SOROZATKRITIKA – A Batman: A köpenyes lovag animációs sorozat hatodik epizódjában láthatunk egy jelenetet, amely kiválóan összefoglalja az egész szériát: miközben két biztonsági őr Gotham City romló gazdasági és szociális helyzetéről beszélget, egy 18. századi kék szellemlovas flintával kirabolja őket, majd gonosz kacajjal elvágtat. Ez a jelenet egyszerre mutatja be a sorozat nevetséges és komoly oldalát egyaránt, miközben reflektál a város sötét valóságára és lakóira is.

A történet középpontjában Bruce Wayne (Hamish Linklater), azaz Batman áll, aki egyszemélyes háborút vív Gotham City bűnözői ellen. Wayne, a társasági ember álarca mögött, valójában egy sztoikus hős, aki egyszerre intellektuális detektív és egyben könyörtelen igazságosztó is. Eredettörténete – szülei elvesztése egy sikertelen rablás során – változatlan marad, de ebben a feldolgozásban különösen jól érzékeltetik, milyen megszállottan küzd a bűn ellen. Bár nem annyira labilis, mint a Robert Pattinson-féle Batman filmben látott karakter, itt is nyilvánvaló, hogy intelligenciája és fizikai ereje ellenére a múlt árnyékában él.

Igazi klasszikus, film noir hangulat

Az újragondolt Batman karaktere nagyrészt illeszkedik a legutóbbi ábrázolásokhoz, de a legnagyobb különbség az, hogy a történet a ’40-es években játszódik, így a vizuális stílus is ennek megfelelően alakul. Hasonlóan a „Batman: A rajzfilmsorozathoz”, ez a show is noir-elemeket használ: Gotham városa csendes fenyegetést áraszt, a fények beszűrődnek a zsalugáterek között, és az árnyak veszélyesen lopakodnak a sarkokban.

Gotham környezetének festett hatása a digitális korszak előtti animációk világát idézi, míg a hatalmas art deco épületek még inkább elmélyítik ezt a sötét hangulatot. Bruce W. Timm, a Batman: A rajzfilmsorozat társszerzőjének hatása különösen érződik ebben a komor és baljós atmoszférában. Bár az animáció néha kissé merev, és nem mindig használja ki a háttérképek és képi kompozíciók erejét (különösen az arckifejezések terén), összességében ez a Gotham-vízió jól illik a sorozat vizuális világához.

Új megközelítések a régi karakterekhez

Timm emlékezetes animációs feldolgozásához hasonlóan, a Batman: A köpenyes lovag is jól ábrázolja a rosszfiúkat, akik kétféle szerepben jelennek meg: részről-részre változó ellenfélként és összetettebb, szimpatikusabb karakterekként. Az előbbieknél a show gyakran epizodikus stílusban van felépítve, ahol Batman minden kalandban új ellenféllel néz szembe, detektív képességeit használva egy bűncselekmény vagy rejtély megoldásához. Ezek az összecsapások egyfajta „campy” bájjal bírnak, amely megragadja a régi képregények örömteli abszurditását.

Azonban még a leginkább epizodikus bohóckodások során is, a sorozat összefüggő történetszálakat épít fel, amelyek összekapcsolódnak a nagyobb gonoszokkal, akik közül sokan meggyőzően árnyalt emberi tulajdonságokkal  és motivációkkal bírnak, megkülönböztetve őket a karakterek korábbi negatív ábrázolásaitól. Néhányuk valóban próbálja jobb hellyé tenni Gothamet (még ha egy kis önelégültséggel is), és a rajongók kedvence, Harley Quinn (Jamie Chung) kiváló példa erre – itt személyisége némileg megváltozik a korábbiakhoz képest, és laza és már-már kedves, amikor pszichiáterként dolgozik, míg hideg és félelmetes, amikor átalakul alteregójává. Bizonyos értelemben az ő cselekedetei több pozitív eredményt hoznak, mint Batmanéi (még ha eszközei sokkal durvábbak is), ami különösen izgalmas, amikor összecsapnak. Harvey Dent (Diedrich Bader) szintén érdekes karakter, egy kerületi ügyész, akinek egyetlen „bűne”, hogy minél gyorsabban szeretné megmászni a társadalmi ranglétrát és aki valóban jobbá akarja tenni ezt a korrupt várost, azzal, hogy indul a választásokon a jelenlegi önelégült polgármester ellen, de kétes szövetségekre kényszerül a győzelem érdekében.

Ezek az új megközelítések a meglévő karakterekhez és témákhoz segítenek a sorozatnak saját identitásának kialakításában, megszabadulva elődeinek árnyékától. Barbara (Krystal Joy Brown) például ebben a sorozatban egy védőügyvéd, aki összetűzésbe kerül apjával, Jim Gordon (Eric Morgan Stuart) rendőrfőnökkel a „a bűnözéssel szembeni” kemény módszerei miatt, ami a show gondolkodóbb szemléletét tükrözi ezekkel a témákkal kapcsolatban. Az is pozitívum, hogy a szereplőgárda is sokszínű, és láthatunk egy aranyos románcot is Harley és egy udvarlója között, aki ezúttal nem egy gonosz bohóc.

A korrupt rendszerrel harcolókkal is fel kell vennie a harcot a korántsem hibátlan Batmannek

Batman tehát ezúttal szó szerint rajzfilmszerű gonoszokkal küzd, de gyakran úgy tűnik, hogy legnagyobb ellenfelei nem a színes, változó gonosztevők, hanem azok a korrupt rendszerek, amelyek megakadályozzák Gotham változását. Szemtanúi lehetünk például a szinte teljesen korrupt rendőri erőnek, amely szervezett bűnözés zsebében van, és egy olyan politikai apparátusnak, amely a rendőröket saját imázsának javítására használja. Ezzel a korrupt rendszerrel Harley és Dent is felveszik a harcot, így különösen fájdalmas, amikor Batman kénytelen megállítani őket. A klasszikus forgatókönyvírási trükk, amely párhuzamokat teremt a főszereplő és az antagonisták között, itt jól működik, köszönhetően a komplex jellemrajzú ellenfeleknek és egy koránt sem hibátlan hős felépítésének.

Egy olyan Batman sorozatot kapunk tehát, amely megőrzi elődeinek sokszor elkeseredett, sötét hangulatát, miközben egy halvány reménysugarat is ad arra, hogy ez a metropolisz jobbá válhat. Ez nem egy teljes reboot, hanem inkább egy „remake” néhány új ötlettel.

Az első évad problémái

Azonban, ha van egy fő probléma ezzel az első évaddal, az az, hogy bár az egyedi epizódok szórakoztatóak, és az összefüggő narratíva többnyire jól sikerült, nincs elég idő, hogy teljesen kibontakozzon, mivel a tíz epizódból álló évad rövid játékideje megoszlik az epizodikus és a sorozatszerű történetmesélési módok között.

Például Harley története túl gyorsan véget ér, és bár kapunk néhány jól kidolgozott betekintést hősünk háttértörténetébe, több időre lett volna szükség, hogy jobban átadja az ő utazását. Nem vágyom egy 65 epizódos évadra, mint a Batman: A rajzfilmsorozat kezdeti futama, de néhány további epizód lehetőséget adott volna arra, hogy a szórakoztató kitérők és az összefüggő történeti csomópontok kibontakozzanak.

Összességében, bár ebben a feldolgozásban van elég gondolatébresztő újraértelmezés, még mindig csak pár denevérszárnycsapásra van attól, hogy egyszerre legyen teljesen egyedi és ugyanakkor korszakalkotó klasszikus is.

-Herpai Gergely „BadSector”-