Fallout: sok pénzt hozott a Bethesdának az Amazon sorozata

A Bethesda Game Studios IP-jéből készített sorozat az Amazonon már a második szezonra készül, és a sikerek a játékokra is hatottak, így plusz pénz állt a Microsoft alá tartozó Bethesda házához.

 

A The Witcher Netflix-sorozata is elérte, hogy a The Witcher 3: Wild Hunt iránt alaposan megnövekedett a kereslet. A Fallout esetében is látni, hogy a next-gen frissítéssel bővító Fallout 4 (ami miatt a Fallout: London mod megjelenése el lett halasztva), a Fallout 76, de még a Fallout: New Vegas is több eladásnak örvendhetett. A VG Insights megpróbálta kiszámítani, hogy ezekből mennyi jövedelem származott.

A Fallout 4 a becsléseik szerint 2 millió eladást hozott össze, így kb. 22 milió dollárt (kb. 8 milliárd forintot) generált, a Fallout 76 1,5 millió eladása kb. 16 millió dollárt (közel 6 milliárd forintot) szedett össze, és a benne való költekezés (mikrotranzakciók) ezt megfejelte 12 millióval (4,5 milliárd forinttal). Ehhez még hozzá lehet adni azt a 30 millió dollárt (közel 11 milliárd forintot), amit a Bethesda az Amazontól kapott csak az IP licenceléséért. Szóval az összeg kb. 80 millió dollár (majdnem 29 milliárd forint), ami pluszban a Bethesda ölébe hullott. És ebben még nincs is benne a Fallout Shelter, a mobilos játék, amiből a VG Insights szerint 5-10 millió dollár (2-4 milliárd forint) még bejöhetett a cégnek. Sőt, még folytatni is lehetne, mert a Fallout 3 és a Fallout: New Vegas nem volt az elemzésekbe véve, miközben utóbbi az Egyesült Királyság top 10-es listájába gyakran felbukkant, és a Steamen is bestseller volt.

Így akár 100 millió dollár (kb. 36-37 milliárd forint) jöhetett össze a Bethesdának, ami nem sok, de mivel még a Fallout 76 is közel hat éve, hogy megjelent, ez házhoz állt pénz a kiadónak, aminek lényegében semmit sem kellett ezért tennie. Ezért nem csoda, hogy a transzmédia IP-kben nagy lehetőség rejlik.

Forrás: WCCFTech, VG Insights

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu