Concord: a játék (ideiglenes?) hamvain próbálnak a sáskák pénzt keresni!

A Firewalk Studios játéka a mai naptól vált elérhetetlenné, és ki tudja, hogy mikor fog egyáltalán ismét működésbe lendülni.

 

A Concordról nem sok jót írhattunk: legutóbb például azt, hogy a Sony Interactive Entertainment lekapcsolta a szervereit, hogy átgondolhassák, mi legyen a játék jövője. Azt megelőzőleg azt írtuk, hogy kb. 25 ezer eladást tudott csak elérni pár hét alatt, ami egészen egyszerűen röhejes egy belsős fejlesztésű, first-party címnek, ami a live service (élő szolgáltatásos) modellje miatt PlayStation 5-re és PC-re is ugyanakkor jelent meg, nem pedig késletetéssel.

Most egyes emberek a játékon próbálnak pénzt keresni. A Concord PlayStation 5-re lemezesen is megjelent, és ezt 40 dollárért lehetett megvenni. Tehát kb. 16 ezer forintért. Nos, ezt elkezdték a skalpolók az eBayen ennek sokszorosáért eladni. 450 dollár (11,25-szöröse az eredeti árnak), 950 dollár (23,75-szöröse az eredeti árnak), de láthattunk olyan elmebeteg hirdetőt, aki 25 ezer dollárt akart kérni egy lemezért. Az az eredeti ár 625-szöröse. Ki, a, rosseb akarna több mint 9 millió forintot fizetni érte!? Ráadásul úgy, hogy az egy olyan lemez, ami nem is valami régen megjelent ritkaság, hanem egy egy hónapja sem megjelent játéké!

A PCGamer szerint volt, aki 150 dollárt, tehát az eredeti ár közel négyszereséért fizetett egy Concord lemezért. Az eBayen minden minimum 100 dollár felett van. (Ha van valakinek egy bontatlan PC-s Battleborn lemeze, és az egyik szerkesztőnknek van ilyenje, AZ mennyit érne, ha a játék játszhatatlan…?) De az Egyesült Királyságban is 100 és 10 ezer font között láthatunk listázásokat, úgyhogy nem csak a tengerentúl vannak kissé… maguktól elszállt egyének.

Ennek akkor lenne értelme, ha egy olyan játékról van szó, ami nem jelent meg. Így azt lehetne mondani, hogy igen, ekkor tényleg érthető, hogy esetleg egy kis pénzt látna valaki belőle. De nem egy frissen meghalt játék esetében!

Forrás: PCGamer, TheGamer

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu