Sony-hírek: vajon továbbra is fontos a cégnek a PlayStation 4, vagy már teljesen leírták?

Eközben az egyik exkluzívjuk még mindig remekel eladásaival, illetve a PlayStation VR2 PC-sítése is egyre közelebb van, és tegnap éjjel volt a State of Play is.

 

Szerdán a Sony üzleti megbeszélést tartott, amivel felvázolták, hogyan áll a PlayStation ágazat. Itt Nishino Hideaki, aki a Sony Interactive Entertainment (SIE) platform üzleti csoportjának vezérigazgatója lesz szombattól, elmondta, hogy a PlayStation 5 az eddigi legnagyobb profitot termelő generációja, ugyanis a működtetési bevétel közel van a másik négy összesített eredményének felülmúlásához. Csakhogy a PlayStation 4 az aktív konzolos felhasználók felét teszi ki 49 millió felhasználóval. Ezért a PS4 továbbra is üzletileg fontos számukra.

A PlayStation 5-ös játékosok jobban lekötöttek az előző generációhoz képest, és ennek a trendnek a folytatását jelzik előre. A SIE szerint a PlayStation 5-ön több időt és pénzt költenek el mint PlayStation 5-en. Konzolonként az újabb generáción több kiegészítő tartalmakat (DLC-ket; +176%), szolgáltatást (pl. PlayStation Plus; +57%) és perifériát (pl. DualSense kontroller; +34%), de kevesebb játékot (-12%) vesznek mint a PlayStation 4-en. Daniel Ahmad, a Niko Partners kutatási igazgatója szerint az élő szolgáltatásos (live service) címek sokkal nagyobb szerepet játszanak a jelenlegi konzolgenerációban. Ugyanúgy fogyott a PlayStation 5 mint a PlayStation 4, de a PS3-on nem vásároltak naponta DLC-ket, battle passokat, vagy mikrotranzakciókat.

A Sony elmondta, hogy a jövőben a perifériák és az új eszközökre való kiterjesztés révén még több játékosnak szeretné bemutatni a PlayStation 5-öt, ami (ha a megjelenés óta eltelt időszakot vetjük össze) kb. azonos sznten van a PlayStation 4-gyel a boltokba szállított konzolok példányszámában (59,3 millió a PlayStation 5-nek, 60 millió a PlayStation 4-nek). Hermen Hulst, a PlayStation Studios vezérigazgatója elmondta még, hogy a brand a legnépszerűbb franchise-okat növesztené, megerősítené a live service kapacitásokat, illetve új eszközökre is kiterjesztené a játékait. (iOS, Android tuti… Xbox Series?) A tentpole (magyarul nem értelmezhető a kifejezés, ezért más szóval zászlóshajó) franchise-ok továbbra is a létező, népszerű IP-k, illetve az ambíciózus új IP-k lesznek a már többször is sikereket elérő stúdióiktól, és ezek mellé live service és kísérleti címek jönnek, utóbbival az innovációra törekedve. A zászlóshajó egyjátékos címek továbbra is konzolra jelennek meg először, míg a live service címek egyszerre konzolra és PC-re.

A végére két rövidhír. Brad Lynch, egy YouTube-os, felfedezte, hogy a dél-koreai nemzeti rádiókutató ügynökségnél (RRA) listázták a PlayStation VR2 hivataos PC-s adapterét, amit hitelesítenek éppen. Így lassan felkészülhetünk a bejelentésre, hogy a hivatalos PC-s támogatás is megérkezik a VR-headsetnek.

Végezetül: a Sony Interactive Entertainment közölte, hogy az október 20-án megjelent Marvel’s Spider-Man 2-ből (amit az Insomniac Games fejlesztett) április 20-ával bezárólag már több mint 11 milliót adtak el. Az első 24 órában 2,5, az első héten pedig több mint 5 millió jött össze a játéknak.

Forrás: VGC, WCCFTech, RRA, Gematsu, Sony

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.