PlayStation 5 Pro: tíz jó indok is van a szeptemberi bemutatására!

Egy elemző szerint az ősz elején teljesen logikus lenne bemutatni a Sony félgenerációs konzolfrissítését, ami a játékipar egyik nyílt titka lett az utóbbi hónapok során (a másik a Nintendo Switch utódja).

 

William R. Angular megbízható forrásokból hallotta, hogy a Sony szeptemberre egy PlayStation Showcase-szel készül, de ő 90%-ban biztos ezektől függetlenül is a rendezvénnyel kapcsolatban. Erre nem kevesebb mint tíz oka is van. A Sony-nak kötelező a részvénytulajdonosok számára felvázolni a jelenleg futó évben, hogy milyen termékeket készül értékesíteni a következőben. Tavaly ilyenkor már hallottunk a Rise of the Roninról, a Stellar Blade-ről, a Concordról, a Final Fantasy VII Rebirth-ről, illetve a Helldivers 2-ről. Csakhogy most még fogalmunk sincs, hogy mi jön 2025-ben!

Ez kötődik a PlayStation 5 Pro-hoz. Ha túl korán jelentik be, akkor az alapmodell eladásai nem lesznek annyira fényesek. A Sony szeretné, ha a first-party, belsőleg fejlesztett címek az új PlayStationön is ott legyenek, ezért tűnik logikusnak a bemutató visszatartása. Idén ráadásul a PlayStation 30. évfordulója van, hiszen Japánban 1994 végén rajtolt el a PS1, és a cég bár nem nagyon törődik annyira a múlttal, EZT mindenféleképpen meg fogja ünnepelni valahogy.

Az elemző szerint a PlayStation 5 az életciklusának második felébe lépett, és korábbi példákból kiindulva a Sony egy nagyobb műsort tervezhet, hogy a generáció további részével kapcsolatos terveiből egyet s mást leleplezzen. Ezért is lehet a szeptemberi rendezvény egy kicsit más mint amit eddig láthattunk a PlayStation 5 körül (mindegy, hogy PlayStation Showcase vagy State of Play néven futott az). Aguilar logikusan kiemelte, hogy a 2025-ös menetrend teljesen ismeretlen számunkra, és a Sony biztosan készül valamivel, és mivel a cég nem nagyon szokott mostanában mások rendezvényein ott lenni (kivéve talán a Tokyo Game Show-t), érthető, ha a Sony nagy dobásra készül.

Idővel mindent megtudunk. Sokat már nem kell várni.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu