FILMKRITIKA – Semmi gond nincs egy háromórás filmmel. Volt már néhány mestermű, amelyek meghaladták a 180 percet. Azonban nem árt, ha a film tényleg… film. Kevin Costner 181 perces Horizont: Egy amerikai eposz – 1. fejezet című alkotása után nem kérdés, hogy művészeti szempontból filmnek minősül, de vajon mások is így látják-e? Ennek több oka is van.
Ez az első Horizont fejezet 1862-ben kezdődik, ahol egy telepes festői földterületet talál egy nyugodt folyó mellett, valahol az amerikai nyugaton. Parcellákat mér ki, de a távolból figyelik. Ez apacs terület, és az indiánok nem nézik jó szemmel a betolakodókat. Pár percen belül a férfi és két társa halott. Végül egy misszionárius temeti el őket, aki éppen áthalad a vidéken, figyelmeztetésül a további telepeseknek. De már késő, a Horizont megszületett. Az üzenet keletre is eljutott, szórólapokat osztogatnak, amelyek fényes jövőt ígérnek, és a veszélyek ellenére újabb telepesek érkeznek.
Az apacsok nem viccelnek
Két évvel később a Horizont tábor virágzó településsé nőtte ki magát, tele új lakosokkal és legalább egy állandó épülettel, ami Frances Kittridge (Sienna Miller), Owen Kitteredge (Will Patton) és családjuk otthona. Ezen az estén a szomszédokkal mulatnak egy rögtönzött táncsátorban. A mulatság azonban nem tart sokáig. Az apacsok türelme elfogyott, és egy csapat harcos dühödten támadja meg a települést. Az új lakók azt hitték, hogy jól felkészültek új „otthonuk” védelmére, de tévedtek. Őszintén szólva, nincs sok kiemelkedő filmes pillanat a Horizontban (de erről még később), de ez kétségtelenül az egyik. Costner, az operatőr J. Michael Muro és az editor Miklos Wright epikus módon ábrázolják a Horizont település elleni első támadást. Sok szempontból ez az elnyújtott jelenet mutatja meg, mi lehetett volna a film.
Másnap reggel megérkezik az amerikai lovasság, és Trent Gephardt első hadnagy (Sam Worthington) és Riordan őrmester (Michael Rooker) mérsékelt együttérzést tanúsítanak. A kevés túlélőt arra biztatják, hogy térjenek vissza a közeli védett erődbe, de a többség visszautasítja az ajánlatot. Ezek az emberek mindent feladtak, hogy új életet kezdjenek az amerikai síkságokon, és most nem adják fel. (A védett lehetőség még mindig magában foglalja saját földterület és új lehetőségek megszerzését, de az emberek csak makacsok, ugye?) Mielőtt távoznának, Gephardt és Riordan kimentik Francest és lányát, Elisabeth-et (Georgia MacPhail) egy rögtönzött alagútból, ahol az apacs támadás idején rejtőztek. Még mindig sokk alatt van férje és tizenéves fia elvesztése miatt, Frances úgy dönt, hogy elfogadja Gephardt ajánlatát.
Minél tovább nézed, annál kevésbé érted
Montanában Lucy (Jena Malone) él férjével, Walter Childsszal (Michael Angarano) és kétéves fiukkal. Férje tudta nélkül Lucy menekül egy korai vadnyugati bűnszövetkezet elől. A pár egy ágyat bérel Marigoldnak (Abbey Lee), aki a gyermekükre vigyázna, de inkább a falu alatti kis faluban prostituáltként dolgozik (legalábbis erre utalnak a jelek). Lucy, aki korábban Ellen néven ismert egy másik életében, bajba kerül, amikor a Sykes fivérek, Caleb és Junior (Jamie Campbell Bower, Jon Beavers) végül rátalálnak. Szerencsére a titokzatos fegyveres, Hayes Ellison (Costner) előbb érkezik a városba.
Eközben az Oregon Trail mentén Matthew Van Weyden (Luke Wilson) próbálja biztonságban és főként józanul tartani konvoját. Társai elvesztik türelmüket egy beképzelt párral, Juliette Chesney-vel (Ella Hunt) és Hugh Proctorral (Tom Payne), és két (látszólag) kelet-európai bevándorló is azzal fenyeget, hogy kirabol vagy megöl valakit (vagy mindenkit). És ne feledjük a lerobbant szekereket, a hőguta veszélyét és egy másik csoport indiánokat, akik a távolból figyelik őket. Szinte úgy hangzik, mint néhány konfliktus, ami önálló epizódként is működhetne, nemde? És ez egyre inkább a probléma.
Ahogy a Horizont halad előre, számos új történetszál kerül a képbe. Néhányuk szinte jelentéktelen, mások kliséssek (még a műfaj számára is), és kevés közülük ad hozzá bármit is ahhoz, ami végül Costner víziója lesz. Mindenhol alacsony tét érződik. És amikor rájössz, hogy egyik narratíva sem zárul le, a film egy sor gyenge cliffhangerrel ér véget (ha egyáltalán annak tekinthetők), újra felmerül benned a kérdés: „Miért is ez egy film?” Ez egy folyamatos hosszú formátumú televíziós sorozat, ami nagyvászonra került. Ha ez vonzó számodra, örömmel tudod majd, hogy Costner a három órát egy hosszú előzetessel zárja, ami látszólag sok mindent elárul a „2. fejezethez” (köszi a sok spoilert Mr. Costner!).
Itt csak a rossz indián a jó indián
Itt vagytok még? Akkor nézzük a film szintén problémás és logikátlan indiánábrázolását! Kezdetben üdítő hallani, ahogy Gephardt megkérdezi a telepeseket, miért pont a Horizontot választották. A három sír a folyó túloldalán nem sugallta talán, hogy ez a folyómeder tiltott terület? Gephardt és Riordan kiegészítik az apacs törzsekről és más indián csoportokról szóló ismereteket, akik viszonylag békések a telepesekkel, ha békén hagyják őket. Az indián törzsek tanácskozásai bemutatják az öregek próbálkozásait, hogy érveljenek a dühös, türelmetlen új generációval: biztonságban vannak a hegyekben, nem kell kapcsolatba lépniük a telepesekkel. A fiatalok viszont semmit sem akarnak hallani erről, és mindenáron visszakövetelik földjüket. Elméletben ez okos ábrázolás ennek a korszaknak a különböző nézőpontjairól. De Costner és John Debney zeneszerző az indián összecsapásokat (és más indián konfrontációkat) szentimentális és nagyszabású zenei kísérettel látja el, amely kizárólag a telepesek iránti szimpátiát sugall. Ez szinte teljesen lerombolja az előzőleg pozitívan bemutatott ábrázolást.
Továbbá, figyelembe véve, hogy mennyi különböző kulturális csoport szerepel a filmben (mexikóiak és nem-apacs indiánok dolgoznak a lovasságnál, kínai bevándorló munkások jelennek meg Montanában), furcsa, hogy három óra alatt az amerikai polgárháború keleti frontja egyáltalán nem kerül említésre. Különösen, mivel egy afroamerikai pár is letelepedett Horizonton. Talán lesz rá idő a következő fejezetben?
Ez most komoly, Costner?
Nagyon vártam ezt a filmet, de a végeredmény teljesen lelombozó. Az Oscar-díjas „Farkasokkal táncoló” rendezője, Costner nem kezdő a western műfajában. A 2003-as alulértékelt „Fegyvertársak” is bizonyította ezt, és a „Wyatt Earp” sem volt rossz. Ráadásul egy impozáns szereplőgárdát toborzott, akik többnyire mindent beleadnak. De a lövöldözések, néhány epikus nagytotál (őszintén szólva, nem annyi, amennyit várnánk) és pár valódi feszültséget keltő pillanat ellenére az egész laposnak érződik. Talán a következő epizódok (amelyek ki tudja már, mikor jönnek, vagy jönnek-e egyáltalán) majd javítanak rajta.
-Herpai Gergely „BadSector”-
Horizont: Egy amerikai eposz
Rendezés - 4.6
Színészek - 6.2
Történet - 3.8
Látvány/zene/hangok/akció - 6.5
Hangulat - 6.2
5.5
KÖZEPES
A „Horizont: Egy amerikai eposz – 1. fejezet” ambiciózus vállalkozás, amely sajnos nem hozza a várt eredményeket. Costner grandiózus látványvilága és a sokszínű szereplőgárda ellenére a film narratívája széteső, és az indiánok ábrázolása sem sikerült kifogástalanul. Talán a következő fejezetek majd jobban kibontják a történetet.