Nintendo-alkalmazott szivárogtatott a cég terveiről!?

Pénteken képletesen eltűnt egy ismert Nintendo-szivárogtató Twitter-fiókja, és nem véletlenül vált zárttá a fiók, amin már több mint 109 ezer követő volt…

 

A szivárogtató Pyoro néven futott, aki mindig pontosan szivárogtatott a Nintendo Directekkel kapcsolatban, mielőtt a nagy N hivatalos részleteket közölt volna. Eleinte nem tudtuk, hogy honnan származtak az információi, de a pontos, hiteles tájékoztatás következtében a Twitteren gyorsan népszerűvé vált, hiszen nem olyan könnyű több mint 100 ezer követőt összeszedni. Viszont a Bloombergen arról volt szó, hogy a héten megrendezett Nintendo Direct előtt Pyoro szokatlanul csendes volt… és nem véletlenül.

Pyoro azt mondta, hogy nem számít nagyobb bejelentésekre, de kiderült, hogy téves volt, amit írt, mert egy új Mario és Zelda játékról lehullott a lepel, és a Metroid Prime 4: Beyond játékmenete is felkeltette a közönség figyelmét. A ResetEra fórumon pedig rájöttek arra, hogy a Nintendo boltján ezúttal nem voltak előre bekészített weboldalak, és ebből kikövetkeztették, hogy Pyoro korábbi szivárogtatásai ezekből származtak, mert a korábbi Nintendo Directek után élesítették be ezeket a site-okat, és amik nem bukkantak fel a Nintendo eShopon így, azokról Pyoro nem szivárogtatott.

Ebből következik az, hogy Pyorónak valamilyen hozzáférése volt ahhoz, hogy a Nintendo webes backendjéhez hozzáférése lehetett, azaz valamilyen módon a japán cég alkalmazásában áll (vagy állt). A Bloombergnek író Jason Schreier privát üzenetekben elbeszélgetett vele, és megerősítette, hogy Pyoro forrása a Nintendónak dolgozik Japánban, de nem volt biztos az információi beszerzésének módjában, ezért ő is a backendes elméletre gyanakszik. Egy, azóta már törölt tweetben PYoro azt állította, hogy nem tudta, hogy a válaszai felbukkannának a Bloombergen, majd rögtön privátra állította Twitterét, azaz lebukott. Erre Schreier később úgy válaszolt, hogy posztolt egy privát üzenetről egy képet a cikk élesítése előtt, és ebben azt állította, hogy épp a cikken dolgozik.

Nemrég egy másik N-szivárogtató bukott le, akiről kiderült, hogy egy Google-alkalmazott volt, aki a Nintendo YouTube-csatornájának privát videóihoz hozzá tudott férni…

Forrás: VGC, Bloomberg, ResetEra, ResetEra

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu