TESZT – Elérkezett végre augusztus 30-a, és az egy hónapra felújított Ubisoft+ előfizetésemnek hála, már kedd hajnal óta Xbox Series X-en merülhettem el Kay Vess – vagy ahogy inkább nevezhetnénk: „Hanna Solo” kalandjaiban. Három napnyi intenzív, szinte megállás nélküli intergalaktikus kalandozás után most végre megoszthatom veletek, gamerekkel és Star Wars rajongókkal, hogy ez az Ubisoft által készített, sok szempontból hagyományos nyílt világú játék megüti-e a mércét, vagy inkább a sarlacc gyomrában lenne a helye. Ezúttal a kritikám sokkal személyesebb hangvételű lesz, mert bár tisztában vagyok a játék hiányosságaival (amelyeket objektíven is el kell ismerni), mégis nagyon élveztem ezt a Star Wars csempész-western stílusú, nyílt világú kalandot.

 

A Star Wars videojátékok világában már rengetegszer forgattunk fénykardokat, és használtuk az Erő különféle képességeit, de a Star Wars Outlaws egy kicsit másképp közelít: lazán besétál a kantinba, leül egy fülkébe, leteszi a fegyvert az asztalra, és közli, hogy egy jó blaster sokkal többet ér bármilyen trükköknél. Ez az open-world – vagy inkább többvilágú – akciójáték olyan intenzív tűzharcokat és fordulatokat kínál, amelyek méltóak Chewbacca legjobb barátjának legendájához. Az Outlaws minden értelemben egy Han Solo-szerű élményt nyújt: egyszerre látványos és kalandos, ugyanakkor kissé polírozatlan és időnként csalódást keltő.

 

 

Pár kredittel többért

 

Mivel ez egyfajta „űrbéli western” – mely sok szempontból Sergio Leone klasszikusára, a Pár dollárral többért című filmre emlékeztet, és a Birodalom visszavág és a Jedi visszatér között játszódik, amikor a Birodalom a hatalma csúcsán van – az igazi Han Solo ebben az időszakban jégbe zárva pihen. Így helyette Kay Vess, a ravasz tolvaj bőrébe bújunk, aki a szerencsejáték-főváros, Canto Bight mocskos világában nőtt fel. Gyorsan kiderül, hogy ügyesen feltöri a zárakat, és a különféle szerencsejátékok nagy szakértője is. Akárcsak Dash Rendar vagy a Jedi előtti Kyle Katarn, Kay sem tud igazán kilépni Han árnyékából, és nem válik többé, mint egy jószívű csempész.

Kay mellett mindig ott van Nix, a kis szőrös űrlény, aki legalább annyira ügyes a lopásban, mint gazdája. A kudarcba fulladt, meredek első megbízatás után Kay kénytelen menekülni, majd kényszerleszállást végrehajtani a Trailblazer nevű hajóval a veszélyes, szavannaszerű Toshara bolygón.

Ezután egy kb. 20 órás, megállás nélküli mentőakciók és kétes alvilági üzelmek és megbízatások sora következik, ahogy Kay és Nix bejárják a galaxis négy fő bolygóját és a kalózokkal teli űrt, hogy összehozzanak egy bűnözőkből álló csapatot. A céljuk, hogy visszatérjenek Canto Bight-ba, kiegyenlítsék az adósságokat, és megszabaduljanak a vérdíjtól, amit a könyörtelen kaszinótulajdonos, Sliro tűzött ki Kay fejére. Bár Sliro nem olyan gonosz, mint Palpatine, és nem olyan baljós, mint Thrawn admirális, épp elég félelmetes ahhoz, hogy állandó fenyegetést jelentsen, noha többnyire csak átvezető jelenetekben találkozunk vele.

Az Outlaws története mégis folyamatosan szórakoztató, visszavisz ismerős helyszínekre, mint Jabba palotájának kazamatái a Tatooine-on, és újabb, ismeretlen területekre, mint a High Republic hatalmas cirkálóinak roncsai Tosharán. Kay különböző, színes egyéniségekkel köt alkut, mint például Akiva, a sullustani maffiózó, aki olyan nagy arc, hogy a parancsokat osztogatva saját, karbonitba zárt testvéréből készült asztalra rakja a lábát.

 

 

„Ez nem az a bolygó, amit kerestek…”

 

Bár a 2018-as Solo: A Star Wars Story hasonló terepre tévedt a mozivásznon, de kissé alulmaradt, az Outlaws bűnügyi története frissnek hat – legalábbis a játékok világában. Ezúttal ugyanis szinte teljesen eltávolodunk az Erő világos és sötét oldala közötti eposzi küzdelmektől; Kay földhözragadt, haszonvezérelt motivációi miatt a Lázadók és a Birodalom konfliktusa csak mellékszál marad. Ehelyett egy, a Zsivány Egyesre emlékeztető, egyszerű csempésztörténetet kapunk, küldetések sokaságával, amely egy jól ismert, mégis soha nem látott gazdagságú, sci-fi fantasy világban játszódik, amelyen oly sokan nőttünk fel, és amelyet itt szeretettel és részletgazdagsággal építettek újra. Az Outlaws kicsit olyan, mint egy Guy Ritchie-féle rablós film, és mire a végére érünk, annyi csavar és keresztbe-kasul fordulat van a sztoriban, hogy a cselekmény összegubancolódik, akár egy HDMI kábelrengeteg a tévé mögött.

Bár Kay végcélja sokkal földhözragadtabb, mint mondjuk egy Halálcsillag felrobbantása, a kaland során felkeresett helyszínek meglepően grandiózusak. Hogy tiszta legyen: ez nem a No Man’s Skywalker, és még csak nem is a Starfield Wars; nem keringhetünk szabadon minden bolygó körül, és nem szállhatunk le bárhol. Azonban, a viszonylag kicsi, városi Kijimi kivételével, az Outlaws nyitott világa kiterjedt és változatos. A jól ismert Tatuin száraz homokjától (amiről úgy jól tudjuk, hogy „mindenhová beférkőzik”) az Akiva buja esőerdejéig, melyek folyói gyorsforgalmi útvonallá változnak, ha már sikerült beszerezned azt a fejlesztést a speeder motorodhoz, ami lehetővé teszi, hogy a víz felszínén is száguldhass.

Szerencsére Kay speederje különféle extrákkal fejleszthető – például a „nyusziszökellés” funkcióval –, mivel ez az egyetlen jármű, amit irányíthat a különböző terepeken. Bár sok helyen látni, hogy légisiklók száguldoznak, nyereggel felszerelt dewbackek cammognak, és hatalmas AT-ST-k lépkednek, mint egy nagyra nőtt, mechanikus csirke, sajnos egyiket sem vezethetjük. Ha összehasonlítjuk a több mint egy évtizedes Grand Theft Auto V-vel, ahol szinte mindent ellophatunk, amit látunk, vagy a tavalyi The Legend of Zelda: Tears of the Kingdom-mal, ahol bármit megépíthetünk, amit csak elképzelünk, az Outlaws használható járműlistája olyan szűkös, mint Luke Skywalker kilátásai, ha sohasem találkozik az öreg Ben Kenobival – ami kissé csalódást kelt egy modern nyílt világú kalandban. Az új képességek fokozatos megjelenése és a speeder fejlesztése épp csak elég ahhoz, hogy elkerüljük az utazás unalmát.

 

 

Assassin’s Greedo

 

Az Outlaws nem csak az A pontból B-be jutásról szól: a játék során különféle birodalmi bázisokba és bűnszövetkezetek főhadiszállásaira kell beszivárognunk és onnan elmenekülnünk, Kay különféle alvilági szövetségeseinek megbízásából. Minden ilyen létesítménybe többféle úton is bejuthatunk: például választhatod, hogy egy földalatti szellőzőjáraton keresztül kúszol be, vagy grappling hookkal mászol át egy magas falon. Ezeket a bejutási lehetőségeket előre be is jelölheted a távcsöveddel – mert végső soron ez egy Ubisoft játék.

A szőrös kis barát, Nix, kulcsfontosságú szereplő az Outlaws lopakodási rendszerében: tulajdonképpen olyan, mint egy űrcicadrón, amely úgy működik, mint a Watch Dogs telefonja. Rámutathatsz kapcsolókra, amelyeket ő aktivál, miközben te biztonságban maradsz a fedezékben, vagy rövid időre eltereli a biztonsági kamerák figyelmét, hogy akadálytalanul áthaladhass, vagy nekiront az őröknek, lehetővé téve, hogy közelharci támadásokkal végezz velük. Nix biztosan nagyon hasznos és megbízható „házikedvenc”, és nem haboztam elvinni egy kis kalandozásra és ételkeresésre a városi árusok közé a feladatok közötti szabadidőmben – különösen, mivel ez nemcsak szórakoztató volt, de speciális ételeket is szerezhettem, amelyek tovább fejlesztették Nix képességeit.

Kaynek is megvannak a maga különleges képességei, például akkor is, ha erősen őrzött létesítményekbe kell beszivárognia. Nem voltam elragadtatva a kamerák letiltásához és az őrtornyok ellenséges egységeire való átállításához szükséges minijátékkal kapcsolatban, amely System Shock-szerűen szimbólumokkal operált. Ez a feladat éppolyan intuitív érzést keltett, mintha egy idegen nyelvű Wordle rejtvényt próbálnánk megfejteni (bár a szimbólumokat számokra lehet váltani, hogy egy kicsit könnyebb legyen). De még ennél is jobban utáltam a ritmus alapú zárfeltörő minijátékot, és amelyik az eddigi legfrusztrálóbb játékmechanikát használja a zárt ajtók és ládák kinyitása téren, pedig a fejlesztők ezt a részt máshol is rendre el szokták szúrni.

Ami pedig az Outlaws lopakodási mechanikáját illeti, az összességében kissé egyenetlen. Néha túl könnyű, például amikor az Assassin’s Creed jól bevált „elterelés és likvidálás” stratégiáját alkalmaztam, és egymás után csaltam elő az ellenségeket, hogy a fűben rejtőzve semlegesítsem őket, halmozva a testeket, mint a tűzifát. Máskor viszont teljesen kiszámíthatatlan, amikor például egy látszólag biztonságos kivégzés közben valahogy riasztást váltottam ki, annak ellenére, hogy senki sem volt a közelben. Gyakran előfordult, hogy az összes rejtőzködésre tett próbálkozásom kudarcot vallott, a helyzet hirtelen átláthatatlanná és túl veszélyessé vált, és rengeteg váratlan probléma merült fel, szóval nagyjából kezdhettem elölről egy jó hosszú játékrészt.

 

 

Újra szól a csempészstukker

 

Az Outlaws harcrendszere stabil fedezékharcot kínál, ahol minden blaster lövés élethű hangokkal és látványos füst- és szikraeffektekkel érkezik. De új ötletekben nem bővelkedik – inkább egy „alapjáték”, mintsem valami igazán egyedi, mint a Bad Batch. Úgy tűnik, minden harci helyszínen „piros hordó napot” tartanak, hiszen ezeket a robbanó céltárgyakat szinte minden összecsapásban felhasználhatod a rohamosztagosok és egyéb ellenségek megtizedelésére, mielőtt a maradékot egy klasszikus aktív újratöltési mechanikával dolgoznád fel, hogy kordában tartsd a blaster túlmelegedését. Az igazi kihívás abban rejlik, hogy a megfelelő pillanatban robbantsd fel ezeket a hordókat, hogy a legtöbb ellenfelet kiiktasd – de ezt a trükköt már évtizedek óta ismerjük, így nem sokat tesz hozzá a játék különlegességéhez.

Kay „adrenalinroham” (adrenalin rush) képességével ezek a tűzharcok még gyorsabban is lezárhatók. Ez a képesség támadások közben töltődik, és lehetővé teszi, hogy lelassítsd az időt, több célpontot megjelölve gyors, csípőből tüzelő sorozatot adj le – hasonlóan a Red Dead Redemption Dead Eye célzórendszeréhez. Hasznos és látványos trükk, bár néha azt tapasztaltam, hogy Kay stílusosan, lassítva lő a fedezék elé, ahelyett, hogy pontosan a kijelölt célpontokat találná el.

Zavaró volt, hogy Kay mindössze a blasterét és a gránátjait tudja állandó jelleggel magánál tartani, míg az ellenségek által elejtett fegyvereket – például az A300 blaster puskát vagy a pajzzsal felszerelt Z-6 forgóágyút – csak ideiglenesen használhatja, amíg el nem fogy a lőszer. Ügyes húzás, hogy Nixet elküldheted, hogy begyűjtse ezeket a fegyvereket, mintha egy szokatlan fetch quest részei lennének, de ami igazán bosszantó, az az, hogy az Outlaws állandóan arra kényszerít, hogy elejtsd őket. Közelharci támadást hajtasz végre? Fegyver eldobva. Bemászol egy szellőzőbe? Fegyver eldobva. Mászol egy falra vagy létrára? Fegyver eldobva. Ki találta ezt ki, RoboCop?

Ha már felveszek egy mesterlövészpuskát, joggal várnám el, hogy magammal vihessem egy magaslatra, ahol jól használhatom. Különösen bosszantó, hogy az ellenséges mesterlövészek gyakran egyből leszednek, miközben fedezékben vagyok. Hogyan lehetséges, hogy ezek az impériumi katonák fejlett „fegyver-mászás-feljárat” technológiával rendelkeznek, én meg nem?

Bár az alapok egyszerűek és sokszor látottak, a harcrendszert egyre jobban megszerettem, ahogy haladtam előre, különösen amikor lehetőségem nyílt fejleszteni a blasteremet különféle alternatív lövési módokkal. Az ionlövések például szikrázó záporokká változtatják a droidokat és átmenetileg semlegesítik az ellenséges pajzsokat, míg a „Power” mód feltöltött lövésekkel robbantja fel a nehézpáncélos gamorreai őröket. Így lényegében három különböző fegyverrel játszhatsz, még ha mind ugyanabból a csőből is tüzelsz.

 

 

Need for Speeder

 

Az is tetszett, hogy az Outlaws a játékbeli kihívások teljesítésével fejleszti Kay képességeit – hagyományos képességfa helyett –, ahol jutalomként különböző bónuszfeladatokat kapunk, mint például bizonyos számú közelharci gyilkosság végrehajtása, amivel feloldhatjuk a „kamu megadás” mozdulatot, amivel meglephetjük az ellenfeleinket, ha már észrevettek minket. Ennek ellenére sosem éreztem, hogy ez a harcrendszer olyan rugalmas vagy szórakoztató lett volna, mint az Ubisoft Far Cry sorozatának legjobbjai, és a harcok hamar ismétlődővé váltak, kivéve a ritka találkozásokat a felderítő droidokkal vagy a rancor elleni egyszeri csatát – ahol az újabb, még nagyobb vörös hordók némileg feldobják a játékot.

A speeder bike-os harc még korlátozottabb, bár ez adja az Outlaws legviccesebb pillanatait is. Bosszantó, hogy a nyeregből nem lehet szabadon célozni; helyette próbálj meg kitérni az üldözőid blasterlövedékei elől, miközben az adrenalinszinted feltöltődik, hogy végre egy lassított lövéssel látványos véget vethess az üldözésüknek. A probléma az, hogy mivel többnyire mögötted lévő ellenségekre lősz, sokszor a kameránal túl sokáig tart, hogy visszaforduljon előre, így egyik ilyen leszedés után gyakran egy sziklának ütközöl, amit nem láthattál előre – pont, mint azok a speederes rohamosztagosok, akik Luke-ot üldözték Endor erdejében, és fának csapódtak. Szintén sokat nevettem azon, amikor teljes sebességgel száguldottam a sziklaperem felé, majd az utolsó pillanatban fékeztem, és néztem, ahogy az üldözőim elszállnak mellettem, és felkenődnek a sziklafalra. Legalább a speederharc ugyanolyan veszélyes volt számukra is, mint nekem.

Mivel ez egy Star Wars játék, az Outlaws tartalmaz űrharcot is, és ritka, hogy Kay Trailblazer hajójával egy hiperugrás után ne egyenesen egy olyan űrcsatába kerüljünk, ami teljesen a filmek hangulatát idézi. Néha kifejezetten jó érzés volt néhány TIE vadászra vadászni, hogy levezessem a feszültséget a bolygók felszínén játszódó ármánykodások után, bár nem sokat fektettem a hajó fejlesztésébe, azon kívül, hogy felszereltem egy automata toronyágyúval és egy gyors tüzelésű ágyúval, mivel az űrbeli ellenfelek sosem jelentettek különösebb kihívást. Valójában nem töltöttem sok időt az űr felfedezésével, mert bár vannak értékes nyersanyagok a roncsok között, már így is dugig voltam kvádániummal és fonalszövettel, amit szinte minden ellenséges bázison elemeltem, így nem éreztem szükségét a további keresgélésnek az űrben. (Ezzel kapcsolatban az Outlaws-ban nincsenek korlátozások, hogy mit vihetünk magunkkal – a fegyverek, a gránátok és az életerőt visszaállító baktakupakok kivételével –, így megkönnyebbültem, hogy minden megtalált erőforrást felvehettem anélkül, hogy aggódnom kellett volna az olyan inventory-kezelési problémák miatt, mint a Starfield vagy a Resident Evil esetében.)

 

 

Gengszterkorzó

 

Sok mindent láthattál már egy Star Wars játékban, de az Outlaws egyik legizgalmasabb és legújabb vonása a szindikátusrendszer, amely a The Outer Worlds hírnévrendszerére emlékeztet. Alapvetően lehetetlen küldetést teljesíteni anélkül, hogy ne húzd keresztül valamelyik bűnszervezet számításait, miközben egy másik kegyeit keresed. Ha összefogsz egy kartellel, olcsóbb árakat kaphatsz az általuk védett kereskedőknél, de azzal is számolnod kell, hogy más bűnbandák főhadiszállásain már nem mozoghatsz szabadon, ha egyszer megsértetted őket – akár akaratlanul is. Ez az okos mechanika valóban jelentőségteljesebbé teszi a küldetések kiválasztását, mint a szokásos feladatlistás pipálgatás; hiszen alaposan át kell gondolnod, melyik klánnak adod el a zsákmányodat, mert ez komoly hatással lehet a fejlődésedre. Egy alkalommal annyira megemeltem az egyik szindikátussal ápolt kapcsolatomat, hogy egyszerűen kierőszakolhattam egy ritka tárgyat az egyik üzlettulajdonostól – cserébe egy szívességért, amit természetesen sosem állt szándékomban teljesíteni, mivel már előre eldöntöttem, hogy átverem őket.

Fontos megjegyezni, hogy ez nem a Mass Effect: az Outlaws döntései közül egyik sem okoz olyan mélyreható változásokat a történet végkimenetelében, de azt mindenképp elérik, hogy igazán ravasz és simlis csempészcsajnak érezd a karaktered, ahogy folyamatosan mérlegelsz és újragondolod a szövetségeidet minden egyes üzletkötésnél, hogy azok az adott pillanatban legjobban szolgálják az érdekeidet. Például, mielőtt belevágtam volna Tatooine felszínének felfedezésébe, gondoskodtam róla, hogy jó viszonyba kerüljek a Hutt szindikátussal, mivel Jabba emberei nagy területeket uralnak a térképen, és biztos akartam lenni benne, hogy nyugodtan barangolhatok, anélkül hogy feleslegesen magamra vonnám a figyelmet.

Az akadálymentes felfedezés lehetősége létfontosságú, mivel az Outlaws folyamatosan hívogat titkok és új lehetőségek felfedezésére a négy fő világának bejárása közben. Szinte minden kocsmai beszélgetés, amit meghallgattam, vagy minden eldobott, információkat tartalmazó tablet, amit elolvastam, egy új kincs helyére vagy egy szerencsejáték-tippre mutatott, és mindig úgy éreztem, hogy tiltott információkat zsákmányolok, nem pedig csak a többi nyitott világú kalandjátékban megszokott unalmas teendőlistát teljesítem.

 

 

A Jó a Rossz és a Csúf – van itt mindenből

 

Az Outlaws-ban akad bőven unalmas és túlnyújtott melléktevékenység is, mint az ötlettelen ellenőrzőpont-versenyek és szállítási küldetések, de szerencsére izgalmasabb mellékküldetések is várnak ránk. Például holografikus képeket kell összeillesztenünk meghatározott tájakkal (hasonlóan Link Sheikah Palatáblájához), hogy felkutassunk jövedelmező rejtett kincseket, tele kreditekkel és felszereléssel, amelyekkel Kay ruháit és járműveit testre szabhatjuk.

A játék küldetéstervezése akkor igazán kiemelkedő, amikor a látszólag ártalmatlan mellékfeladatokból izgalmas, többrészes kalandok bontakoznak ki, amelyek rendszeresen meglepetést okoznak. Egy emlékezetes példa erre az a küldetés, amelyben egy fejlesztési alkatrészt kell megszerezni, de egyik esemény követi a másikat – és egyre szürreálisabb fordulatokat vesz, mígnem egy sarlacc szájából kerülünk ki, hogy aztán egy hatalmas homokféreg elől kelljen menekülnünk. Ezek a lendületes, váratlan csavarok azok a pillanatok, amikor az Outlaws igazán ragyog, összekötve számtalan Star Wars utalást az Uncharted-stílusú látványos akció- és kalandjelenetekkel. Számos ilyen küldetést vittem végig, de biztosan maradt még felfedezetlen kaland a játékban, hiszen több mellékküldetés is első pillantásra ártalmatlannak tűnt, csak hogy később derüljön ki, mennyire összetett.

Ahhoz azonban, hogy ezeket a pillanatokat élvezhessük, el kell fogadni a jó és a rossz keverékét is, – különösen azok, akik a PS5-ön játszanak Star Wars Outlaws-szal és több bosszantó buggal is megküzdhetnek, mint amennyit egy javák által ellopott és megbuherált robotnál megszenvedett Owen bácsi. (Szerencsére én Xbox Series X-en túl sok buggal nem találkoztam.) A Youtube-os videók, tesztek és internetes kommentárok tanúsága szerint előfordulhat a játék során, ahogy az NPC-k fegyverei kiesnek a kezükből, majd visszapattannak, mint egy jojó, az őrök beleragadnak a környezetbe, vagy keresztülsétálnak rajta, a speeder bike-ok a levegőben lebegnek, és egy folyamatos irányítási furcsaság is előfordult: ha a kúszás gombot nyomjuk egy sziklaélre mászás után, Kay azonnal visszaesik. Azt pedig azért jómagam is megtapasztaltam, hogy a mászási gombok nem reagáltak, az útjelzők zavarosak voltak, a kulcsfontosságú küldetési utasítások nem jelentek meg, amelyek miatt néha a kelleténél hosszabban elakadtam, feleslegesen egy adott helyszínen. Ha ezek a kisebb-nagyobb problémák téged is kizökkentenek a Star Wars univerzumból, talán érdemes megvárni, amíg az Ubisoft gyorsabban leradírozza őket az Outlaws „hajótestéről”, mint Han Solo a kábelt rágó mynockokat a Birodalom visszavágban.

 

 

Nem minden ezüst, ami csillag

 

Ironikus, hogy Kay hajóját „Úttörőnek” (Trailblazernek) hívják, hiszen valójában nincs sok újdonság a Star Wars Outlaws-ban, amit ne láthattunk volna már más akció- és nyílt világú kalandokban. Inkább hasonlít ez a játék a jó öreg Millennium Falconra: egy rakás rozsdás alkatrésszel összetartott ócskaság, amely hajlamos lerobbanni, de a legjobb pillanataiban képes a Star Wars rajongók szívverését felgyorsítani. Az okos szindikátusrendszer valós tétet ad szinte minden feladatnak, amelyek közül néhány küldetés kreatív megvalósítása valóban lenyűgöző fordulatokat tartogat. Egy társ, mint Nix, nemcsak Kay karakterének ad extra mélységet, hanem hasznos képességekkel is bővíti az arzenált. Ám még ő sem képes kevésbé merevvé és ismétlődővé tenni a lopakodást és a harcot, és az esély arra, hogy elkerüljük a megjelenéskor tapasztalható technikai hibákat, az 3,860 az egyhez – mondaná okoskodva C-3PO. De ha te igazi Han(na) Solo vagy, akkor ugyanúgy nem akarod hallani az esélyeket, mint a Harrison Ford által alakított legendás űrcsempész.

-Herpai Gergely „BadSector”-

---

Kiadó: Ubisoft

Fejlesztő: Massive Entertainment

Stílus: Akció-kaland

Megjelenés: 2024. augusztus 30.