TESZT – Ez a játék egy, már közel három éve megjelent JRPG bővített kiadása, ugyanis Vengeance-telenül már 2021 novemberében megjelent, bár akkor még Nintendo Switch-exkluzív címként. Most viszont már multiplatform (illetve cross-gen) lett az Unreal Engine 4-en futó alkotás, ami bár nem fogja a Persona rajongóit teljesen elégedettséggel látni, az Atlus ettől függetlenül nem alkotott valami rosszat.

 

A bővített Shin Megami Tensei V egy olyan kérdést tesz fel a legelején, ami talán túlzottan merész lépés lehet annak, aki az eddigi történetet nem ismeri, de ez a mélyvízre hajló gondolat máshol is tetten érhető.

 

 

Az alkotás vagy a bosszú útvonala

 

Az alap Shin Megami Tensei V-ben Az alkotás útvonalát választhattuk csak, de a Vengeance már lehetőséget ad arra, hogy ennek árnyoldalát, a bosszú útvonalát is láthassuk. Ez valamelyest újrajátszhatóságot biztosít az eredeti verziót végigjátszó közönségnek is, mert a befejezés is eltérő „a másik oldalon”. A helyszín azért változatlanul a posztapokaliptikus Tokió, ami Da’at néven fut a játékban, ami az eredetihez képest sokkal szebben fest, ami érthető, hiszen egy Switch és egy PlayStation 5 között hatalmas technikai különbség van. A megnevezett karakterek, a démonjaink mind kifejezetten látványosak, bár azért felettébb furcsa, hogy az NPC-k esetében nincsenek szemeik. Ez már nem technikai korlátozás kérdése, úgyhogy az Atlus kreatív döntése lehetett ez. Másik újítás az, hogy a démonwiki is kibővült, vagy ami kifejezetten hasznos: bárhol menteni lehet a világtérképen. A démonokkal felettébb szórakoztató a párbeszéd, ugyanis a franchise egyik erős eleme éppen bennük rejlik (és a bővített kiadásban még több van, és igen, van köztük egy felettébb fallikus kinézetű is). Személyiségük van, és akár küldetéseket is adhatnak, ebből adódóan pedig az immerzióra nem lehet panasz az Atlus játékában, amihez nagyon jó az automatikus harc funkció.

Mivel az Shin Megami Tensei V-t nem lehet egyszerűnek nevezni (és ez még enyhe kifejezés), szükség lesz a grindolásra, azt pedig ezzel lehet egyszerűsíteni. A legjobb az lehetne, amit például a Final Fantasy Pixel Remasterekben, vagy legalábbis a VII-IX Switch verziójában ehetett látni: a harcokat fel lehetne gyorsítani, amive rövidíteni lehet a kényszerűségből elkövetett grindoláson. A Vengeance a töltési időn is jelentősen gyorsított, és a PlayStation 5 könnyedén hozza a 60 FPS-t bárminemű rossz képkocka-időzítések nélkül. Természetesen a bővített kiadás az összes DLC küldetést is magába foglalja, így a Shin Megami Tensei III tematikára építő harcok is ott vannak, bár javasolt ezen démonokat a történet vége felé igénybe venni. Új pihenő helyek is vannak, és úgy általában véve kicsit mélyebbnek hat a csapatépítés (és mivel a Persona az SMT spin-offja, érthető, hogy honnan vették az ötletet). Nem vicc, hogy ebbe a játékba egyszerűen több tucatnyi órát lehet ölni, és akkor ez is még szerény becslés, de ebbe végül mégis bele tud törni a fogunk, ha nem figyelünk oda.

 

 

Sokszor Meghalunk, Teljesen Váratlanul

 

Így is lehetne az Shin Megami Tensei V-öt nevezni, ugyanis a játék bizony brutális. Könyörtelen. Ez nem egy könnyed alkotás, hanem komoly odafigyelést igényel. Nem grindoltunk eleget? Hopp, egy egyszerű ellenfél is hirtelen legyak bennünket. Persze a harcokon tú vannak platformer szegmensek is. Ez kissé szokatlanul hangzik, de mégis a játék része, és meglepő módon pont erre nincs olyan sok panasz… eleinte. Érdekes, hogy a játék idővel könnyebbnek hatott, miközben a platformer elemek esetében egyre nehezebbek lettek a kihívások, amik nem kevés frusztrációhoz vezethetnek mindössze egy hiba elkövetése után. Tehát nem csak a Qadištu, avagy a női démonok fognak nem kevés kellemetlen pillanatot okozni. Persze lehet könnyebb nehézségi szintet választani, de ez sem lesz sok segítség.

A másik probléma talán az, hogy a játéknak a narratívához köthető tempója felettébb lassúnak hat, így aki nem nagyon hajlandó sok időt feccölni az Shin Megami Tensei V-be, nem fogja átélni mindazt, amit az Atlus alkotása kínál. Mindenesetre azt mindenféleképpen ki kell jelenteni, hogy aki a Persona 5 után ugrik bele ebbe a játékba, nem fogja ugyanazt kapni. A Persona sokkal stílusosabb, de ez arra kezdett építeni a harmadik rész óta (az első kettő még kissé hardcore volt). A Shin Megami Tensei az, ami az elvetemült JRPG-fanoknak van ott: kifizetődő a munka, de addig el is kell jutni. Zenei motívumként is lehetne mondani, hogy a Shin Megami Tensei V: Vengeance egy crescendo. Egy lassan felépülő dal, ami aztán eljut a klimaxhoz. (Ilyen például a Jefferson Airplane-től a White Rabbit.)

 

 

Modern Nahobino, továbbra is oldschool prezentációban

 

A körökre osztott harcaival régiesebb vágású a Shin Megami Tensei V: Vengeance, és épp ezért kell másképp szemlélni azt, amit kínál. Többet az alapjátéknál, de azért így sem biztos, hogy megérdemelne egy kilencest. Egy 8,5-et viszont biztosan: ez egy jó játék, de grafikailag mintha a Switch visszafogta volna (arra is megjelent a bővített verzió). Kezdőknek nem javasolt, és aki nem ismeri a franchise-ot, nekik sem nagyon lehet mondani, hogy próbálja ki… csak saját felelősségre.

-V-

---

Kiadó: SEEGA

Fejlesztő: Atlus

Stílus: körökre osztott JRPG

Megjelenés: 2021. november 11. (alapjáték)/2024. június 14. (Vengeance)