Kiderült, miért lehet olyan drága a Gladiátor II

MOZI HÍREK – Hajmeresztő számok keringenek a Gladiátor II költségvetéséről, a legmerészebb becslések szerint akár 310 millió dollár közelébe is kúszhatott a végösszeg.

 

A stúdió tagadja, hogy ilyen sokba került volna a szuperprodukció, de az tény, hogy a költés jóval meghaladja a tervezett 165 millió dollárt. Sok minden közrejátszott ebben, többek között a hollywoodi sztrájkok, amik jelentősen hátráltatták a forgatást. Most viszont kiderült, hogy Ridley Scott rendező nem fogta vissza magát, amikor fel akarta idézni az ókori Rómát, ez pedig komoly pénzbe kerülhetett. A film egyik főszereplője, Joseph Quinn ajánlásával jelent meg egy rövid time-lapse videó, amelyen az látható, hogy a produkció a maga fizikai valóságában megépítette az Örök Város több helyszínét, például a Colosseumot, ez pedig nem olcsó mulatság. A stáb tehát nem egy tornateremben forgatott zöld háttér előtt, hogy aztán a számítógép a színészek köré varázsolja a csodálatos látványt, hanem jobbára valódiak voltak a díszletek.

Ugyanakkor azt is érdemes tudni, hogy bár Ridley Scott szereti, ha minél több dolog valódi a filmjeiben, nem irtózik a számítógépes megoldásoktól és a mesterséges intelligenciától (MI). Az Empire magazinnak elmondta, hogy el kell fogadni az új technológiát, és ő is szívesen alkalmazza, például a Gladiátor II előzetesében is látható harci rinocérosz is a számítógép szülötte, amit részben az MI alkotott meg.

A díszletekről készített time-lapse vieó itt tekinthető meg.

(Gladiator II – hazai bemutató: 2024. november 14.)

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.