Killer7: Suda51 kiadná modern konzolokra is, de ez nem rajta múlik!

Csakhogy ez a Capcomon is múlik, ugyanis bár ők rábólintottak a PC verzióra, az eredetileg GameCube-ra, majd PlayStation 2-re megjelent játék nem bukkant fel más platformokon.

 

Suda Goichi, a Grasshopper Manufacture alapítója és vezérigazgatója Suda51 néven is ismerhető. Az egyik játéka a Killer7 volt (rendezőként dolgozott rajta), ami egy stílusos akciójáték volt Harman Smith-szel a főszerepben. A kerekesszékbe szorult bérgyilkos hét eltérő személyiséggel rendelkezik, és ezeket képes magából kicsikarni (ezért ez a játék neve). A kiadó a Capcom volt, és Suda51 Mikami Shinjivel (Resident Evil!) és Kobayashi Hiroyukival közösen valósította meg a játékot.

Suda a VGC-nek adott interjújában elmondta, hogy a 2018-ban megjelent PC port volt az egyedüli, amire a Capcom engedélyt adott. Suda kiadná a játékot modern konzolokra is, de ehhez a japán kiadónak beleegyezése is szükséges, viszont ő reménykedik abban, hogy egyszer talán megtörténhet a PlayStation 5, Xbox Series verzió is. Vagy akár PlayStation 4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switch-re is megvalósíthatnák a portot… esetleg ezzel az erővel a Nintendo Switch 2 is megkaphatné.

Suda egy másik játékáról is beszélt az interjúban. Készül a Shadows of the Damned: Hella Remastered, ami valamikor az év során fog megjelenni: „Ez egy egyszerű remaster; az eredeti játékhoz semmi nagyot nem adtak hozzá. Az egyik ok, amiért úgy döntöttünk, hogy kiadjuk, az volt, hogy segítsünk életben tartani a játékot és általában a Grasshopper Manufacture egész katalógusát, hogy az emberek továbbra is játszhassanak vele. Természetesen hozzáadtunk néhány extra dolgot, de elsősorban azt akartuk, hogy a játék a jelenlegi generáció játékosai számára is játszható maradjon, és ezt szeretnénk folytatni a régi katalógusunk további darabjaival is.”

A Shadows of the Damned: Hella Remastered amúgy PlayStation 5-re, Xbox Series-re, PC-re, PlayStation 4-re, Xbox One-ra, illetve Nintendo Switch-re is meg fog jelenni. Eredetileg PS3-ra és X360-ra jött ki a játék 2011-ben.

Forrás: VGC

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu