Eredeti IP-k? A Sony vezetőjének felettébb érthetetlen nyilatkozata!

Totoki Hiroki, a Sony pénzügyi vezetője olyan kommenttel élt nemrég, amit nem nagyon tudunk komolyan hinni, ugyanis egyszerűen nem látjuk igazságalapját.

 

A PlayStation brand idén ünnepli 30. évfordulóját (és a képen mintha a PlayStation 5 Pro-ra utaltak volna), és így rengeteg szellemi tulajdon (IP = intellectual property), és harminc év alatt rengeteg IP született a Sony berkein belül. Mindegyik konzolgenerációban fontos volt a Sony számára, hogy új IP-k szülessenek, és a PlayStation 5 esetében is a PlayStation Studios közel fele ezen dolgozik. Ennek ellenére mintha a Sony vezetőségének eltérő, már-már túlzottan furcsa véleménye lenne.

Totoki a Financial Timesnak adott interjúban azt mondta, hogy mindegy, ha játékokról, filmekről vagy animéről van szó, a Sony-nak nincsen elegendő IP-je, amit a kezdetek óta ápol. Ez az állítólagos hiány orvoslása a kezdeti fázisban tart, ugyanis Yoshida Kenichiro, a Sony vezérigazgatója szerint a cégnek vannak tervei arra, hogy prioritást kapjanak az új IP-k, de Totoki elismerte, hogy a Sony népszerű, már létező franchise-ai remekül meg tudták szólítani az új közönséget, ugyanis a PC-s portoknak köszönhetően olyan játékosokhoz is eljutottak, akik eddig kimaradtak mindebből.

A Sony az utóbbi egy évtizedben rengeteg új IP-t hozott össze: Astro Bot, Bloodborne, Days Gone, Death Stranding, Detroit: Become Human, Ghost of Tsushima, Helldivers, Horizon, Returnal, The Last Guardian, The Last of Us, Until Dawn. Szóval vannak itt kifejezetten sikeres IP-k! Mégis Totoki úgy gondolja, hogy az új IP-k nulláról való létrehozása elengedhetetlen lesz a Sony és a PlayStation fejlődése érdekébe. Ezek a kommentek érthető módon kiborították a közönséget, hiszen éppen a pénteken megjelent Astro Botban 150 PlayStation cameo (vendégszereplés) volt.

Ha a filmes és animés ágazatra utalt Yoshida és Totoki kommentje, akkor azt el tudjuk fogadni, hiszen ezen szegmensekben a Sony tényleg hiányosságokkal küszködik, de a videojátékok tekintetében abszolút jó helyzetben van!

Forrás: GameRant, FT

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu