A Dragami Games megerősítette, hogy kapásból négy opció is a játékosok rendelkezésére fog állni a 2012-ben megjelent hack’n’slash remasterelt kiadásában.
A modern Lollipop Chainsaw kissé kaotikus úton fog eljutni a boltokba, ugyanis már két éve, hogy bejelentették, de akkor még nem remasterként, hanem remake-ként. A projektet aztán kicsit visszafogták, mert végül csak egy remastert terveznek belőle, és ezt Yasuda Yoshimi, a Dragami Games elnöke azzal magyarázta, hogy az eredeti fejlesztők, a Grasshopper Manufacture alkotásának természetét meg tudják őrizni.
Amikor tizenkét éve megjelent a láncfűrészes hentelés a nyugaton, csak angolul szólalt meg Juliet, de a remaster ezen is változtatni fog. Ebből következik, hogy Juliet Starling több hangon is megszólalhat. Természetesen ott lesz az eredeti opció, Tara Strong, de mellé három japán hang is eljut. Kitamura Eri és Hikasa Yoko mellé jön egy új hang is, ugyanis Tamura Yukari is megszólaltatja a karaktert. Ő többek között a Narutóban Tentent, a Genshin Impactban Qiqi-t szinkronizálta. De miért van két régi japán szinkronhang? Erre is van magyarázat: Kitamura anno az Xbox 360-as verzióban volt hallható az ázsiai szigetországban, Hikasa pedig a PlayStation 3-on szólaltatta meg Julietet. Bár nem tudjuk, hogy Kitamura és Hikasa esetében újraszinkronizált hangot lehet-e választani, valószínűleg annyi történt, hogy az archívumból a szinkront érintetlenül átemelték.
A remasterben rövidebb töltési időket kapunk (ez érthető, hiszen a PlayStation 3 és az Xbox 360 nem rendelkezett NVMe SSD-vel), de lesz még finomhangolt harci mechanika, és még azt is változtathatjuk, hogy az eredeti erőszak képregényes stílusú „cenzúrát” (pop-art) kaphasson. Lesz ezen túl 30 kosztüm is, így az eredeti játékhoz képest több gúnyát viselhet majd Juliet. Lesz még négy új láncfűrész és hajszín is.
A Lollipop Chainsaw RePOP a tervek szerint 2024. szeptember 25-én fog megjelenni PlayStation 5-re, Xbox Series-re, PC-re, illetve Nintendo Switch-re… hacsak nem halasztják el még egyszer.