Nagyon ügyes trükkel adtak el egy PlayStation 5 fejlesztőkészletet!

Elsőre ugyanis nem is a fejlesztőkészlet (dev kit) tűnne fel a képen, hanem ami körülötte (és részben rajta) van, és az elnevezés is felettébb ötletes!

 

A Twitteren posztolta Consolevariations, hogy a Sony egyik, belső használatra szánt hardvere kiszivárgott, ugyanis valaki rengeteg pénzt keresett azzal, hogy eladta a PlayStation 5 devkitjét. Mennyit fizetett érte a vásárló? 6000 dollárt, tehát több mint 2 millió forintot! Az eladó úgy verte át az algoritmust, hogy a V alakú bevágásra rájátszott (ezt már 2019-ben láthattuk, ugyanis akkor jutott el az internetre a devkit kinézete), és PlayStation Pizza Kitként, illetve PizzaStationként nevezte el azt, köré rakva néhány mirelit pizzás dobozt.

Egy devkit többnyire nem egy átlagos felhasználó számára lett létrehozva (elvégre nem véletlenül FEJLESZTŐkészlet a néve), de azért 2022-ben már kaptunk egy kis betekintést azokba a funkciókba, amik a bolti verzióban nem érhetőek el. A teljes funkcionalitáshoz pedig egy fejlesztői fiók is kell, és azt általában párosítják a használt hardverrel is, úgyhogy nem teljesen lehet bevetni a Sony készülékét.

Most már az a kérdés, hogy mikor fogjuk látni a PlayStation 5 Pro-t, illetve annak devkitjét? Elvileg ugyanis a Sony ezúttal is jelentkezni fog egy félgenerációs hardverfrissítéssel, ahogy ez a PlayStation 4 Pro esetében is bekövetkezett (a Microsofttól pedig jött az Xbox One X). A PlayStation 5 Pro a pletykák szerint valamivel erősebb specifikációkkal, jobb sugárkövetéses (ray tracing) teljesítménnyel, illetve a PlayStation Spectral Super Resolution PSSR felskálázó technológiával igyekszik majd jobb teljesítményt felmutatni. Ezt a konzolt a pletykák szerint 2024 végén, esetleg 2025 első néhány hónapjában (feltehetőleg március végéig, hiszen addig tart az üzleti év) fog megjelenni.

A pletykák szerint a Sony szeptemberre tervez egy PlayStation Showcase műsort (tehát a State of Playnél nagyobbat), és elvileg itt hull majd le a lepel a PlayStation 5 Pro-ról. Vajon mennyiért lesz az megvásárolható?

Forrás: WCCFTech

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu