Az Obsidian vezérigazgatója nem aggódik a holnap miatt!

Feargus Urquhart, aki 2003-ban alapította a jelenleg az Avowedon dolgozó Obsidian Entertainmentet, nem nagyon néz a háta mögé, miután a Microsoft hirtelen bezárta az Arkane Austint és a Tango Gameworksöt.

 

A Microsoft rengeteg embert küldött el idén (1900 főt küldtek e az Activision Blizzardtól még januárban…), és ezek után nem csoda, hogy a PCGamernek adott interjúban Urquhart kitért arra, hogy őt mennyire érinti az, amit a redmondiak elkövettek, de aztán arról is beszélt, hogy miképp látja a stúdió jövőjét, ha a későbbiekben ő már nem lenne ott (elvégre mindenki korosodik, és egyszer eljön a visszavonulás ideje):

„Ez egyszerűen borzalmas. Az Obsidiannál három elbocsátáson kellett keresztülmennünk [mielőtt felvásárolták volna]. A szüleim halála után ezek voltak életem legrosszabb napjai, szóval nem, ezek nem túl jó dolgok. Mindaz, ami az elmúlt hat hónapban történt az elbocsátásokkal és a Tango, az Arkane és a többi stúdióval kapcsolatos dolgok csúcspontjával, tényleg aggasztotta és megrázta az embereket. Azt hiszem, mi csak azt próbáljuk mondani, hogy „ez az, amin ma dolgozunk, és hiszünk benne”. Nem azt mondom, hogy [a Tango és az Arkane] nem hitt abban, amit csinálnak, de mi csak lehajtott fejjel haladunk előre, és azt mondjuk, hogy nagyszerű játékokon dolgozunk. Dolgozunk az Avowedon, a The Outer Worlds 2-n. Valószínűleg nem meglepő, de vannak más dolgok is, amiken gondolkodunk, és amiket meg akarunk csinálni.

Azt hiszem, amikor mindannyian beszélgetünk, valószínűleg jó dolog, hogy mindannyian így diskurálunk. A jövőről beszélünk, és arról, hogy mit érünk el. De nem nézünk a hátunk mögé. Nyilvánvalóan sok minden történt, de én mindig visszatérek ahhoz a beszélgetéshez, amit 2018 júliusában folytattam Matt-tel [Booty, az Xbox Game Studios vezetője], amikor éppen elkezdtük a felvásárlási beszélgetést. Nem érzem úgy, hogy ma más irányelvem lenne, mint akkor. Szomorúak vagyunk a történtek miatt. De amíg a munkámat végzem, és jól végzem, addig nem aggódom a holnap miatt. Én és a társaim alapítottuk az Obsidiant. És még ha el is adtuk, ez számít nekem. Megdöbbentő, de valószínűleg 15 év múlva már nem én fogom vezetni az Obsidiant, mert majdnem 70 éves leszek. De azt akarom, hogy az Obsidian ott legyen!”, mondja Urquhart.

Erre valóban azt lehet mondani, hogy szereti a stúdióját…

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu