FILMKRITIKA – Amikor Trudy Ederle 1926-ban átúszta a La Manche csatornát, New York City történetének legnagyobb parádéját rendezték tiszteletére. Az első nőként, aki ezt a bravúrt véghezvitte, Ederle új távlatokat nyitott a női sportok számára. De miért nem vált széles körben ismert névvé? A MAX új életrajzi filmje, a Lány a hullámok hátán erre a kérdésre ad választ, és újra ikonná kívánja tenni Ederlét.

Ez a lelkesítő sport-életrajzi film visszarepít minket az inspiráló, underdog történetek világába, mint például a Rudy, de ezúttal egy lányerő feminizmusával és egy nő kontra természet témával. Daisy Ridley alakítja a napfényesen elszánt Trudyt, és a film tele van humoros és szívhez szóló mellékszereplőkkel. Jerry Bruckheimer produkciójában készült, és olyan diadalmas, érzelmes sportfilmekre emlékeztet, mint az Emlékezz a titánokra és a Dicsőség útja.

Vízre lány!

A norvég rendező, Joachim Rønning, Trudy életét Jeff Nathanson forgatókönyvéből vitte vászonra, amely a Glenn Stout által írt 2009-es „Young Woman and the Sea: How Trudy Ederle Conquered the English Channel and Inspired the World” című könyv adaptációja. Rønning és társrendezője, Espen Sandberg, korábban már készítettek vízi kalandfilmet, a Kon-Tikit, amely akár a „Young Men and the Sea” címet is viselhette volna. Ezek a filmesek egyértelműen mesterei a tengeri kalandok megörökítésének és az óceán meghódításának emberi elhivatottságának bemutatásának.

Azonban, ha mélyebbre merülünk a történetben, kiderül, hogy sokkal többről van szó, mint egy fiatal nő rendkívüli, veszélyes és kihívásokkal teli sportteljesítményéről. Miközben Trudy átszeli a csatornát, egy zseniális mellékszál nagyobb eszméket és mozgalmakat mutat be, amelyeket Trudy története életre kelt. Riporterekkel teli hajók követik őt, akik palackba zárt üzeneteiket papírcsíkokra írva dobják a vízbe. Ezeket postagalambok viszik a francia Cap Gris-Nez hotelbe, ahol felolvassák, majd táviratban közvetítik rádióállomásoknak világszerte, amelyek visszajelentik a híreket Trudy aggódó családjának New Yorkban. Ez nem csupán egy fiatal nő lehetetlen küldetésének története – ez egy globális médiaesemény, amely egy újonnan globalizálódott világot kapcsol össze.

A hullámok hátán úszva

Ez a reprezentációs teher folyamatosan jelen van a Lány a hullámok hátán című filmben. Trudy tisztában van vele, hogy nem csak az ő csatornaátúszása, hanem annak népszerűsítése is megváltoztathatja a világot. Edzője, Jabez Wolffe (Christopher Eccleston), akit szponzora, James Sullivan (Glenn Fleshler) kényszerített rá, szigorú diétára fogja, mert aggódik, hogyan mutat majd a fotókon. Kényelmi szempontok alapján áttervezett kétrészes fürdőruhája szenzációt kelt a francia sajtóban. De valójában sztársága emeli őt hőssé azoknak a fiatal lányoknak a szemében, akik autogramot kérnek tőle a riporterek tömegében, és ezáltal lehetőséget ad neki arra, hogy megváltoztassa a női sportok jövőjét.

Trudy úszása az egész világot inspirálja, beleértve szülővárosát, New York Cityt is, ahol a bevándorlókkal teli bérházak lakói a rádión hallgatják az útját. Emlékeztet arra, hogy mennyire vonzódunk az emberi törekvés és diadal történeteihez. A vasárnapi futballtól az olimpiai játékokig ezeknek a történeteknek a kollektív megosztása összeköt minket. A párizsi olimpia idén nyáron éppen annak a játékoknak a centenáriumi évfordulója, amelyeken Trudy 1924-ben versenyzett.

A széles körű történetmesélés egyfajta nosztalgikus filmművészetre emlékeztet, amely a tiszta érzésre és érzelemre épül, ahol a hősöknek szurkolunk és a gonoszokat kifütyüljük. A karakterek néhány jellemzése nem bővelkedik árnyalatokban. Eccleston és Fleshler lényegében gonosz, bajuszt pödörő Snidely Whiplash-típusú figurákat játszanak, akiknek nyíltan rosszindulatú motivációi Trudy akadályozására nem kerülnek feltárásra. De nem minden férfi érzi fenyegetve magát a törekvésétől. Elnyeri más úszók támogatását is, köztük az ikonikus csatornaúszó, Bill Burgess (a kiemelkedő Stephen Graham), aki végül edzője lesz.

Remek színészi gárda

A film kiváló mellékszereplői között találjuk Trudy német bevándorló szüleit is. Trudy apját, a mogorva, de végül támogató hentest a dán színész, Kim Bodnia alakítja. Jeanette Hain német színésznő alakítása pedig rendkívül emlékezetes Trudy acélos, határozott anyjaként, Gertrudként. Ő ragaszkodik ahhoz, hogy lányai, Trudy és nővére, Meg (Tilda Cobham-Hervey) megtanuljanak úszni egy gőzhajó-tragédia után, amelyben több száz nő vesztette életét. Azt mondja, hogy az ő lányai soha nem kerülhetnek hasonló helyzetbe. Gertrud azonban rájön, hogy a lányok felhatalmazása nemcsak dicsőségekhez, hanem veszélyekhez is vezethet, amiket soha nem képzelt volna.

Rønning stílusában van egy régimódi, mégis modern szépség és nagyság, amit itt aprólékosan kiviteleztek. Oscar Faura lélegzetelállító kameramozgásai és Úna Ní Dhonghaíle remek vágói lenyűgöző. Amelia Warner diadalmas zenéje pedig hozzáad egyfajta „Karib-tenger kalózai” stílusú vidámságot az erőteljes hangszerelésben, ami tovább fokozza a melodrámai hatást.

Végül, ez egy fiatal nő és a tenger története, és Daisy Ridley meggyőzően testesíti meg Trudy élményeit. Képzeld el, hogy eltűnnek a riporterek, a kétkedők, az aggódó családtagok, az edzők, a szeretett nővér és mindenki, aki figyeli a világ minden tájáról. Az éjszaka sötétjében csak Trudy van egyedül az óceánban, és ez a kitartás története megérdemli, hogy megünnepeljük és emlékezzünk rá.

-Herpai Gergely „BadSector”-