Destiny 2: a Bungie próbálja eloszlatni a bizonytalanságot, de erre nem látunk esélyt!

A Bungie számára július felettébb fekete hónap volt, és ezek után valóban meg kell kérdeznünk, hogy képes lesz-e a stúdió talpra állni ebből a helyzetből…?

 

220 embert küldtek el a hónap végén, ami a munkaerejük 17%-ának felel meg, és aztán kiderült, hogy a vezérigazgatójuk, Pete Parsons az utóbbi két évben több mint 2,4 millió dollárt költött klasszikus autókból álló gyűjteményére, így nem csoda, hogy sokan az ő fejét követelik. A Sony, a stúdió tulajdonosa is fogja a Bungie golyóit, hogy tessék rendet csapni, de erre mintha a csapat képtelen lenne. A Destiny 2: The Final Shape lenne a játék utolsó nagy frissítése, de eközben a Destiny 3 még sehol sincs, és azt hallani, hogy a Marathon reboot is küszködik, mert a vezetőség körülötte le lett cserélve, és a Bloomberg szerkesztője, Jason Schreier szerint a játék nem áll valami fényesen, és talán a 2025-ös megjelenés is tarthatatlan lesz…

Emiatt pedig a cég jövője felettéb sötétnek tűnik, így nem csoda, hogy a Bungie a Redditen próbálja nyugtatni a kedélyeket: „Tudjuk, hogy a Bungie-nál a közelmúltban történt változások bizonytalanságot okoztak a Destiny jövőjét illetően. Nyugodtak lehettek, hogy továbbra is elkötelezettek maradunk a Destiny mellett, hogy átláthatósággal támogassuk a közösségünket, és hogy rendszeresen közöljük a játékkal kapcsolatos híreket. Hamarosan beszélni fogunk veletek a Destiny jövőjéről és a következő többéves utazásunk terveiről. Amint kitűzzük a zászlót a dátumra, mindannyiótokat tájékoztatni fogunk.”

 

A quick note from the Destiny 2 Team
byu/Destiny2Team inDestinyTheGame

 

Comment
byu/Destiny2Team from discussion
inDestinyTheGame

 

Ez nem az első alkalom, hogy a Bungie a „bízz bennünk”-kártyát vette elő, de ennyi leépítés után ez már sok a közönségnek. Egy kommentelő, shieldoversword jól összefoglalta, hogy mit gondoltunk: „Az egyetlen ok, amiért egyáltalán itt vagyunk, az az, hogy a vezetőség ismét elkótyavetyélte a dolgokat, és olyan rosszul irányított, hogy sok tehetséges fejlesztőt, akik a The Final Shape-et létrehozták, el kellett bocsátani. Szeretném látni, hogy a vezetőség vállalja a felelősséget, és általában egy új tervvel rendelkezik a menedzsmentre vonatkozóan, amely képes lesz fenntarthatóan megtartani az összes fejlesztőt, akik ezt a játékot naggyá teszik. A többi majd a helyére jut.”

A heti This Week in Destiny-ben is csak ugyanazt mondta a Bungie (a közösségünk átlátható támogatása…), úgyhogy ne csodálkozzon a csapat, ha betelt a pohár…

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu