Kapásból két új játék is készül a Halloweenből; az első rész rendezője is érintett!

Már azt is tudjuk, hogy melyik stúdió fejleszti a két játékot, amihez még John Carpenter is kötődik, így ez nem valami komolytalan projekt lesz.

 

A Boss Team Games, az Evil Dead: The Game stúdiója bejelentette, hogy a Halloween horrorfilmes franchise-ból kapásból két játékot is csinál. Az első film, a Halloween – A rémület éjszakája 1978-ban jutott el az amerikai, és 1989-ben a magyar mozikba. Ennek rendezője John Carpenter volt, amit aztán tizenkét további film követett. A jelenleg legújabb A Halloween véget ér, ami 2022. október 13-án jutott el a magyar mozikba, és rendezője David Gordon Green volt. Veterán franchise-nak nevezhetjük a hosszú múltját látva.

A Boss Team Games egyik játéka még korai állapotban van, és az Unreal Engine 5 segítségével készül. Ehhez kötődik Carpenter is, aki magát nagy játékosnak tekinti. Örömmel segíti Michael Myers életre keltését, és a cél az, hogy alaposan megijedjünk a játék során. A bejelentés szerint mind a két játékban átélhetjük a film klasszikus pillanatait, és az egyik legikonikusabb és legfontosabb horrorfilm klasszikus karaktereit lehet irányítani bennük.

„A Boss Team Games-nél mindenki nagy horrorrajongó, és a Halloween nyilvánvalóan különleges helyet foglal el a horrorrajongók szívében. Az, hogy olyan ikonikus karakterekkel dolgozhatunk mint Michael Myers, és John Carpenter eredeti víziójára építhetünk, szó szerint egy valóra vált álom. A Boss Teamnél mindenki izgatott és megtiszteltetésnek érzi, hogy Malek Akkaddal és John Carpenterrel dolgozhat együtt, hogy egy olyan egyedülálló élményt nyújtson, amelyet a film és a videojátékok rajongói imádni fognak,” tette hozzá Steve Harris, a Boss Team Games vezérigazgatója.

További részleteket még nem tudunk, így azt sem, hogy mi lesz a két játék címe, mikre készülnek (talán az egyik a Nintendo Switch utódjára is eljuthat), és még azt sem, hogy mikor számíthatunk rájuk. Ez még csak egy korai bejelentés, semmi több.

Forrás: Gematsu, IGN

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu