A Square Enix az Xbox mellett is elkötelezett!

Yoshida Naoki (avagy Yoshi-P aki a Final Fantasy XIV mellett a Final Fantasy XVI-nak is a producere volt) is kihangsúlyozta, hogy a Square Enix mennyire is komolyan gondolja a cég által korábban már beharangozott multiplatform stratégiát.

 

Yoshi-P a Gamescomon beszélgetett el az Eurogamerrel arról, hogy a japán kiadó mennyire nem akar csak egyetlen platformra koncentrálni. Így nekik az Xbox is kifejezett fontos: „A játékosok már régóta vártak a Final Fantasy XIV Xboxos kiadására, de örömmel mondhatom, hogy az Xboxon nagyon nagy visszhangot kaptunk. Láttuk, hogy a közösségek elkezdtek létrejönni, és most már egyre nagyobbak. Elég jó visszajelzéseket kaptunk Xboxon.

A Final Fantasy XIV lehetőségével megragadhatjuk ezt az alkalmat, hogy megerősítsük az Xboxon a franchise közösségét. Úgy gondolom, hogy itt több kommunikációt folytatnánk, és azon dolgoznánk, hogy a közösséget megalapozzuk a továbbiakban. És ez nem a Final Fantasy XIV, hanem, azt mondanám, a Square Enix számára fontos. A Final Fantasy XIV Xbox-on való megjelenésére Phil Spencer rengeteg időt és energiát fordított, és rengeteg kemény munkát fektetett abba, hogy ez megvalósuljon. Szóval szeretnénk ebből a legjobbat kihozni, és tovább mélyíteni a kapcsolatot az Xbox játékosokkal a jövőben.

Szeretném, ha ezt csak általános érvnek tekintenéd, de amikor az Xboxról van szó, és arról, hogy a japán címek nehezen jelentek meg a platformon, ez azzal függ össze, hogy a japán piacon rendkívül alacsony az Xbox-felhasználók száma. És természetesen, mivel japán fejlesztők vagyunk, az a vágyunk, hogy hazánkban sokan játsszák a játékainkat. Azt hiszem, ez minden ország fejlesztőire igaz, bármelyik országból is jönnek, azt szeretnék, ha a saját országukban sokan játszanának a játékaikkal. Emiatt ez üzleti szempontból tényleg nehéz kérdés. Azt hiszem, ez általában az egyik nézőpont, ahogyan a helyzetet tekinthetjük.

A Square Enixnél azonban változtattunk a politikánkon. Tehát most már afelé haladunk, hogy a játékainkat több platformon adjuk ki, és tényleg azt szeretnénk, ha minél több játékos játszhatna a címeinkkel. Tehát a Final Fantasy XIV-gyel mint kiindulóponttal, több Square Enix-játékot szeretnénk kiadni Xboxon, és több címünk fog megjelenni Xboxon. Szóval remélem, hogy a játékosok várják majd a jövőbeni dolgokat a platformon,” mondta Yoshi-P.

A Final Fantasy XVI nemsokára megjelenik PC-n, és biztos, hogy a jelenleg szintén PlayStation 5-exkluzív Final Fantasy VII Rebirth is el fog jutni PC-re…

Forrás: WCCFTech, Eurogamer

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.