Concord – Kis hal a nagy tengerben

TESZT – Az a probléma a Firewalk Studios játékával, hogy műfajilag egy erősen túltengő stílusban próbál sikeres lenni. Ez már önmagában is egy kissé problémás dolog, de ezen felül az üzleti modellje miatt is el tudja vágni magát sokaknál, és ezért nem olyan biztos, hogy annyira sikeres tud lenni hosszabb távon. Hiába jár más utat, nem biztos, hogy ez be fog válni neki.

 

Ez nem egy free-to-play játék, hanem fizetős, vagy, ahogy üzleti berkekben nevezik, prémium cím, így például az Overwatch 2-nek rögtön van egy lépéselőnye a Concord (és nem Concorde…) ellen.

 

Mivel a Sony Interactive Entertainment PlayStation 5-re és PC-re jelentette be a játékot, nyugodtan elhihetjük, hogy a Concord is a Sony élő szolgáltatásos (live service) terjeszkedésének része lesz.

 

A kezdeti előrendelésektől a rajt előtti pillanatokig

 

Lényegtelen, hogy ez a karakterhalmaz mikor készül (még nem jelent meg a játék). A Concord még nem jelent meg, és a Steamen a bétát egyidejűleg még 2500-an sem játszották. Már nem azért, de ez nem akkora közönség, amire építeni lehetne. A PlayStation Plus-előfizetők pont ezért kapták meg az ingyenes hozzáférést, mert a cross-play segítségével így nagyobb tábort tudtak legalább a konzolon behúzni. Ez egy élő szolgáltatásos, live service modellt használó játék. A Sony-nak van már ilyenje, a Helldivers 2, de az nem egy hero shooter (eltérő karakterek, eltérő képességekkel, lövöldözős játék, általában csapatos felállásban), hanem egy kooperatív lövöldözős cím. És az jobb is. A Concord több, a lövöldözős játékokban jártas veterán jóvoltából készült (a Call of Duty-tól a Destiny-ig több címet is meg lehetne említeni), és valamelyest Destiny-hatása van a játékmenetnek. Több elemet át is vett onnan, és ezt talán jól is tette. Emiatt meg lehet különböztetni például a Valoranttól (ha már felbukkant a PlayStation 5/Xbox Series pároson is), vagy az Apex Legendstől.

A játék vizuálisan is megkülönböztethető, de a teljes egészet kell vizsgálni. Nem lehet csak a grafika, vagy csak a játékmenet alapján ítélkezni, hanem az összképet kell figyelni, de azért ki lehet emelni, hogy vannak dolgok, amelyek felettébb furcsának nevezhetőek. Nem mindenben tér el a többiektől, így a játékmódok, a felépítés, a fejlődési rendszer, de még valamelyest a monetizáció is abszolút ugyanaz, amit a többieknél látni lehetett. Csak itt fizetni kell 40 dollárt vagy kb. 16 ezer forintot. Na ez itt a bökkenő. A pályák korrektek, de azért kissé élettelennek hatnak, a játékmódok pedig ismerősek, és nem nagyon kell őket megtanulni, viszont pozitívumként meg kell említeni, hogy a meccsek viszonylag gyorsak, és ez lehet az, amivel fel tudja kelteni a figyelmet. A béta során kissé félkésznek hatott minden, és kissé ez az érzés így utólag erősödött is. Nem éppen ugyanaz a hangnem, ami a béta során volt, és ez azért van, mert kissé ott van az a félsz, hogy ez a játék nem lesz képes fennmaradni. A cím nem volt véletlen. Talán túlzottan sok hero shooter van (ennek valószínűleg soha nem lesz magyar elnevezése), és az eltérő modell miatt nem biztos, hogy lépést tud tartani a többiekkel. A LawBreakers példájára emlékszik még valaki? Na ugye, hogy nem nagyon.

 

Concord / PlayStation

 

Gondolattengerben, az árral szemben úszva

 

A Concord esetében nem nagyon értelmezhető, hogy azok a sztorivignetták, rövid jelenetek miért csak idővel bukkannak fel a játékban. Ha ezzel próbálják csábítani a közönséget, nem biztos, hogy sikeres megoldás. Cuki a koncepció, de ez önmagában nem tudja fenntartani a terhet. Stílusilag kissé a Guardians of the Galaxy-t lehet benne felfedezni, és ez a karakterek kinézetére és hangjaira is vonatkozik (sőt, főleg ebben tudott a játék meglepően erős teljesítményt felmutatni). Kicsit olyan érzésünk is lehet, hogy a prezentációban a PlayStation Studios többi csapata segített nekik. Az arcok animációi egészen jók, az írási stílus is elfogadható… de ha hetente ilyen másfél perces valamivel kiszúrják a szemünket, ezért nem fognak sokan visszatérni. A Concordban amúgy 16 karakter van, akik PvP módokban (ezekből hat van, és három lejátszási lista volt a béták során) küzdhetnek meg egymással. Mint az Overwatch 2-nek, így nekik is büdös a PvE. A többi, hasonló játékhoz képest (itt a Rainbow Six: Siege is megemlíthető) a Concord nagyobb közönséget kíván lefedni, és így nem csak egy játékmód-stílusban képviselteti magát, hanem többen is, így a kazuár és a versenyképes játékosok is megtalálják azt, amire nekük szükségük van. A karakterek is úgy lettek megtervezve, hogy ebben és abban is valahogy versenyben tudjanak maradni, bár nem olyan biztos, hogy mindenki meg fogja győzni a játékosokat, és a megjelenés előtt talán már csak az lehet a probléma, hogy a bétában látott kissé OP dolgokat vissza tudta-e fojtani a Firewalk. A pályák legalább kellően tágasak, így megfelelően lehet használni őket, és eléggé könnyen el lehet igazodni rajtuk.

A felépítésük tehát minőségileg jók, bár nem olyan biztos, hogy megfelelően emlékezetesek tudnak-e lenni. A harcok, na azok viszont egészen jók. A lövöldözés maga nagyon jól meg lett csinálva. Nem gépies, nem követhetetlen, és nem nagyon csap be minket. Még akkor is, ha a közelharcot választjuk. Ilyen például Baz, aki hosszabb távra a késeket hajigálja, és még a falon túl is elvileg nyomon tudja követni az ellenfeleit. A karakterek könnyen megtanulhatóak, de profi szinten elsajátítani őket nem egyszerű (ez angolul jobban hangzik: easy to learn, hard to master), és ez főleg akkor lesz már fontos, amikor a csapattársainkkal és a képességeikkel kapcsolatos szinergiákat is figyelembe kell venni. Típusaik (gyógyító, kisegítő, tank…) könnyen felismerhetőek. Azt ne felejtsük, hogy a körök között megmaradnak például a gyógyítópadok, az aknák, érzékelők, és ezeket több karakter is leteheti a pályákon a kompetitív módok során. Ez stratégiailag lesz fontos. A teljesítmény sem PlayStation 5-ön, sem PC-n nem volt problémás, a netkód is kifogástalan volt, a hangdizájn kellően megkülönbözteti a fontos dolgokat, de azért itt sem volt minden tökéletesen beállítva. Térbelileg viszont jól el lehetett helyezni mindent, ami a meccsek során bekövetkezett. Ez hatványozottan fontos volt a minitérkép hiánya miatt. Talán még a Variant Knockout lehet az, ami a kompetitív módokban még alaposan megcsavarhatja a mérkőzéseket, de mivel lassan itt a második oldal alja (aludni, ki fog?), átugrunk a 3. oldalra e segueway-jel.

 

A Firewalk Studios fejleszti ezt az új PvP játékot, a Concord-ot, amely még idén megjelenik.

 

A meccsben maradás Mekkája?

 

Ha nyerünk egy körben, a következőben ugyanazt a hősvariánsot nem használhatjuk. Ezzel változatosabb játékmenetre késztet minket a Concord, ezzel pedig nem lehet egy karakterhez ragaszkodni, és így kell a többiek felé nyúlni. A passzív buffokat is rendszerekbe sorolták (szerep mindenkinek, például tactician), ráadásul a csapatunkban ha valaki már kiválasztott valakit, akit szerettünk volna, akkor nincs szerencsénk. Ha valaki egy taktikai hőst választ, akkor mindenki gyorsabban tölthet újra a csapatban. Más buffok is vannak, így kell változatosan gondolkodni, hogy ki mire bök, hogy mindenki hasznos buffokat kapjon. Eközben kellene valami büntetés a ragequittelő, kilépő játékosoknak, mert a bétában nem volt. A bétában nem volt tutorial, ezt a teljesre pótolták, meg van játékbeli bolt, több tartalom, úgyhogy a bétához képest értelemszerűen teljesebb élmény vár a közönségre. És innentől át lesz másolva pár dolog a bétából, mert itt is megállja a helyét, és talán ennyi belefér, mert a héten még egy másik terjedelmesebb karakterhalmaz is lesz, és közben azért más, szórakoztatóbb elfoglaltsággal is foglalkozna a karakterhalmaz elkövetője.

Remek animációk (ami a belső nézetben tényleg fontos), korrekt grafika, a hangok sem felejtősek (bár például a skill pickup kimaxoló hangja eléggé erősre lett keverve továbbra is). Az életerő csíkja a bal alsó sarokban kissé kilógott. A régies hatás a használt betűtípusban is érzékelhető, mert kicsit pixelesnek hatnak (de direkt!). A karakterek mozgása kicsit légiesnek hat, de amúgy nem olyan rajzfilmes élményt kínál. A mérkőzések során rengeteg hangeffekt és beszéd fog elhangzani, így tudhatjuk, hogy ki dobott gránátot, ki aktiválja az ultimate skilljét, és így tovább. Jelenleg a Trophy Hunt az egyik játékmód, ami kb. a Call of Duty Kill Confirmedje, a Takedown pedig a team deathmatch itteni megfelelője. Később a Zone Control (zónabirtoklás), a Signal Hunt (zónabirtoklás jelvadászat alapján), a Cargo Contract (kb. az Overwatch 2 Payloadja), és a Conflict (meg kell találni a kijelölt zónát és meg kell védeni, vagy a másik csapatot kell legyőzni) is a játék része.

 

 

Szódával elmegy, de ennyi elég lesz az életben maradáshoz?

 

A Concord egy időzített bomba. Ha nem tud hosszabb távon EMLÉKEZETESSÉ válni, a közönség gyorsan elfelejti. És akkor még inkább csökkenni fog a játékosok száma. És akkor nem lesz értelme a szezonoknak. És akkor ez a játék megszűnik létezni, mert hogy ezt offline nem lehet majd játszani, és nem lesz megőrizve, az zicher, ugyanis a Stop Killing Games kampánynak pont ilyen alkotások vannak a célkeresztjében. Lelövik a szervereket, és akkor puff, ennyi volt. A játék kap egy 7-est, de ez is kissé jóindulatú…

-V-

Pro:

+ Feszes tempójú játékmenet
+ Egészen jó játélkélmény
+ Kissé dinamikus játékstílust igényel

Kontra:

– Bár a pályák megkülönböztethetőek, felejtősek
– A kezelőfelület
– Kissé száraznak és sterilnek tűnik


Kiadó: Sony Interactive Entertainment

Fejlesztő: Firewalk Studios

Stílus: hero shooter

Megjelenés: 2024. augusztus 23.

Concord

Játékmenet - 7.6
Grafika - 7.4
Történet - 6.7
Zene/hangok - 7.8
Hangulat - 5.5

7

Már túl sok ilyen játék van, és nem biztos, hogy ezek között meg tud maradni az emlékezetünkben.

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)