FILMKRITIKA – Két Oscar-díjas, veterán színésznő is szerepel a Gearbox videójátékának adaptációjában, amely a Borderlands jól ismert, őrült, humoros Max Max-szerű világát dolgozza fel az azonos című filmben. A Magyarországon forgatott Borderlands e két főszereplője Cate Blanchett, aki a forgatás idején 52 évesen is be akarja bizonyítani nekünk, hogy egy 30 körüli akcióhősnőt is hitelesen el tud játszani, illetve Jaime Lee Curtis, akiről lerí, hogy egy idősebb tudósnő szerepében leginkább fogalma sincs róla, hogy mi a fenét keres ebben az elborult akció-vígjátékban. No de mi a helyzet a filmmel? A Fallout-sorozat után egy újabb videójátékos adaptációs sikerrel van dolgunk, vagy Borderlands csak újabb bizonyítéka, hogy a Fallout a ritka kivételek egyike volt,  amely erősítette a szabályt, hogy a legtöbb ilyen film bukta?

A játékok történetén alapuló sztori eléggé egyszerűen és sablonosan kezdődik. A film főszereplője a játékokból jól ismert, fejvadász Lilith (Cate Blanchett) egy küldetésre indul, hogy megtalálja az üzleti titán (és későbbi főgonosz) Atlas (Edgar Ramirez) eltűnt lányát. A lány állítólag birtokában van egy olyan erőnek, amellyel ki tud nyitni egy barlangszerű páncéltermet, amelyben „felfoghatatlan” elveszett kincsek vannak.

A móka csak akkor kezdődik, amikor kialakul a hatfős szövetség, amelynek tagjai az ex-elit zsoldos Roland (Kevin Hart), az ügyetlen robot Claptrap (Jack Black hangján), és az eltűnt lány, Tiny Tina (Ariana Greenblatt), valamint az izmos Krieg (Florian Munteanu). A tudós Tannis (Jamie Lee Curtis) is csatlakozik ezekhez a vicces és egyedi (vagy leginkább csak annak szánt) hősökhöz a film későbbi részében, akik gonosz banditákkal és idegen szörnyekkel harcolnak a lány védelmében.

Ha nem játszottál egyetlen Borderlands játékkal, akkor is vágni fogod

A Borderlands alapszinten nem nagyon erőlteti, hogy ismerjük a játék univerzumát és nem megy bele túlságosan a „szakzsargonjába” sem, vagyis általában véve azok is követhetik a történetet, akik nem játszottak a játékkal. Persze, ez csak a felületes nézőre igaz, mert azért azok, akik kíváncsiak lennének rá, mitől olyan jelentős cég az Atlas és mi a helye ebben az univerzumban, kik azok a szirének, és mitől annyira erősek, vagy hogy mi a francért is annyira vonzó a „Vault”, illletve, milyen kincsekre számítanak azok, akik annyira hajtanak rá, azok hoppon maradnak, mert ezek nem nagyon derülnek ki a filmből. Többet nem akarok spoilerezni, de elég sok hanyagul nyitva hagyott kérdőjel maradt a filmben, vagy a válaszok voltak annyira sablonosak és semmitmondóak, hogy inkább csak vállat von az a néző, aki nem ismeri játékokat, de esélyesen még azok is, akik igen.

A film másik elég nagy bakija, hogy a játékok fanyar humorát a film sokszor csak elég nyögvenyelősen adja vissza. Claptrap talán az egyedüli karakter, aki még úgy-ahogy vicces, de ő sem mindig. A film humorérzéke sokszor erőltetett, ami a játék után elég kiábrándító. Persze azért a sajtóvetítésen jó párszor nevetett a közönség, de ezek egy része inkább erőltetett volt.

A készítők állandóan rágyújtottak egy CGI-re

A film vizuális világa természetesen mindent megtett, hogy a játékok sajátos cel-shadedre hasonlító vizualitását visszaadja. Ez részben sikerült is, de annak is az árán, hogy csak az elképesztő mennyiségben nyomatott CGI egy része működött jól, a többi erősen közepes volt, illetve láthattunk kifejezetten ordenáré és csiri-csáré CGI effektusokat is. A szirének hátán lévő tűz effektus például igencsak gagyi volt – mintha valamilyen nyolcvanas évekbeli zsé kategóriás sci-fi tévésorozatot néztem volna. Nem mindegyik vizuális effektus volt rossz, láthattunk azért jobbakat is, de az biztos, hogy a végeredmény eléggé felemásnak mondható.

Nagyjából ugyanezt lehet elmondani az akciójelenetekre is, amelyek általában véve erősen közepesek voltak, bár nem kirívóan rosszak, de annyira nem is jók, hogy felpörgessék az adrenalinszintet. Konkrétan az egyik akciójelenetbe belealudtam. Sokszor nem is a technikai kivitelezéssel volt gond, hanem a fantázia és kreativitás teljes hiányával. A nagy végső összecsapás például fájdalmasan ostoba akciójelenetek sokasága, még akkor is, ha egy egész jól a filmbe integrált „csavar” vezette fel ezeket (amelyet a játékok rajongói persze jól ismernek).

A film egyébként szinte kényszeresen próbálta helyenként visszaadni a játék hangulatát az akciórészeken keresztül: voltak olyan pillanatok, amikor azt gondolhatod, hogy „ha ez egy Borderlands játék lenne, biztosan ez lenne az első boss harc. Most pedig átvezető jön a játékból.”

Két Oscar-díj elég lesz a profi színészi teljesítményre?

Nos… nem igazán… Cate Blanchett ugyan igyekezett minden színésznői rutinját bevetni, hogy 52 évesen is profin játssza el a nála 20 évvel fiatalabb laza akcióhősnőt, és ez sokszor össze is jött, de azért nem mindig. Néha túlságosan is látszott az erőfeszítés, ahogy beállva próbál pózörködni a vörös hajú, vagány Lilith szerepében, máskor meg a kamera volt egy kicsit túl „gonosz”, ahogy ráközelített az arcára…

De Blanchettnél sokkal, sokkal kiábrándítóbb volt Jaime Lee Curtis, akiről tényleg ordított, hogy fogalma sincs róla, hogy mit keres ebben a filmben. A merev, suta gesztusai, a rosszul, vagy rosszkor megjelenített érzelmi spektruma láttán nehéz volt elhinni, hogy mennyire profi volt a 2018-as Halloweenben, a Disney-féle Medve sorozat második évadjában, vagy a Minden, mindenhol, mindenkorban, amelynek mellékszerepéért nemrég Oscar-díjat kapott. Egyértelmű szerintem, hogy itt Eli Roth rendező ügyetlenkedéséről van szó, mert Curtis ennél, amit ebben a filmben láthattunk, sokkal többre képes, még egy ilyen filmnél is.

Meg kell még említeni Edgar Ramirezt is, aki szintén eléggé harmatos volt a dögunalmas főgonosz, Atlas szerepében. Neki is talán ez volt az egyik legsemmitmondóbb alakítása, amit láthattunk tőle, de ő is igazából az ostoba forgatókönyvnek, a gyenge párbeszédeknek és rossz rendezői instrukciónak felróhatóan.

Végül a Rolandot alakító Kevin Hartról, (aki más filmekben hatalmas komikus) itt leginkább csak egy klasszikus film címe jutott eszembe: „Az ember, aki ott sem volt”. Kevin Hart itt a komikus-színész, aki itt sem volt.

Határozottan közepes ez a „Határvidék”

A Borderlands mindezek ellenére sem nézhetetlenül rossz, inkább csak egy erősen közepes film. Ha nem vársz sokat tőle, csak egy egyszerű sci-fi akcióvígjátékot, vagy akkora rajongó vagy, hogy az is boldoggá tesz, ha a film a fan service-t nagyjából kipipálta és hozza a játékok elborult hangulatát, akkor egy aránylag kellemes moziestét azért el lehet vele tölteni – pláne IMAX-ban. Csak legyen elég popcorn és valami bambi hozzá, mert ezt csak azzal lehet megnézni…

-Herpai Gergely „BadSector”-