„Szisztematikus egyenlőtlenség” miatt két nő is beperli az Apple-t!

TECH HÍREK – A fizetésekben ugyanis nem kapják meg azt az összeget, amit a férfiak, és mivel a két hölgy több mint 12 ezer kollégájukat képviseli a mérnöki, marketinges és AppleCare osztályokról, nagy feladatot vállaltak magukra.

 

Csütörtökön a kaliforniai bíróságok egyikén benyújtott két nő egy kereset az Apple ellen amiatt, mert a női alkalmazottak fizetése jóval alacsonyabb a férfiakénál. Ez nemi diszkrimináció, és nem a cupertinói techóriás az egyetlen, ami ezt elköveti: korábban a Google és az Oracle is jelentős kártérítést kellett, hogy fizessen hasonló okokból. A kereset kiemelte az Apple felbérlési gyakorlatát és a teljesítményfelmérési szokásait, ami a két nem közötti keresetbeli különbséghez vezet.

Az Engadget szerint a női alkalmazottak szerint az egyenlőtlenség szisztematikus, és abból indult ki, hogy a cég a bértáblát a korábbi fizetésekre alapozta. Az Apple felfigyelt ezekre az esetlegesen diszkriminatív kérdésekre, és inkább a potenciális jelölt fizetési elvárásairól kérdezett. Ezt a kérdést szintén a korábbi bérekhez kapcsolták, feltehetőleg ugyanezzel a céllal. Ezek a munkakiválasztási kritériumok a női munkavállalók alulfizetettségének kialakult mintájához vezettek.

„Az Apple azon politikája vagy gyakorlata, hogy információkat gyűjtött a fizetési elvárásokra vonatkozóan, és ezeket az információkat felhasználta a kezdő fizetés meghatározásához, azt eredményezte, hogy a korábbi bérkülönbségek állandósultak, és a nők kevesebbet kaptak, mint a lényegében hasonló munkát végző férfiak,” írja a benyújtott kereset. A női alkalmazottak a teljesítményértékelési rendszert is hangsúlyozták, és azt, hogy egyes pontozási kategóriák (pl. a vezetői képességek) rendkívül kritikusak voltak a női alkalmazottak számára. Állítólag ugyanarra a teljesítményre a nőket másként pontozzák. Az eltérően végzett pontozás miatt az Apple-nél dolgozó nők esetében a bónuszok és a fizetésemelések elmaradtak.

2021-ben egy belső felmérésben már kiderült, hogy meglepő bérkülönbségek vannak az Apple férfi és női alkalmazottai között, mire a cég nem korrekcióval élt, hanem leállította ezeket a belső felméréseket. A per szerint az Apple állítólag megsértette a kaliforniai egyenlő bérezésről szóló törvényt, és a felperesek most kártérítést kérnek az alulfizetésért, valamint a jogsértés megszüntetését követelik.

Meg nem lepő módon az ügyre az Apple még nem reagált.

Forrás: WCCFTech, Engadget

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu