A koreai Shift-Up videójátéka, a Stellar Blade az év egyik meglepetése volt a hack ‘n slash műfajon belüli minőségével és ambíciójával, amiből még a Bayonetta fejlesztői is tanulhatnak.
Félreértés ne essék: eszünk ágában sincs kétségbe vonni a Bayonetta 3 minőségét és szórakoztató voltát! A Platinum Games a legnehezebb dolgot tette meg utolsó játékával: túltett önmagán. Ez volt a sorozat legőrültebb hack ‘n slashje, észbontóan változatos helyzetekkel, valamint rengeteg fantáziával, amit mind a bolondos történetbe, mind a merész grafikába beletettek.
A megidézés mélységet adott, és egy új játszható karakter hozzáadása tette fel a cseresznyét az akció-látványosság tortájának tetejére – de volt még hova fejlődni.
Ebből a szempontból mintha a Nintendo Switch hardvere fékezte volna a japán cég ambícióit. Vannak olyan helyzetek, amelyek koncepciójukban annyira ambiciózusak, hogy grafikailag nem tudtak megfelelni. Egyértelmű, hogy ez a játék már nem egy régimódi hack ‘n slash akart lenni, hanem egy nagy kaland. Ilyen értelemben a következő Bayonetta-címnek is egy ugrást kell tennie ebbe az irányba.
A Stellar Blade ötletei működhetnének a Bayonetta esetében is
A Stellar Blade az év egyik meglepetése volt sokak számára. Habár nem a semmiből érkezett, de nem hiszem, hogy sokan számítottak arra, hogy ilyen jól teljesít. Ráadásul egy olyan műfajban, amelynek ilyen erős képviselői vannak. Alapvetően az olyan címek gyors akcióját hozza, mint a Devil May Cry vagy a God of War. Ám valójában egy jó maréknyi kombinált élményből merít, ami megkülönbözteti az ilyen játékoktól.
Van benne RPG fejlődés, Soulsokat utánzó bossok, sőt, kis részben még nyílt világ is: ez a hack ‘n slash evolúciója a kaland-RPG-k felé, amit jó néhány játékos már régóta várt.
Hihetetlennek tűnik, mert ez az evolúció egy olyan stúdiótól származik, amely nem rendelkezik a nagyok hírnevével és tapasztalatával. Ám bátorságról és tehetségről tett tanúbizonyságot, amikor a különböző összetevők kombinálásáról van szó. Olyannyira, hogy maga Yoko Taro is tele volt dicsérettel, saját játékához (Nier Automata) hasonlította, és elég sok mindenben osztozik. Beleértve a karakterfejlődést, a képességeket, sőt, még a mellékküldetések beépítését is a szabad felfedezésű környezetbe.
A Bayonettának is vannak olyan pillanatai, amikor kisebb felfedező szekvenciákat találunk, amelyek a harmadik játékban jobban előtérbe kerültek. Nem volt semmi világrengető, de látszott, hogy a Platinum Games le akarta dobni a béklyókat. Új dolgokat akart kipróbálni a harci akcióktól távol eső, különböző kihívásokat és kihívásokat jelentő kis szakaszokkal. A (nagyon is méltó) próbálkozások ellenére azonban a lépték semmiben sem hasonlít a Stellar Blade kínálatához.
A koreai játékban egy nagy várost fedezhetünk fel (Xion), ahol még beszélgetésekbe is elegyedhetünk, és nem kevés titokra deríthetünk fényt.
A játék több olyan környezettel is rendelkezik, amelyek egy félig nyitott világ dizájnt követnek. Nagy területekkel, ahol szabadon harcolhatsz, hogy tapasztalatot szerezz és feloldd a mély képességfa lehetőségeit. Bizonyos szempontból nagyon hasonlít a Nier Automata-ra. Ám a harci struktúra az elejétől a végéig mindenhol jelen van.
Változatos, merész és erőteljes, a hack ‘n slash evolúciója
Ráadásul annak ellenére, hogy több koncepciót is fel akarnak ölelni és össze akarnak olvasztani, az a jó a Stellar Blade-ben, hogy a különböző elemek minősége nem szenved csorbát. A felfedezés fenomenálisan jól működik. A küldetések nem „az igaziak”, de nagyon jók. Rengeteg a titok, és még olyan pillanatok is vannak, amikor a játék mintha lövöldözősre váltana. Változatos, merész és erőteljes, a hack ‘n slash egy olyan irányba való evolúciója, ami elnyerte a gamerek tetszését. Még a Sekiro-stílusú főnököknek is hódol, olyan nehézséggel, ami őrjítő tud lenni.
Nem arról van szó, hogy a Platinum Gamesnek ugyanezt az utat kellene követnie, de számukra is fontos lenne, hogy egy lépcsőfokkal feljebb lépjenek egy olyan műfajban, amelyet uralnak, és amelyet a következő szintre kellene vinniük.
Nem tudom, hogy voltak-e mások is, aki a Bayonetta 3-ban a kimerültség bizonyos tüneteit érzékelte. Ám egyértelmű, hogy a Bayonetta 4 esetében egy kis forradalomra lenne szükség. Ez most már több mint indokolt lenne. Új ötletek és megoldások kellenek ahhoz, hogy továbbra is az élen járjon a széria.
