Leállhat hazánkban az Xbox Series értékesítése?

A Microsoft állítólag drasztikus lépéshez folyamodhatott az Xbox konzolok eladása kapcsán, hogy valami mást helyezzen a stratégiájában az előtérben.

 

Állítólag a Microsoft az EMEA régióban állíthatja le az Xbox konzolok forgalmazását. Ez Európát, a Közel-Keletet, illetve Afrikát takarja. A redmondi cég ehelyett az Xbox Game Pass-előfizetéseket, a kontrollereket, illetve a felhős funkciót tolhatja. Ezt azért fontolgatja a techcég, mert a Game Pass árát ismét megemelte (már írtunk arról is, hogy a magyar árazás miképp alakul), ami a közönség kedélyeit alaposan felborzolta.

A redmondiak stratégiájának ma már az is része, hogy nem kell Xbox az Xboxon való játékhoz (ez a reklám tegnap fordult meg a hírekben), mert sok exkluzív a PC-sek számára is elérhető. Az új Game Pass-előfizetőknek hirdetik most nagyon például a Discord Nitro-ajándékokat is. Mindez a változás úgy jött össze, hogy a Microsoftnak július elsején kezdődött az üzleti éve, és így rengeteg változás jön (meg persze leépítések is történnek).

Nemrég írta a The Verge szerkesztője, Tom Warren azt, hogy a Microsoft a konzolokra helyezi át a marketinges stratégiáját az új üzleti évben, de ez nem lett megerősítve, így téves lehet az ő információja. Az Xbox Series eladásai az EMEA-régióban mostanában bezuhantak, ugyanis errefelé a PlayStation 5-öt, a Nintendo Switch-et, esetleg a PC-t választják a játékosok. Ha áremelés lesz, a skalpolók jönnek a képbe, és így jóval drágábban lehet majd csak megvenni a redmondiak konzolját, de arról is szó van, hogy csak bizonyos régiókban szüntetik meg az eladásokat.

Emiatt pedig lehet, hogy a kisebb vásárlóerővel rendelkező országokban állhat le az értékesítés, és mivel Magyarország ide tartozik, furcsa helyzet lenne, mert errefelé az Xbox Cloud Gaming, avagy a felhőből való játék is támogatott. Remélhetőleg a Microsoft időben közli az érintett országokat, mert így fel lehet készülni a búcsúra, hiszen azért nem filléres termék még egy Xbox Series S sem.

Forrás: WCCFTech, The Verge

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu