8-bit demake a Baldur’s Gate 3-nak! [VIDEO]

Ezt a rajongói verziót egy 40 éves laptop számára hozta össze egy fejlesztő, és ez a sztori is bizonyítja, hogy egy régebbi platformra visszaportolt (vagy megvalósított) játék is lehet olyan népszerű mint maga az eredeti.

 

Régebben láthattuk például a Bloodborne PS1-es demake-jét, úgyhogy ezek után itt van a Baldur’s Gate 3-é. Ez nem egy 1:1 demake, ami valahol érthető is, ha figyelembe vesszük a célhardvert. Egy TRS-80 Model 100-as számítógépről van szó, ami talán a világ első laptopjának is nevezhető. 8-bites processzor, 2,4 MHz órajellel, pár kilobájtnyi RAM, és egy beépített LCD kijelző, aminek 240×64 a felbontása. Ezen a Larian játékát eredeti formájában lehetetlen elindítani.

Alex Bowen létre hozta a Mol-t, egy, az 1980-as évek stílusában levő interaktív rajongói vizuális művet, ami a Baldur’s Gate 3 első felvonása előtt tiszteleg. Szóval nem teljesen lehet játéknak nevezni, de az első fejezet legtöbb fő eseményei mind felbukkannak, és bár érthető, hogy a hardver adotta lehetőségek felettébb korlátozottak, ezért pedig tetszetős az egyszerű sprite-ok látványa. Bowennek 24 kilobájt kellett az engine-hez, a szöveghez, illetve az egyszerű sprite-okhoz, de még ez sem volt elegendő. Trükköznie kellett, hogy a tonna információt, meghatározást és párbeszédet el tudja helyezni a TRS-80 jelentősen korlátozott mértékű RAM-jában.

Bowen a Mol-t egy másik projekt mellett hozta létre. A Dungeon Delver Engine lehetővé teszi, hogy a Dungeons & Dragons OGL-SRD 5.1-es verzióján alapuló RPG-ket csináljunk. Ennek kódját is a GitHubon érhetjük el, így ha esetleg lenne valami régi gépünk, elindíthatjuk rajta.

Már csak az a kérdés, hogy mikor jutunk el arra a pontra, amikor már szó szerint egy kenyérpirítón fognak elindítani egy játékot. Most már tényleg nem lehetünk messze attól, hogy az id Software örökzöld FPS-e, a DOOM megkapja azt a hőn áhított kenyérpirító portot, mert ezt a játékot már rengeteg érdekes hardveren láttuk működésre bírni.

Forrás: PCGamer, GitHub, GitHub

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu