TESZT – A három és fél hónapja megjelent játék a 2D-s kalandokat kombinálja egy vizuális novellával, így ebből adódóan tele van párbeszédekkel. Emiatt pedig hatványozottan fontos az, hogy miképp lett a játék megírva. Ettől függetlenül a The Mildew Children a tematikája miatt fel tudja kelteni a figyelmet, bár ez akár megosztó is tud lenni, mert feltehetőleg nem mindenki bízik a reinkarnációban.

Halottak, temetések, áldozatok, újjászületések és rituálék. Ezek nem gyakori témák a játékokban, de a TMC ezekkel foglalkozik elég vaskosan, és talán pont ezért lehet jó.

A négy boszorkány

Van egy nagy apokaliptikus esemény, ami néhány napon belül bekövetkezik, és lecsap a falura. Ezt kell Kyrphelnek és három nővérének megállítania egy rituáléval. Viszont az egyikük odavész, és így a többiek meggyengülnek. A két testvér vitatkozik a megoldásról, míg Kyrphel más utat jár: szerinte kell az utánpótlás, csakhogy a közösség ki nem állhatja. Vagy olyan karakterek lesznek, akik segítenek, vagy olyanok, akik csak megakadályoznak. Legtöbb esetben kell nekik valami, és karakterenként eltérő élményt kapunk. De az idősebb karakterek hiánya nem véletlen: áldozatot vállalnak, és a lelkük a harmadik hold alatt születő első gyermekben reinkarnálódik. Ebből adódóan a háttértörténet jó, de talán magát a világot visszafogja. Legalább szórakoztató tud lenni a tizenkét fejezet, ami összesen 5-6 órányi játékidőt garantál. Csak ne nagyon mentsünk párbeszédek közben, mert akkor a dialógusok újrakezdődnek. Kyrphel karaktere tetszetős, mert mer letérni a jó útról, hogy hosszabb távon mindenkinek jó legyen, és több befejezés is van, ami azon is múlik, hogy milyen szöveget adunk hősnőnk szájába (vagy a néha felbukkanó második főszereplőébe). Sok tetszetős háttéranimáció is van a középkor vége felé levő faluban, de kissé zavaróan „lógnak ki” a csak dísznek ott levő karakterek, mert azokat sokkal gyengébben rajzolták meg, illetve meg sem mozdulnak.

Nem nagyon mozognak a karakterek arcképei sem, de váltanak az arckifejezések között, ami azért stílusilag jó megoldásnak nevezhető. A soundtrack és a hangdizájn elsőre furcsának tűnhet, de ahogy néhol túlzottan minimális, máshol pedig akár ijesztően gonosz stílusba hajló. Felettébb szubjektív, hogy kinek tetszik és kinek nem. A helyszínek között nem lehet gyorsan teleportálni, de a térképpel könnyen ki lehet találni, hogy hova kell mennünk. Érdemes erre támaszkodni, ugyanis nagyon gyakran rohangálás lesz a helyszínek között, és amint eljutunk a fontosabb karakterhez, beugrik a párbeszéd (és ekkor a képernyő jobb oldalát ez elfoglalja), amúgy meg teljes képernyőn felfedezhetjük a világot. A játékmenetet kissé feldobja a ritmikára építő minijáték (Kyrphelnek igéket kell előadnia, és pontosan kell klikkelni). Meg néhol gyorsan nyomkodni kell a gombokat. Mindkét esetben jobbról balra kell elérni. Mindkét esetben javasolt a kitartás és az erre koncentrálás.

Minden a lélekállapoton (is) múlik

Kyrphel sem ússza meg a stresszt. Sajnos a középkor végén is gyakori volt, ahogy egy ember lelkileg megviseltté válik, és egy boszorkánynak is nagy probléma tud ez lenni. Ehhez a fel-le nyilakat kell nyomkodni a párbeszéd előregörgetése közben, hogy ne nagyon legyen túl nagy baja, ámbátor néhol ez teljesen váratlanul kicsap valamelyik szélére. Erre figyelni kell, ugyanis ha nem vagyunk kellően óvatosak, Kyrphel belehal, de legalább gyorsan vissza lehet térni a halál előtti párbeszéd elejére, és lehet ezen a kihíváson, vagy akár ki is lehet ezeket kapcsolni. Azt már nem, amikor az NPC-ket meg kell győznünk, de amikor náluk ugrik elő ez a csík, akkor ezt a lehető legmagasabban kell tartani, ehhez pedig a megfelelő módon kell „bekapcsolni” őket. A kudarc ebben az esetben a fejezetek végének módosulását jelentheti, vagy bizonyos mellékküldetésektől eleshetünk.

Nagyon is oda kell figyelni a párbeszédekre, mert a boszorkánypótlék esetében először meg kell őt győzni, majd a túlélést is biztosítani kell, mindeközben pedig a megfelelő igék előadása is kelleni fog, és ezeket nem lehet előszedni mondjuk egy random naplóból, hanem fejből tudni kell, hogy mi a megfelelő opció. A befejezés általában azon múlik, hogy az igazat mondjuk-e vagy hazudunk. A The Growing Stones talán pont ebben bakizott egy kicsit a TMC-vel, mert nem olyan tiszta elsőre, hogy mi is lényeges és mi nem. Nem nagy kihívás a játék, de feszültségből mindenesetre nincsen benne hiány, ám azért az furcsa, hogy miképp kezeli a játék a döntéseinket, így negatívabb befejezést kaphatunk akaratunkon kívül.

Feltámadni ettől nem fogunk

A The Mildew Children jó, de nem kiváló. Ezért egy 7,5-es értékelést talán megérdemel, mert valamelyest újrajátszhatóság is van a játékban. Kicsit monotonná válik a játékmenet főleg amiatt, mert mint egy mérgezett egér, úgy kell ide-oda szaladni. A narratíva jó, és hangulatos a téma is. Emiatt pedig egy próbát mindenféleképpen megér. Nem lesz egy év játéka kategóriajelölt, de a műfajban nincs nagyon miért csalódnia.

-V-

Kiadó: Valkyrie Interactive

Fejlesztő: The Growing Stones

Stílus: 2D akció-kaland, vizuális novella

Megjelenés: 2024. április 17.