Új Switch RPG-re gyúrnak a legendás Xenoblade Chronicles fejlesztői, a megbízó pedig maga a Nintendo lenne?

A stúdió alapítója, kreatív igazgatója és felelős rendezője, Takahashi Tetsuya rögtön nyolc nyitott pozíciót is felkínált a japán stúdióban.

 

A Monolith Softot a Xenoblade Chronicles franchise kapcsán ismerhetjük, és most a stúdió bejelentette, hogy egy új RPG-hez keres embereket. 2D-s tervező, 3D-s tervező, vagy környezeti mérnök is kell a csapatba, és Takahashi érthető módon visszafogottan közli, hogy mi ez az új projekt. Kb. annyival elintézte, hogy új RPG, és a megalkotandó tartalom egyre kifinomultabb, és ehhez több tehetséges emberre van szükségünk. Minden bizonnyal az új Xenoblade Chronicles lesz az, ami készül, és ezt a Nintendo Switch utódjára fejleszti a csapat. Azt a platformot üzleti év végéig, tehát legkésőbb 2025 márciusának végéig be fogja mutatni a nagy N, és mi úgy gondoljuk, hogy addigra a boltokban is ott lesz a Switch 2 (vagy akármi is lesz ennek a neve, mert még ezt se tudjuk).

Takahashi szerint a jelentkezőknek több területen is nagy tudással kell rendelkezniük. Úgy véli, hogy a modern játékok (és ezen belül is főleg a nyílt világú RPG-k) elemei egymás között kapcsolatot igényelnek, így a harcok, a karakterek, küldetések és történetek között átjárhatóságra van szükség. Mindegyik elem létrehozása egyre nehezebbé vált, és ezért szerinte egy sokkal hatékonyabb fejlesztési környezetre van szükség.

A Monolith Soft nem nagyon szokott bakot lőni a játékaival. A Xenoblade franchise az egyik legkifinomultabb lett az RPG-k között, és a Xenoblade Chronicles 3 is nagyon jó eredményeket mutatott fel. Ezek után nem csoda, hogy a Nintendo új megbízást adhatott a stúdiónak, hiszen ha egy játék és annak fejlesztőcsapata sikeres, akkor a kiadó rövid úton igényelni fogja a folytatást.

A Xenoblade Chronicles 3 amúgy már több mint két éve, hogy megjelent, hiszen 2022. július 29-én debütált a Nintendo Switch-en (és csak azon). A játék egyik írója épp Takahashi Tetsuya volt…

Forrás: NintendoLife, Monolith Soft

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.