, hogy az élményeknek több értelme legyen,” mondta Qizilbash.

Felbukkant egy videó is, amiben a Sony felvázolja a termékeinek lehetséges jövőjét. Rövid ideig egy kontroller is felbukkan, aminek a közepén egy fénykarika van, és ezzel egy, az űrön átsiklió karaktert irányítanak. A videó jellemzése így hangzik: „Tíz év múlva egy sokkal többrétegűbb világban fogunk élni, ahol a fizikai és a virtuális valóság határok nélkül átfedik egymást. Ha a Sony, mint kreatív szórakoztatóipari vállalat, új „Kandóval” töltené meg a világot ebben a jövőben, milyen élményértéket kínálnánk, hogy ez megtörténjen? E kérdés feltárása érdekében prototípus-fejlesztést végeztünk a kreatív szórakoztatóipari vízió koncepciója alapján. A Sony kreativitásának és technológiájának lencséjén keresztül vizionálva itt a jövőt a mai életünk kiterjesztéseként mutatjuk be.”

Három fázisa lesz a víziónak. Az elsőben a technológiát hasznosítják a világ alkotóinak kreativitásának felszabadítására, túllépve a fizikai, virtuális és időbeli dimenziókon. A másodikban a különböző embereket és értékeket határokon átívelve összekapcsolják az élénk közösségek támogatása érdekében. A harmadikban az alkotókkal együtt izgalmas, narratívában gazdag, a képzeletet meghaladó élmények létrehozása a cél, és ezeket terjesztik a vízió új érintkezési pontjaiként világszerte.

Sok sikert hozzá.

Forrás: VGC, Sony

 

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu