Egy pletyka szerint a 2025 elejére tervezett megjelenés sem olyan biztos a nagy N hardverének (amit korábban állítólag 2024 őszére terveztek…), úgyhogy nem biztos, hogy a jelenlegi üzleti évben a boltokba jut a még be sem mutatott konzol.
Christopher Dring, a Gamesindustry szerkesztője szerint mindegyik fejlesztő, akivel beszélt, úgy tervez, hogy a jelenlegi üzleti évben nem jelenik meg a Nintendo Switch 2 (ez még nem hivatalos név), tehát március végéig szerintük nem fog eljutni a boltokba, ugyanis a nagy N arra kérte őket, hogy ne tervezzenek vele. Ez üzletileg a Nintendónak egy hatalmas gyomros lesz, mert így az eladások nem fognak elindulni, és a Switch-utód nem tud pozitív irányba tolni a mérlegükön…
Emiatt a rajongók áprilisban vagy májusban reménykednek, de ez kissé aggasztó, hiszen a konzol szilikonja már régóta készen van, és még az Nvidián belül sem értették, hogy mire vár a Nintendo. Már a 2024-es megjelenéssel is kissé elavult technológia lenne a következő platform, hát még egy 2025-ös rajttal. Ebben annyi lehet a pozitívum, hogy a Nintendo képes lesz elegendő készüléket gyártani, hogy ne legyen belőle hiány, hiszen a japán cégnek ez az egyik legfontosabb eleme az újgenerációs hardver megjelenéséhez köthető stratégiájában.
Egy szivárogtató, Nash Weedle szerint a tavaly Assassin’s Creed Mirage, az Assassin’s Creed Shadows és pár újabb rész a franchise-ban fel fog bukkanni a Switch-utódon. A franchise új része a konzol megjelenése utáni kb. hat hónapon belül készül el, a többi pedig idővel bukkan fel a nagy N új hardverén. Az Assassin’s Creed Odyssey és Origins portok együtt fognak megjelenni, ami érthető, mert régebbi játékokról van szó.
Bár ezek mind pletykák, az utóbbi esetében van ráció benne, ugyanis a Ubisoft a Switch mellett is kiállt (bár panaszkodott arra, hogy a Mario + Rabbids újabb része nem fogyott olyan jól), így az utód támogatása logikusnak hangzik.