TESZT – Az XCOM talán sosem fog folytatódni (az azt fejlesztő Firaxisból sokan kiugrottak), így nem csoda, hogy sok, ezt utánzó cím bukkant fel a piacon, de még szuperhősös témában is volt már ehhez hasonló, ugyanis a Marvel’s Midnight Suns (amit ráadásul épp a Firaxis hozott össze) is ezzel a koncepcióval próbákozott. Épp ezért kérdés, hogy mennyire tud a Capes megmaradni a piacon.

 

Sem Marvel, sem DC: a tertium datur, a harmadik út szerepét tölti be a Capes, így errefelé nem ismert szuperhősök fogják megmenteni a világot.

 

 

Ötlettelen alapkoncepció

 

Van egy cég, aminek a neve A Cég. Már ez is mutatja, hogy milyen alacsony szintet képvisel a történet, amelyben a rosszfiúk állnak A Cég cég mögött, és ezzel elsöpörték a hősöket; akik még talpon vannak, rejtőzködnek. Egy fiatal csapat, nem eléggé tapasztalt hősünk van, aki egy Batman-féle figura, Doctrine alatt tevékenykedik. Nem a sztori miatt lesz a Capes emlékezetes (valószínűleg ez éppen egy olyan játék, ami 1-1,5 éven belül fenn lesz a PlayStation Pluson), és a játékmenet tekintetében sem tűnik olyan nagy újdonságnak a Spitfire Interactive terméke. A küldetések és a nem kötelező kihívások teljesítésével nyitunk meg új karaktereket, és így jön be a tapasztalati pontok halmaza, amivel fejleszthetünk képességeket; a küzdelmek rácsos térképeken történnek, így körönként csak bizonyos számú mozdulatot vagy támadást hajthatnak létre, és akinek erre a meghatározásra az XCOM jutott az eszébe, nincsen egyedül, mert ez echte ugyanaz. Úgyhogy kifejezetten fontos, miképp helyezzük el csapatunkat, így a Capes lényegében egy puzzle játékként funkcionál, ami egy lassú lángon levő Bunsen-égő, ugyanis eleinte nem kifizetődő, amit megtervezünk, de amikor minden összejön, akkor eléggé jó látvány (és az ellenkezője is igaz: felettébb bosszantó, ha egy kis homok csúszik a gépezetbe).

A fejlesztések esetében is elhanyagolható a javulás, de egymásra halmozva őket jelentősen bepöröghetnek a dolgok, ami a nehézségre is vonatkozik, ugyanis ha nem nagyon vetjük be megfelelően a csapatunk tagjainak képességeit, akkor pillanatok alatt elbukhatunk. Ebből következik, hogy a Capes nem éppen egyszerű, és ilyesmire talán a 2012-ben kiadott XCOM: Enemy Unknownban volt példa. Úgyhogy ha például Weathervane sebességét, Rebound teleportálását, vagy Facet nyers erejét nem alkalmazzuk megfelelően, annak az eredménye kudarc lesz. A helyzetet (ami a legtöbbször túlerőt jelent) úgy lehet előnyünkre fordítani, ha a csapattársaink közös mozdulatokkal támadnak vissza. Talán ebben is rejlik a játék egyik hibája: néhány küldetés mintha túl hosszúnak tűnt volna, ugyanis néhol meglepően sok ideig tarthat, mire eljutunk a végére. Ezzel ront a már alapvetően is problematikus tempón, mert nincs meg benne az a lendület, ami talán elvárható lett volna. Ha csak ennyi lenne a probléma a Capesszel, akkor talán még az értékelése is egy viszonylag gömbölyű számú lenne.

 

 

Hangozzék a szó (de bár ne lenne így)

 

A Capes prezentációja nem a legszebb. Nem biztos, hogy ez rá a megfelelő kifejezés. A játék valamiért úgy néz ki mint egy free-to-play, gyerekeknek szánt mobilos játék (és mindegy, hogy melyik platformon nézzük; mindegy, hogy PC vagy PlayStation 5 – az utóbbiról kb. semmit nem lehet találni, annyira semmilyen címről van szó). Bár érthető, hogy egy régebbi, 90-es évekbeli rajzfilm stílusát akarta magára ölteni, de élettelennek tűnik kinézetre, az animációk felettébb gépszerűek, és ha rajzolt dolgokat látunk, az ezeken felül még érzéstelennek is tűnik. A szinkron pedig a legjobb (!) esetben is csak átlagosnak mondható, de inkább átlag alatti. Mintha össze lenne szerkesztve, hogy egymáshoz beszélnének, de nem EGYMÁSSAL kommunikálnak. A megnyitható csevegéseknek meg semmi értelme nincs (pedig a Fire Emblem franchise ezt bemutatta, hogy lehet haszna).

Szóval az audiovizualitás terén általában véve leszerepelt, bár emiatt nem csoda, hogy még a PlayStation 4, Xbox One, Nintendo Switch hármason is felbukkant a Daedalic kiadásában (ők fejlesztették a The Lord of the Rings: Gollumot… és emiatt léptek hátra a fejlesztéstől). Emiatt pedig kissé furcsa a szituáció: a játékmenet többnyire jó, de azon kívül mindennél fel lehet hozni valamilyen hibát vagy hiányosságot, és emiatt nem lehet neki kiváló értékelést adni, viszont figyelembe kell venni azt, hogy a Spitfire Interactive-tól ez az első játék, és a prezentációban inkább a Daedalic lehet a ludas (talán több pénzt kellett volna szánni a szinkronmunkálatokra).

 

 

A hősködés nem mindig kifizetődő

 

A Capes alapjai jók, a kivitelezés pedig már nem. Épp ezért egy 7-esnél feljebb nem nagyon lehet értékelni, hiszen a stratégia és a kivitelezés szórakoztató, de a grafika, a történet, az audio, és ezekből adódóan valamelyest a hangulat is nem valami erős. Az ár pedig nincs hatással az értékelésre, de nem biztos, hogy megéri 40 eurót (vagy 16 ezer forintot) a játékra költeni. Ennyiért az Into the Breachet ÉS a Marvel’s Midnight Sunsot is meg lehet vásárolni!

-V-

---

Kiadó: Daedalic Entertainment

Fejlesztő: Spitfire Interactive

Stílus: körökre osztott stratégia

Megjelenés: 2024. május 29.