A Holdra ment volna a Cyberpunk 2077?

Egy törölt DLC fájljai bukkantak fel, és ezekből nagyon sok részletet megismerhettünk, így hiába nem valósítja már meg a CD Projekt RED (CDPR), attól még például azt is megtudtuk, hogy mekkora lett volna az új terület.

 

A nem éppen a megbízhatóságáról ismert 4chanen bukkant fel minden, amiről az alábbiakban szó lesz. A Cyberpunk 2077 törölt DLC-jének fájljai arról számolnak be, hogy egy új vállalati háború során játszódott volna a történet, és az alapjátékban rengeteg szöveg tett erre utalást. A helyszín a Hold lett volna, és kb. hat négyzetkilométeres méretű lett volna. Mivel ez önmagában nem mond semmit, összehasonlítási alapot is mondunk: Night City kb. huszonnégy négyzetkilométeres, tehát az alapjáték területének megközelítőleg negyedét kaptuk volna a DLC-ben.

Több bázis is lett volna, és a közlekedéshez egy holdjárót vethettünk volna be, így magán a bolygón is mozoghattunk volna. Ezt a DLC-t végül a CDPR azért törölte, mert a játékra szánt munka a minőség feljavítására ment el, ugyanis 2020 végén, többszöri halasztás ellenére is borzalmas állapotban jelent meg PlayStation 4-re, Xbox One-ra és PC-re is a Cyberpunk 2077, aminek kurrens-gen verziójára még további időt kellett várni, hogy a lengyel cég elkészítse azt.

Volt azért DLC, de mindössze egy. A Phantom Liberty néven megjelent kiegészítő viszont kiváló volt, ám a CDPR ezt már nem hozta ki PlayStation 4-re és Xbox One-ra, hanem csak a kurrens-gen platformok kapták meg a kieget. De mivel a CDPR a Cyberpunk 2077 folytatásán dolgozik (ezen a bostoni stúdiójukban dolgoznak), remélhetőleg a lengyelek átemelnek egyet s mást az alapjátékból kimaradt elemekből, így talán a folytatásban igénybe fogják venni a Holddal kapcsolatos elképzeléseiket.

A Cyberpunk 2077-te kapcsolatban a CDPR-nek voltak tervei egy többjátékos címre is, amit szintén lesöpört az asztalról. Úgyhogy valóban túlvállalták magukat a lengyelek, de talán a kijózanító pofon jót tett nekik.

Forrás: WCCFTech, 4chan

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu