Az Nvidia csak egy lépésre volt attól, hogy az AMD felvásárolja!

TECH HÍREK – A 2000-es évek elején olyasmi történhetett volna, ami napjaink videókártya-piacát (és a mesterséges intelligencia piacát is) alaposan felforgathatta volna.

 

Az Nvidia részvényei meglepő módon csökkentek a héten, és egy ex-AMD-s, Hemant Mohapatra megosztotta a közönséggel, hogy miközben a személyi számítási hullám még a gyerekcipőket sem viselte, közel állt ahhoz a Jensen Huang vezette cég, hogy az AMD bekebelezze őket… holott ma már az Nvidia többet ér mint az AMD és az Intel együttvéve. Ám a 2000-es években még a processzorok uralták a terepet, és már akkor is az AMD és az Intel dominált.

Az AMD az ATI Technologiesra vetette ki a hálót, és a céget végül 2006-ban vásárolta fel, és ha Huang nem ragaszkodott volna a vezérigazgatói székéhez, az AMD az Nvidiát is felvásárolhatta. Mohapatra, aki mérnök amúgy, akkor csatlakozott az AMD-hez, amikor annak részvényei 40 dollárt értek. A cég behúzott egy nagy győzelmet azzal, amikor a 64-bites processzora (x86-64 architektúra) jobb volt az Intel megoldásánál, de az AMD szerinte hibát követett el, amikor „a pirosak” egy kétmagos processzorra koncentráltak.

Az Intel inkább a logisztikára és a marketinges tudására támaszkodva értékesítette úgy a kétmagos processzorait (Core 2 Duo), amikben két, egymáshoz összeköttetéssel kapcsolódó mag volt, és ezt kétmagos CPU-ként értékesítette. Mire az AMD egy „valódi” dual-core procit dobott a piacra, már túl késő volt, mert az Intel addigra dominált a piacon. Erre a cég egy négymagos processor kiadásával reagált, de az Intel ragaszkodott a stratégiához és a marketinghez, és azzal nyert, hogy elsőként volt ott a piacon. Eközben próbált az AMD a GPU-s piacra lépni, hiszen az ATI-t 5,4 milliárd dollárért megvásárolta, és onnantól kezdve a Radeon branding hozzájuk kötődik.

Az AMD mérnökeinek nem tetszett Mohapatra szerint az ATI felvásárlása. Szerinte belsős poén volt az, hogy „AMD+ATI=DAMIT” (a damit szó egy fonetikus „damn it”, azaz „a fenébe!”). Úgy véli, hogy jobb döntés lett volna az Nvidiát választani. A fejlesztők akkoriban az OpenGL-re koncentráltak, miközben az Nvidia CUDA szoftverje egy rétegpiacnak szólt. 2002 és 2008 között az AMD-t Hector Ruiz, egy villamosmérnök vezette, így már nem a céget alapító Jerry Sanders állt a vállalat élén. Huang nem akarta az Nvidiát eladni, hacsak nem lett volna az AMD társ-vezérigazgatója, és „a zöldek” stratégiája az volt, hogy a hardveres és szoftveres téren is fixálták volna az egészet a CUDA szoftverrel és az Nvidia chipjeivel. Erre az AMD nem lépett, így a két cég útjai végleg elváltak.

Az AMD sosem gondolta azt, hogy az Nvidia „azonos ligában” lett volna az Intellel és az ARM-mal. Mohapatra szerint Huang kitartása a stratégiája mellett fontos volt az Nvidiának, mert ez alapozta meg a cég mostani állapotát…

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu